NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Frakcióvezető Úr! Sajnálom azt, hogy nem hagyta érvényesülni a lelkiismeretét, úgy fogalmazott, hogy az Európai Bizottság kicsit eltúlozta a javaslatát. Hogyha hagyja érvényesülni a lelkiismeretét, frakcióvezető úr, akkor ebben a helyzetben, amikor az Európai Bizottság valóban egy méltánytalan és jogellenes lépéssorozatot indított el Magyarország ellen, nem használja ki napi pártpolitikai csatározásokra ezt a kérdést. Kár, frakcióvezető úr, hogy nem hagyja, hogy az ösztönei irányítsák ebben a kérdésben.

Mert méltánytalan és jogellenes az Európai Bizottság eljárása, figyelmen kívül hagyja azokat a tényeket, amelyek magukért beszélnek, és azt hiszem, azt még ön sem tudta ebben a nagyon impozáns felsorolásában vitatni: Magyarország 2011-ben tartotta a 3 százalékos költségvetési hiányt. Az Európai Unióban a nyolcadik legalacsonyabb hiánnyal rendelkezünk az EU 27-ek összehasonlításában. 2012-ben is tartani fogjuk ezt a hiányt, sőt a 2013-as hiánnyal kapcsolatban is fontosnak tartom elmondani, hogy noha az Európai Bizottság szakértői 3,25 százalékos hiányt jeleznek előre, a kormányzati intézkedéscsomag, amely 0,4 százalékos hiánycsökkentést jelent, 2013-ra is lehetővé fogja tenni azt, hogy 3 százalék alatt tartsuk a hiányt.

Magyarország fontosnak tartotta azt, hogy a magyar miniszterelnök az Európai Bizottság elnökét, illetőleg az egész kollégiumot ezekről a célkitűzéseinkről levélben tájékoztassa, és, tisztelt képviselő úr, nem tudom, miről beszél akkor, amikor a magyar növekedés fényéveiről elmélkedik. A magyar növekedés mind az Európai Unió átlagát, mind pedig az euróövezet átlagát meghaladja. Ebből következik az, hogy Magyarország képes lehetett arra, hogy a múltból örökölt, meglehetősen drámai örökséget, az államadósságnak azt a horribilis szintjét, amelyet egyébként az előző kormányzat hagyott miránk, csökkenteni tudtuk.

(13.40)

Érzékelhetően csökkenteni tudtuk, részben azokból az összegekből, amelyek elpárolgásáról ön most itt elmélkedett.

De ami talán ennél is fontosabb a jogállamiság alapelvei által vezetett Európai Unióban, az az, hogy a méltánytalanságon túlmenően egy jogellenes intézkedést kíván az Európai Bizottság elfogadtatni az Európai Tanáccsal, egy jövőbeli feltételezett esemény alapján próbál meg szankciókat bevezetni egy tagállam ellen. Úgy gondoljuk, hogy ez a törekvés ellentétes az Európai Unió alapszerződésével. Örülünk annak, hogy az Európai Unióban egyre többen adnak hangot elégedetlenségüknek ezzel a bizottsági eljárással szemben. Üdvözöljük a cseh miniszterelnök álláspontját.

Természetesen készen állunk arra, hogy az Európai Bizottsággal folytassuk a megkezdett konzultációkat, de Magyarország harcolni kíván az igazáért, mert úgy gondoljuk, ebben a helyzetben nem engedhetjük meg, hogy egy tagállammal, adott esetben velünk, ilyen méltánytalan és jogellenes eljárás sikert érhessen. Tehát harcolni kívánunk az igazunkért az elkövetkezendő időszakban. S hadd adjak hangot annak a hitünknek, hogy biztos vagyok benne, mivel tárgytalan lesz a javaslat - hiszen Magyarország költségvetési hiánya 3 százalék alatt fog maradni -, nem fog sor kerülni arra a befagyasztásra, amivel az Európai Bizottság javaslata előhozakodott.

Tisztelt Parlament! Örülnénk annak, hogy ezekben az egyáltalán nem jelentéktelen kérdésekben egyet tudna érteni a magyar politika. Talán érzékelhető, hogy most egy olyan történelmi pillanat van, amikor indokolt lehet egy ilyen politikai egyetértés, és nem napi politikai csatározásokra kellene felhasználni ezt a nehéz helyzetet.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu