DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Nagyon köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Emlékeztetésül szeretném elmondani, hogy a Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr által felvetett kérdés az általános és a részletes vitában is hosszasan kitárgyalásra került. Jómagam az alkotmányügyi bizottságban több képviselőtársammal biztosítottam annak a lehetőségét, hogy a Ház a módosító javaslatokról való szavazás terén ebben a kérdésben döntsön. A Ház a múlt héten vagy hétfőn döntött ebben a kérdésben, és egyszerűen nem adott helyt ennek a módosító indítványnak; megítélésem szerint erre most már lehetőség nincsen.

Tisztelettel azt kérem, hogy a zárószavazás előtti módosítókat és a törvényjavaslatot is a Ház szíveskedjen elfogadni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

Forrás: parlament.hu