FARKAS GERGELY (Jobbik): Nem teljesen értettem a logikát Papcsák Ferenc felszólalásában, ugyanis ő is elismerte, hogy itt a Ház méltósága, a Házszabály, illetve az ellenzéki képviselők jogai csorbultak akkor, amikor önök záró módosítóként tartalmi módosítót adtak be. Önök most ezt szentesíteni szeretnék, tehát itt a kettő között én ellentmondást látok. Én értem azt, hogy nem érinti a sarkalatos törvényeket, de láttunk arra példát itt az elmúlt másfél évben, hogy önök egy egyszerű feles törvénynél olyan záró módosítót adtak be, illetve magában a törvényben is magát az alkotmányt módosították. Tehát emlékszem például arra, amikor az új alkotmánnyal kapcsolatos rendelkezések négyötödhöz kötését egy egyszerű módosító javaslattal vették ki, tehát volt már erre példa, illetve a záró módosító kapcsán más és más törvényeket, az adott törvényhez konkrétan nem is illő törvényeket módosítottak.

Még egy dolgot nem mondtam el az előbb. Az is aggályos, hogy a záró módosítókat csak az alkotmányügyi bizottság fogja megvizsgálni. Például tegyük fel, egy oktatási törvény kapcsán tartalmi módosítókkal élnek az utolsó pillanatban, és ebben az esetben az alkotmányügyi bizottság, amelyik valószínűleg nagyon járatos minden témában, de talán mégsem annyira, mint az oktatási bizottságban ülő oktatási szakemberek, az alkotmányügyi bizottság emberei fogják ezeket megtárgyalni, és a szakmailag illetékes oktatási bizottság ebben az esetben például nem fog találkozni a záró módosító javaslatokkal. Ezt pedig egy kapcsolódó módosító javaslatban szeretnénk korrigálni, annak érdekében, hogy a záró módosítók esetén a szakmai bizottság is legyen kijelölt bizottság, ez biztosítja azt, hogy a törvénytervezet minél inkább jó minőségű legyen, így mind a két bizottság meg tudná tárgyalni, és ez hozzájárulhatna ahhoz, hogy végső soron jobb törvény születhessen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu