FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, hogy sem Gyopáros képviselő úrnak, sem pedig az MSZP-frakciónak nincsen igaza, ugyanis nyilvánvalóan a Fidesznek az az érdeke, hogy a kormányzati felelősség kizárható legyen mind a katasztrófa előtt, mind a katasztrófa után nézve az eseményeket. Az MSZP pedig nyilván abban érdekelt, hogy a MAL Zrt. felelősségét próbálja meg elkendőzni. (Gőgös Zoltán: Ne mondjon már ilyen hülyeségeket!) Ezt megtapasztalhattuk a különböző bizottsági üléseken is, amikor meghallgattuk a MAL milliárdosait. Én magam megtapasztaltam ezt Ajkán is egyébként, amikor egy önkormányzati ülésen volt meghallgatáson Bakonyi Zoltán. Ott egyébként a Fidesz és az MSZP együtt próbálták megvédeni a MAL vezetőit. (Gőgös Zoltán: Csukasd be! Zárasd be!)

Afelől pedig nincsen kétségem egyébként, hogy ha összeszedtük volna a szükséges mennyiségű képviselői támogatást annak érdekében, hogy egy olyan bizottságot is állítsunk fel, amelyik alapvetően a katasztrófa következményeit vizsgálja, akkor ha össze is jött volna a szükséges számú támogató aláírás, gondolom én, akkor sem lett volna érdekelt abban a kétharmados Fidesz-többség, hogy egy ilyen bizottság felálljon, hiszen nyilván kényelmetlen hallani azt, hogy a következmények mind a mai napig nincsenek kellőképpen kezelve, továbbra sincsen igazságszolgáltatás a területen, hiányzik a mindenkit megillető erkölcsi kártérítés.

Arról nem is beszélve - ezzel kapcsolatban írásbeli kérdést is adtam be éppen a múlt héten -, én nagyon kíváncsi lennék arra is, hogy a katasztrófa utáni újjáépítésben mely cégek vettek részt, ezeknek a cégeknek a pontos listájára, vagy például arra, hogy Devecser városában miért nem helyben rendelték meg a szükséges mennyiségű téglát a helyi téglagyárban, miért kellett ezt messziről hozatni, és sorolhatnám, de majd a normál felszólalásomban folytatom.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu