KARVALICS OTTÓ (KDNP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Néhány adalékkal szeretnék szolgálni, és elmondanám talán a saját véleményemet.
Az az állapot, hogy én jóval elmúltam 60 éves, felhatalmaz arra, hogy azokról az emlékekről, amikről a visszatérőktől csak suttogás útján tudtunk információt kapni, mert nem merték elmondani, illetve csak nagyon halkan, ezekről beszéljek néhány szót. Nem is arról, hogy mit éltek meg, mert azt elmondták itt sokan, hanem arról a fajta diktatúráról, amely azt a félelmet keltette, és amely ismétlődött ebben az országban, amit nem hiszem, hogy még egyszer szabad hagyni, hogy megismétlődjön.
Az a félelem, amit a kitelepítettek utána éreztek hosszú időn keresztül, amit '56 előtt már suttogva el mertek mondani este, akár lekapcsolt villanynál is, ami '56 után megismétlődött, hogy be kellett tömni - és ez már személyes tapasztalat - a pinceablakot, nehogy olyan tárgyak kerüljenek a pincébe, ami esetleg utána azzal a következménnyel jár, hogy a család többi tagját is elviszik, ez nem ismétlődhet meg. Úgy gondolom, hogy a Nemzeti alaptanterv, az oktatás átalakítása lehetővé teszi azt, hogy a fiatalok megismerjék, és ez még egyszer ne fordulhasson elő.
(15.50)
Én egyetlenegy dolgot hiányolok itt a szemben lévő padsorokból, hogy azok az idős képviselők, akiknek ugyanilyen tapasztalatuk van, akik '56 után, ne adj' isten, részt is vettek bizonyos dolgokban, most nincsenek itt. Ha itt lennének, örülnék neki, nem a két fiatal képviselőtársam szenvedne itt, és talán még azt is hinném, hogy van némi megbánás vagy valami rossz érzés bennük, de úgy gondolom, ez most pillanatnyilag nincs. Ez az, amit nagyon hiányolok. Örülnék neki, hogyha itt lettek volna, úgy látszik, most sem merik vállalni azt a fajta kiállást, amit már régóta meg kellett volna nekik tenni.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés