DR. NAGY ANDOR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. A hozzászólásomat két alapkérdéssel szeretném kezdeni. Az egyik alapkérdés számomra az, hogy joga van-e a törvényalkotónak ahhoz, hogy bizonyos ügyeket úgymond kiemelt ügyként kezeljen. Ugyanis voltak olyan hozzászólások, ha jól emlékszem, talán épp jobbikos képviselőtársam részéről, hogy nem helyes az, hogyha kétsebességes gazdaságot építünk, vagy úgymond kettős mércét alkotunk. Én mégis azt javasolom önöknek megfontolásra, hogy fogadják el azt, hogy vannak az életben olyan helyzetek, amikor egyszerűen bizonyos ügyeket - hiszen ott nemzetgazdaságilag fontos szempontokról, munkahelyteremtésről van szó - igenis ki kell emelni az ügyek közül.

Olyan ügyekről beszélünk - hogy mindenki értse a tétjét egy ilyen módosításnak -, mint mondjuk, egy Mercedes-beruházás, egy Audi-beruházás, de mondhatnám a Ráckevei-Soroksári Duna-ág rehabilitációjával kapcsolatos programot, a Tisza menti fejlesztéseket, a Kis-Balaton környékén megvalósuló fejlesztéseket, a Nabuccóval kapcsolatos építési munkákat vagy a magyar és horvát és szlovák, Magyarország és Szlovákia, Magyarország és Horvátország közötti gázvezetékek építésének az ügyét. Ezek olyan jelentőségű ügyek, amelyeket véleményem szerint egy törvényalkotónak joga van kiemelni az általános eljárások rendjéből.

Ezt egyébként ésszerűséggel is alá tudom támasztani. Gondoljunk bele abba, és nem tisztem megvédeni államtitkár urat, mert majd megválaszolja azt, hogy miért a BM az előterjesztője ennek a törvényjavaslatnak, hát azért, mert építésügyről van szó. A Vidékfejlesztési Minisztérium képviselője egyébként ott volt a bizottsági ülésen, természetesen nem az ő megkérdezésük nélkül kerül sor erre a törvénymódosításra, de az ügy ura nem a Vidékfejlesztési Minisztérium, ezt mondom szocialista képviselőtársaimnak; ezt mindketten megkérdőjelezték. Tehát itt építési ügyekről van szó, amelyeknek van környezetvédelmi vonatkozása, azért kerül ez egyébként szerintem joggal a Belügyminisztériumhoz.

(18.40)

Tehát még egyszer megismételném, hogy arra az alapkérdésre, hogy joga van-e a törvényalkotónak bizonyos ügyeket kiemelt ügyként kezelni, az én válaszom egyértelműen az, hogy igen.

A másik alapkérdés a számomra pedig az - és én úgy érzem, sokan félreértelmezik itt a törvénymódosítást, hiszen itt pusztán arról van szó, hogy a törvényes határidők módosulnak -, hogy itt nem sérülnek az ügyfelek érdekei, és véleményem szerint sem a természetnek, sem a környezetvédelemnek az érdekei nem sérülnek, hanem egyszerűen eljárási határidőket módosítunk. Abból, hogy 120 napról 60 napra, kettő hónapról egy hónapra csökken a környezetvédelmi hatósági eljárási időpont, lehet azt a következtetést is levonni, hogy vajon képes-e erre a jelenlegi zöldhatósági rendszerünk vagy nem. Van, aki persze azt vizionálja, hogy ez majd nem fog menni, én meg azt vizionálom, illetve azt állítom, hogy ez megoldható, ez vezetési kérdés, bizonyos kiemelt ügyekben a zöldhatóság vezetője meg tudja oldani azt, hogy ennyi rendelkezésre álló idő alatt az ő szakemberei elbírálják azokat a kérelmeket, amelyeknek az elbírálására eddig hosszabb idő állt rendelkezésre.

Visszatérnék ahhoz a gondolatomhoz is, amivel az államtitkár úr is kezdte meg talán én is a hozzászólásomat még a bizottsági vélemények elhangzása kapcsán, hogy minderre az intézkedésre, törvénymódosításra azért van szükség, mert vészesen fogy az idő, és tartunk attól, hogy Magyarország elveszíthet európai uniós pénzeket. Mi csak másfél éve kormányozzuk ezt az országot, de láttam egy olyan táblázatot, amelyben feketén fehéren kimutatták azt, hogy az újonnan csatlakozó országok hogyan állnak a 2007-2010-es időszakra vetítve az európai uniós pénzek lehívásában, és Magyarország ötvenvalahány százalékon van, ott kullogunk a végén. Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy akár egy eurót, tíz eurót, száz eurót, illetve százmillió forintokat is elveszítsünk.

Én azt állítom, hogy ha egy ilyen törvénymódosítással ennek a kockázatát minimálisra tudjuk csökkenteni, akkor azzal jót teszünk, és cáfolom azokat a véleményeket, amelyek azzal riogatnak, hogy itt mindenféle összeesküvések vannak a háttérben, bizonyos csoportokat akarnak ezzel kedvezményekhez juttatni. Még egyszer megismétlem: itt eljárási határidőknek a módosításáról van szó, ugyanazokat az engedélyeket kell benyújtani mindenkinek, nincsenek könnyítések, pusztán arról van szó, hogy a hatósági munka elvégzésének az időpontja rövidül le, és komolyabb munkát vár el a törvényhozó a hatóságoktól, az ügyfeleknek, a természetnek és a környezetvédelemnek az érdekei tehát egyáltalán nem sérülnek.

Azt gondolom, hogy ezzel a két alapkérdésnek a megválaszolásával talán sikerült egy kicsit elejét venni annak a vitának, ami - még egyszer megismétlem - engem meglepett a bizottsági ülésen.

Annyi érzelmet véltem felfedezni mind az LMP, mind a Jobbik hozzászólásában, amelyeket nem láttam megalapozottnak, hogy arra kérem ezeket a képviselőtársaimat, akik majd utánam szólnak, hogy próbálják meg a véleményüket arra a törvénymódosításra koncentrálni, amiről tárgyalunk.

Még egyszer megismételve tehát: a KDNP vezérszónokaként ezt a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartom, támogatni is tudom, jó lelkiismerettel tudom úgy is támogatni, hogy a fenntartható fejlődés bizottságának alelnökeként nekem azt is vizsgálni kell, hogy hogyan érvényesülnek egy ilyen törvénymódosítás kapcsán a fenntarthatóság, a környezetvédelem szempontjai, milyen mértékben sérülnek ezek. Nem szeretem a gúnyos kacarászást, majd biztosan lesz időm vagy lehetőségem reagálni arra, amit hallok a képviselőtársaimtól, de azt a véleményt, amit a sajtón keresztül hallottam, illetve a bizottsági ülésen előadták, nem érzem megalapozottnak. Igyekszem majd a viszonválaszban, illetve a később rendelkezésemre álló időben válaszolni is azokra a szempontokra, amelyeket majd ők minden bizonnyal megfogalmaznak.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

Forrás: parlament.hu