DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A fideszes képviselőket nem nagyon zavarja meg az előterjesztés szövege ebben a vitában, ez jól látható. Azt tudnám mondani önöknek, hogy a legjobban a helyzetet Turi-Kovács Béla világította meg az alkotmányügyi bizottság ülésén. Ő azt mondta az előterjesztés egyik fontos részéről a zárószavazás előtti módosító kapcsán, hogy őt nagyon zavarta az elmúlt hónapokban az, hogy itt nagyon komoly tartalmi javaslatokat kellett beerőszakolni a Házszabály keretei közé az utolsó pillanatokban.
Tegnap is a nemzet együttbütykölés kormánya még az utolsó pillanatban 240 oldalon bütykölte az előterjesztéseket a Ház előtt. Nyilván sértheti önöket, ha ezt mondom, de mégiscsak ez történt. Tartalmi javaslatokat erőltetett be az utolsó pillanatokban olyan előterjesztésekbe, amelyeknek köze nincs az eredeti szándékhoz. Mondjuk, jövedéki adót emelt egyébként a rokkantnyugdíjasokat érintő előterjesztésekben. Ez egy olyan gyakorlat, ami kirívóan házszabályellenes, megsértődhetnek itt jelzőkön és kikérhetik maguknak, meg a Ház méltóságáról is beszélhetnek, de tudják, ha mondjuk, folyamatosan verekedés van egy adott településen, arra nem az a válasz egyébként, hogy hát ezzel nem tudunk úgyse mit csinálni, tehát töröljük a Btk.-ból, mondjuk, a garázdaság vagy a súlyos testi sértés tényállását. Tehát hogy egy kirívóan, mindenféle jogelvvel ellentétes, házszabályellenes gyakorlatot folytatnak folyamatosan, annak nem az a megoldása szerintem, hogy Házszabályt módosítanak, hanem hogy tartalmi kérdéseket az utolsó pillanatban nem módosítanak. Ez az egyik.
A másik pedig nyilván a javaslat másik része, amely arról szól, hogy gyakorlatilag itt egy ilyen nagyon különleges elbánásban részesülhet 12 alkalommal egy-egy adott téma az Országgyűlés előtt, és gyakorlatilag egy nap alatt át lehet valamit vinni. Négyötöddel erre ma is lehetőség van. Azért akarják ezt a kérdést megváltoztatni, mert nem kívánnak az ellenzékkel konszenzust kötni ebben a kérdésben, hanem önmaguk is át akarnak erőszakolni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) egyedül egy nap alatt kérdéseket a parlamenten.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés