UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha Vágó Gábor nem emelkedett volna szólásra, akkor én sem válaszoltam volna, mert azt gondolom, hogy amit ön említ, és amit ön az imént Bagdy úrnak felrótt, az egy előzetes felszólalás következménye. Akkor ön nem volt itt a teremben, amikor hosszú időn keresztül próbáltuk azokról a dolgokról meggyőzni ellenzéki képviselőtársainkat, amik egyébként a törvényjavaslatban nem is szerepelnek, csak ők maguk szerették volna ebbe belelátni. Ez az egyik probléma.
A másik pedig az, hogy a nők egyenjogúságának kérdését önök mantraszerűen, ceterum censeóként folyamatosan olyan dolgokba keverik bele, és olyan dolgokkal hozzák összefüggésbe, amihez tulajdonképpen az előterjesztésnek és a törvényjavaslatnak semmi köze nincs, hiszen mindannyian tudjuk azt, hogy reggel felkel a nap, este pedig lenyugszik. Ezt nem kell törvényjavaslatban és egyéb jogszabályokban rögzíteni.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy ezt a kormánypártoktól se várják el, se most, se később. Elhiszem, hogy az önök számára ez egy nagyon fontos elvi kérdés, hogy amikor a családvédelemmel kapcsolatos kérdésekről szó esik, akkor önöknek leírják, hogy akármilyen hozzászólás kerül napirendre, akkor ezt mondják el, de legalább ebben a körben próbáljunk egymással értelmes vitát folytatni. Azt gondolom, képviselőtársam, hogy ha ön így reagál ezekre a kérdésekre, akkor nagyon rossz úton járunk, és nem fogunk tudni értelmes párbeszédet lefolytatni.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés