DR. NAGY GÁBOR TAMÁS, a külügyi bizottság alelnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Csak nagyon röviden. Miután a határozati javaslatot a külügyi bizottság terjesztette be, engedjék meg, hogy a bizottság alelnökeként én válaszoljak a módosító indítvánnyal kapcsolatos felszólalásra.

A bizottság megtárgyalta a képviselőtársaink által benyújtott módosító indítványt, és egyharmadot sem kapott a bizottsági tárgyalás során, tehát nem biztos, hogy a Ház szavazni fog erről. El szeretném mondani azt is, hogy egész egyszerűen a gesztus, amit most itt az Országgyűlés gyakorolna a két parlament, illetve kormány felé, azt gondoljuk, hogy egy olyan méltatlan támadással kapcsolatos kiállás, amely igenis parlamenti határozatot igényel.

Úgy láttuk a vitában elhangzottakat is, hogy ez nem ingatta meg a beterjesztő külügyi bizottság szándékait, és összességében remélem, a tisztelt Ház elfogadja majd a határozatunkat.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu