NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Istenigazából én egy pénteki napirend előttire készültem (Folyamatos zaj.), de aztán az Alkotmánybíróság elsodorta az előre elképzelt terveket, így csütörtökön szeretnék önöknek... (Közbeszólás az MSZP soraiból: Hangosabban!) Így csütörtökön szeretnék önöknek kellemes karácsonyt kívánni, és elmondani azt a hozzászólást, amit elvileg péntekre terveztem, elnézést kérek. (Dr. Rétvári Bence: Mit csináltok pénteken?)

Több mint kétezer évvel ezelőtt olyan dolog történt az ókori világban, aminek a jelentőségét ma sem ismerjük teljesen, valószínűleg azért, mert sokan félreértjük. Két évezrede, amikor őseink még sámánokat követtek, istenekhez imádkoztak a maguk módján, szegény sorban, nyomorban megszületett a világ reménysége, a szegények királya. Olyan dolgokat mondott és tett, amik az akkori kegyetlen világban majdhogynem érthetetlenek volt. Akkor, amikor embereket mint tárgyakat adtak-vettek, a cirkuszokban szórakoztatásképpen embereket, keresztényeket mészároltak, Jézus azt hirdette, hogy a szegényeken, az elesetteken, a fedél nélkülieken - kocsismátéul: fedél nélkülieken -, a nyomorgókon, a betegeken, az éhezőkön, de még a megtévedteken is és a bűnösökön is segíteni kell.

(10.30)

Azt hirdette, hogy ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel, és hitét az írások szerint a kínhalálban is megtartotta. Szavainak, tanításainak hatására százezrek, milliók kezdték követni tanításait, ennek köszönhetjük a mai keresztény-zsidó kultúránkat, amelyben élünk, és szeretnénk megtartani.

Nem októberi szocialista forradalom, de nem is fülkeforradalom volt, hanem a legnagyobb, máig ható forradalom Jézus vezetésével (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Jézus Isten!), két évezreddel ezelőtt. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Elképesztő! - Németh Szilárd: Szólj már neki, hogy elcserélte a papírt!) Igen, én Uram... Az emlékek és az emlékezet (Folyamatos zaj. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) persze kopik, más világban, egy jobb világban élünk, s a tanítások a mai emberek interpretációjában sokszor dogmává kövesednek.

Mi már, hál' istennek, Szijjártó Péter képviselőtársam, egy jobb világban élünk, a szegények királya már a múlt. Ma nincsenek szegények, elesettek, fedél nélküliek, nyomorgók, betegek és éhezők. Ma nincsenek megtévedtek, így senkinek nem jár a bocsánat. Vagy mégis vannak? Vagy mégis vannak segítségre várók? Igen, sajnos, ebben az évben sem fogyott, inkább nőtt a számuk, s ez a való világ, bár egy kicsit másként, de kegyetlen és barbár ez a világ, talán úgy, mint Krisztus idejében, és akkor ilyenkor mondhatnánk: jöhetne a Megváltó.

De a Megváltó lehet, hogy még nem jön, tisztelt képviselőtársaim, lehet, hogy még nincs közöttünk. Az pedig teljesen biztos, hogy nem ül itt, ebben a teremben, nem ül a jobboldalon sem, s nem ül a baloldalon sem, nincs itt. Mi ülünk itt, tisztelt képviselőtársaim, azzal a felelősséggel, amit ettől a kultúrától, ettől a tanítástól, azaz tőle kaptunk. Nemsokára elcsendesedik a tisztelt Ház, hazamegyünk mindannyian, melegbe, szeretteink között fogunk ünnepelni, holnapután este a keresztény világban, és itt, a Kárpát-medencében is a családok összebújnak. Lesz, ahol meleg villában, Budán, sok csillogó ajándék között, s lesz olyan hely, ahol fűtetlen helyiségekben, egy szobában, amit még ki tudnak fűteni Abaújban és Ózd környékén. Sok kisded ezen a vidéken születik, mérhetetlen szegénységben. Hogy köztük van-e a megváltó? Jó lenne.

De ha nincs, akkor nekünk kell lépnünk, mert itt az ideje egy új, az ő gondolatait, tanításait alapul vevő forradalomnak. A gazdagok ugyanis megint pofátlanok lettek. Ők mondják meg egyes fogadatlan prókátorokon keresztül, hogy ki milyen iskolába járhat, ki milyen iskolázott lehet, ők mondják meg, hogy mennyi legyen az éhbér, a minimálbér, ők parancsolnak valakiknek, akik elveszik dolgozók szerzett jogait, pénzét és megtakarításait. (Folyamatos zaj.)

Elég volt! Amíg nem jön a Megváltó, kedves képviselőtársaim, dolgunk van itt, a tisztelt Házban és azon kívül is. Természetesen én is ünnepelni fogok családommal. A fiamat pedig nemcsak arra tanítom meg, hogy most karácsonykor nem a Mikulás, hanem a Jézuska hozza az ajándékot, hanem arra is, ami akkor történt, mert akkor véleményem szerint forradalom született. Természetesen az ő korának megfelelően fogom ezt megtanítani neki, és emlékeztetni fogom erre a forradalomra. A fiam tegnap volt hatéves, és innen kívánok neki sok boldog születésnapot, önöknek pedig kellemes karácsonyi ünnepeket.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban, szórványos taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu