DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mivel csak jobbikos módosító javaslatokról vitázunk ma, ezért mindegyik módosító javaslathoz, illetve ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni.
Az egész előterjesztést ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor az Alkotmánybíróság jogköreit megnyirbálták, amikor a különadót alkotmányellenesnek nyilvánította. Önmagában nem az a baj, nem az volt a baj akkor sem, hogy az Alkotmánybíróság jogköreit megváltoztatják, esetleg szűkítik, és most sem az a baj önmagában, hogy a Házszabályt módosítják. A baj azzal van, ahogyan ezt teszik.
Az Alkotmánybíróságnak éppen akkor, éppen azt a jogkörét szűkítették, ami önöknek útjában állt. A Házszabállyal ugyanez a helyzet, éppen azt, éppen akkor módosítják azt a részét, ami önöknek útjában áll. Ez a probléma ezzel, hogy ez egy politikai alapú jogalkotás, politikai alapon módosítják a Házszabályt, és nem egy előre kigondolt koncepció alapján.
Az 1. ajánlási pontban Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársammal szeretnénk eltörölni azt az önök által beterjesztett passzust, amely gyakorlatilag az alkotmányügyi bizottságnak, az első helyen kijelölt bizottságnak, illetve az előterjesztőnek megadná azt a jogosítványt, hogy a zárószavazás előtti módosító javaslatot gyakorlatilag normál módosító javaslatként kezelje. Ez nem megengedhető, hiszen alapvetően veszélyezteti a jogbiztonságot. Többször elhangzott már itt, hogy csak tegnap 240 oldalnyi zárószavazás előtti módosító javaslatról szavazott az Országgyűlés, ami egészen felháborító, és nyilvánvalóan már ebből a számból is látszik, hogy a jogbiztonságot teljes egészében kizárja.
A zárószavazás előtti módosító javaslat azért kerülhet benyújtásra ilyen rövid idő alatt, hogyha rendeltetésszerűen használják. Ha alapvetően átírnak törvényeket zárószavazás előtti módosító javaslattal, ami nem egy alaptalan felvetés, hiszen többször megtették, az a jogbiztonságot alapvetően veszélyezteti. Ezért nem szabad megengedni senkinek, se az alkotmányügyi bizottságnak, se az előterjesztőnek, se a kijelölt bizottságnak, hogy zárószavazás előtti módosító javaslatban alapvető tartalmi változásokat eszközöljön.
Egyébként felhívnám a figyelmüket arra, hogy a saját, önök által beterjesztett javaslatot sem fogják betartani, hiszen ebben benne van, hogy a módosító javaslat nem terjedhet ki az egységes javaslat által nem érintett törvények rendelkezéseire. Ez egy olyan passzus, amit eddig sem tartottak be, nyilvánvalóan, ha ezt a házszabály-módosítást elfogadják, akkor sem fogják. De már említettem, hogy nemhogy csak módosító javaslatként, hanem önálló képviselői indítványként használták eddig a zárószavazás előtti módosító javaslatokat. Tehát teljesen oda nem illő törvényeket, meg nem nyitott törvényeket is módosítottak ezzel az eszközzel. Emlékezhetünk rá, tavaly december 23-án például egy szociális tárgyú törvényben felsőoktatási kérdést szabályoztak; december 23-án, zárószavazás előtti módosító javaslattal. Ez minden, csak nem jogbiztonság, tisztelt képviselőtársaim.
A 2. ajánlási pontban arra teszünk módosítást, és egyébként ezzel rokon a 3. és a 4. számú javaslat is, ez egy bizonyos számháború. Elhangzott itt már többször, hogy két nap alatt tudnak egy törvényt megalkotni. A valóság az, hogy akár kevesebb mint 24 óra alatt is módjuk van erre, hiszen ha hétfő délután kezdődik az ülés, 13 órakor rendszerint, akkor lehetőség van arra, hogy már kedden reggel zárószavazásra kerüljön sor egy adott törvényjavaslat vonatkozásában. Ez ellen azért is tiltakozunk, mert az ellenzék eddigi gyakorlata nem támasztja alá, hogy önöknek a négyötödös passzus kivételével egyedül meglegyen a jogosítványuk arra, hogy ezt megtegyék.
Kolontár esetében is az ellenzék rendelkezésre állt, és természetesen nem kétségbe vonva a nemzeti érdeket, megtette és hozzájárult ennek a törvénynek a módosításához. Ezért nem indokolt az önök részéről az, hogy ilyen módon kizárják az ellenzéket, és megpuccsolják a Házszabályt, ahogy az alkotmány előkészítésekor is tették ezt.
Önök azt szeretnék a 4. ajánlási pontban szabályozva, hogy egy képviselőcsoportnak 15 perc álljon rendelkezésére, hogy a vitában a véleményét ismertesse. Ez alapvetően korlátozza a képviselői jogokat, hiszen például a 46 fős Jobbik-frakciónak, összesen a 46 főnek 15 perc állna rendelkezésére, tehát képviselőnként ez igen kevés, néhány másodpercben mérhető idő lenne mindössze, ami, azt gondolom, hogy túlzott korlátozás. Ezért terjesztettük elő azt a módosító javaslatot, amely legalább 60 percre emelné, tehát egy óra időtartamot adna az ellenzéki, illetve minden képviselőcsoportnak arra, hogy a véleményét ismertesse, hiszen ez még nem jelentene túlzott időhúzást, mégis 60 percben azért már sokkal többet lehet elmondani törvényekről.
Azért is különösen felháborító ez a 15 perc, hiszen a törvényjavaslatnak terjedelmi korlátja nincsen. Tehát ezzel a módosítással önök lehetővé teszik azt, hogy egy akár több száz oldalas törvényjavaslatot kevesebb mint egy nap alatt fogadjon el az Országgyűlés, és akár egy költségvetés esetében is 15 perce legyen mindössze az ellenzéki képviselőcsoportoknak arra, hogy kifejtsék az álláspontjukat. Ez elfogadhatatlan.
Végül az 5. ajánlási pontban szintén Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársammal terjesztettünk be módosító javaslatot, ami a Házszabály megpuccsolását szeretné kiküszöbölni, hiszen önök ismét kétharmaddal egy négyötödös passzust vesznek ki, amire semmi szükség nincsen. Ezzel alapvetően aláássák a Házszabálynak és ennek az eljárásnak is a legitimációját. Nem mondom el harmadszor is, Kolontár esetében láthatták az ellenzék együttműködését, és egyébként a négyötöd eléréséhez a kormánypárti többségnek elég lenne vagy az MSZP-vel, vagy a Jobbikkal megegyezni. Tehát nincs is arról szó, hogy a teljes ellenzéket be kellene vonni, elég lenne az egyik ellenzéki párttal ezt megtenni. De önök ismételten tanúbizonyságot tesznek arról, hogy ez a nemzeti együttműködés egy üres szóvirág, hogyha már erről beszéltünk többször, meg sem kísérlik a nemzeti együttműködést semmilyen esetben, hanem inkább magukhoz vonzzák ezt a hatalmat is.
Ez azért ássa alá alapvetően a legitimációt, mert így egypárti módosításokkal, egypárti beterjesztéssel, egypárti szavazással fognak tudni gyakorlatilag bármit megtenni. Ez alapvetően aláássa a törvények elfogadottságát, hiszen ez a választójog kapcsán is, az alaptörvény kapcsán is nagyon sokszor előkerült. Nincsen megfelelő társadalmi legitimitása annak a törvénynek, amelyet mindössze egyetlen párt, csak a kormánypárt fogad el.
Ezért terjesztettük be ezeket a módosító javaslatokat, látom, hogy az alkotmányügyi bizottság egyiket sem támogatta, még egyharmaddal sem, reméljük, hogy a plenáris ülésen a szavazásokkor ezt megteszik, és meggondolják magukat.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés