FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Február 6-án közzétették a Nemzeti alaptanterv első változatát, amelyet ezzel egy időben társadalmi vitára is bocsátottak. Már korábban, de azóta is többször megtettük javaslatainkat az oktatás tartalmi részeivel kapcsolatban. A sok közül én most egyet szeretnék kiemelni, ez pedig a magyar irodalom területén olyan méltatlanul elfedett íróink és költőink életműve, amelyek érthetetlen módon hiányoznak a Nemzeti alaptantervből. Sok ilyet lehetne sajnos mondani, tartalmi korlátok miatt mindösszesen négy embert szeretnék kiemelni, ők Wass Albert, Szabó Dezső, Hamvas Béla, Nyírő József, akiket mind-mind az elmúlt rendszerben politikai indokok miatt száműztek a tananyagból, mert műveiket a nemzeti érzület megerősítése, a hazaszeretetre tanítás és az erkölcsi tartás fontossága jellemezte.
Tisztelt Államtitkár Úr! Hogy maradjon ideje a válaszának érdemi részére, szeretném elmondani: igen, tudom, hogy ez még nem a végleges verziója a NAT-nak. Igen, mi is éltünk a lehetőséggel, és elküldtük javaslatainkat az erre megadott honlapon keresztül. Igen, tudom, hogy a pedagógusok és szakemberek véleményét is kikérik, és így fognak dönteni. Igen, azt is tudom, hogy rengeteg kiváló szerző van, aki nem fér be az alaptantervbe, de sokan érezzük úgy, hogy az említett írók legalább egy-egy művének igenis kell hogy helye legyen a Nemzeti alaptantervben.
Az elmúlt hetekben egyébként több petíció is született ezen szerzők érdekében. Az egyik legjelentősebb ezek közül a Takaró Mihály, kiváló irodalomtörténész nevéhez köthető kezdeményezés. Fontosak ezek, hogy érzékeltessék a társadalmi nyomást, de ha őszinték akarunk lenni, akkor el kell mondanunk, hogy az elmúlt másfél évben megtapasztalhattuk, hogy itt kizárólag egy dolgon múlik minden: hogy mik a kormány szándékai.
A múltba tekintve, a Rákosi- és Kádár-rendszer ideológiájából kifolyólag nem meglepő ezen nemzeti írók száműzetése; a kérdés, hogy önök ezt akarják folytatni, vagy végre szándékoznak a tananyagban megjelentetni ezen szerzőket, ezzel megbecsülést visszaadni nekik, és megismertetni a mai fiatalokat ezekkel a valódi értéket közvetítő művekkel.
Kérem, miniszter úr, hogy ismertesse a kormány vagy az illetékes államtitkárság álláspontját ezen szerzők Nemzeti alaptantervbe való beemeléséről.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból. - Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés