DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én elnök úrnak adnék igazat, és az a véleményem, hogy a vizsgálatot nem most kellene lefolytatni, hanem annak irányát kellene meghatározni.
Ebben a témában, be kell önöknek vallanom, hogy pozitív csalódottságnak adok hangot az ilyen vizsgálóbizottságok tekintetében. Tagja voltam egy olyannak, amely viszonylag korrekt eljárás keretében olyan eljárást folytatott le, hogy használható végkövetkeztetéseket vont le például a lakossági devizaeladósodás tekintetében, és én ezt köszönöm is Papcsák képviselőtársamnak. Most nem ezt érzem, bevallom őszintén, tisztelt elnök úr. Én egy kicsit prejudikálva és politikai szándékokat feltételezek a vizsgálat lefolytatásának kezdeményezői részéről.
Amit tudunk tenni, az az, hogy azt kérjük az előterjesztőtől, hogy vonja vissza ezt az előterjesztését, és egészítse ki azokkal a szempontokkal, amelyek itt az imént elhangzottak. Megértem Budai képviselőtársamat, de a vizsgálat célja igazán az lenne, hogy feltárjuk a körülményeket. Ön vizsgálni akar egy olyan időszakot, amikor az akkori kormányok intézkedéseket tettek - hogy most jót vagy rosszat, azon lehet vitatkozni - a Malév fenntartása érdekében, viszont a gépek repültek. Viszont nem akarja azt az időszakot vizsgálni, amikor ezek a gépek már nem repültek, és pozíciót vesztett az az állami vállalat, amelynek értéke, miképpen Gruber képviselőtársam helyesen kifejtette, azokban az elnyert piaci pozíciókban volt, amit most ellenérték nélkül odaadtunk a különböző karvalycégeknek.
Tehát én úgy gondolom, hogy ezt az időszakot is meg kell vizsgálni. Nem tudom, hogy miért van itt ellenkezés ezzel az indítvánnyal kapcsolatban, hisz a tisztánlátás, az objektivitás megkövetelné, hogy az önök által javasolttól kezdve a tényleges befejezésig együtt nézzük meg az okokat, és szűrjünk le következtetéseket.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés