DR. VAS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Az alkotmányügyi bizottságban az elmúlt másfél évben folyamatos vita volt arról, hogy mi tartozik a zárószavazás előtti módosító indítványok tárgykörébe. Ebben mindig két jogelv ütközött: az a jogelv, amikor szűkebben értelmezzük a zárószavazás előtti módosító indítványokat, illetve a tágabb értelmezés. (Dr. Bárándy Gergely: Egy kicsit furcsa jogelv! - Derültség az ellenzék soraiban.) Ez egy jogértelmezési módszer. Nem is értem, hogy Novák Előd képviselőtársamban miért kelt ilyen nagy mosolyt.
A határozati javaslat egyértelművé teszi azt, hogy ki nyújthat be milyen tárgykörben módosító indítványt, és a 107. § (1) bekezdés b) pontja egészen egyértelművé teszi, hogy az egységes javaslat által nem érintett törvényekhez nem lehet benyújtani zárószavazás előtti módosító indítványt. Ezt jelenleg is az Alkotmánybíróság úgy értelmezi, hogy ha a törvényhozás kapcsán bármely koherenciazavart próbál kiküszöbölni, akkor az a zárószavazás előtti módosító indítvány tárgykörébe tartozik. Úgyhogy úgy gondolom, hogy a 107. §-nak a zárószavazásra vonatkozó rendelkezései teljesen egyértelművé teszik azt, hogy ki, mikor, milyen tárgykörben nyújthat be zárószavazás előtti módosító indítványt.
Úgy az alkotmányügyi bizottságban, mint itt is hallgattam, hogy ettől nem lesz törvényhozás, kiüresedik teljesen a törvényhozás. Én ezt erősen vitatom, sőt nem értek vele egyet. Egyértelművé teszi azt is, hogy mely előterjesztések esetén nem lehet kivételesen sürgős eljárást alkalmazni, és a száma is rendkívüli módon korlátozott, tehát ülésszakonként hat ilyen kivételes sürgős eljárás esetén, azt hiszem, nem lehet azt mondani, hogy itt elveszik a parlamentnek a feladata.
Alkotmányügyi bizottsági ülésen is elhangzott, hogy kivesszük az összes négyötödös szavazást a Házszabályból. Jelzem képviselőtársaimnak, hogy jelen pillanatban három helyen tartalmaz négyötödös szavazási arányt a Házszabály, ebből egyetlenegy esetben vesszük ki és módosítjuk kétharmadra, mind a 33. § (3) bekezdésében, mind a 140. § (1) bekezdésében megmarad a négyötödös szavazás; a 33. § (3) bekezdés a bizottságok összetételére, a 140. § (1) bekezdés pedig a Házszabálytól való eltérésre vonatkozik, úgyhogy a Házszabálytól való eltéréshez továbbra is természetesen a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges.
Felvetődött még a vitában, hogy elegendő-e frakciónként a 15 perces időkeret. Én úgy gondolom, hogy ezen lehet vitatkozni, láttuk, hogy nyújtott is be a Jobbik képviselője ezzel kapcsolatban módosító indítványt, de azt mindenképpen meg kívánom e körben jegyezni, hogy a 15 perces időkeret a tízfős frakciónál is 15 perces időkeret, és a kétszázhuszon-egynéhány fős frakció tekintetében is 15 perces időkeretet jelent. (Novák Előd: Plusz előterjesztő meg zárszó!) Novák képviselőtársamat én is meghallgattam.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés