WITTNER MÁRIA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a felszólalást. Csak Kőszegi Zoltánt kiegészítve, vagyis igazolva két példát szeretnék elmondani két családról. Az egyiket halálra ítélték. Ketten voltak testvérek, a nagyobbikat otthagyták, a kisebbiket a kivégzés előtt örökbe adták. Meghal a nevelőszülő, és a gyerek akkor döbben rá, hogy ki is lehetett az ő édesanyja és a testvére. Ezt kellett kutatni egy újságírónak.
A másik. Kivégezték '58. december 23-án apát, fiát. Ottmaradt az anya még hat gyerekkel. Még hat neveletlen gyerekkel. Önök még Budapest területéről is kiüldözték ezt a családot. Mekkora szociális érzékenység! Ezt önök csinálták az elmúlt húsz évben. (Kiss Péter: Miről beszél? - Göndör István: Képviselő asszony, hatéves voltam akkor!) Na, ez az önök családjogi törvénye!
Végre rendet kell tenni ott is, a családjogi törvényben, és család, kimondja, az a család az egészséges család: egy nő, egy férfi és a gyerekek, akik a családban nevelkednek. Én azért nagyon szeretném látni, hogy az egynemű családok hogyan nemzenek egymásnak gyerekeket. Azt hiszem, képviselő úr, önök sem akarják, hogy az unokáik meg a gyerekeik egynemű családban éljenek.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés