GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Nem tudok mást mondani, mint hogy képviselőtársamnak elgurult a gyógyszere, ez teljesen biztos, hogy ilyeneket mond, hogy mi bárkit is védenénk. Nem védünk senkit, képviselő úr, de világosan látszik ebből az egész bizottságból, hogy amikor párhuzamosan egy büntetőeljárás folyik egy bizonyos ügyben, akkor mind a két abban érintett félnek - ez igaz a magyar államra is, nyilván ő képviseli a bűnügyi hatóságot, és igaz a másik oldalra is, a MAL Zrt.-re is - az az érdeke, vagy nem is érdeke, vagyis érdeke, hogy lehetőleg ne adjunk ki olyan információkat, ami ezt bármilyen módon befolyásolná. Ez világosan látszott abból a levélből, amit nekünk a belügyminiszter írt, hogy nem adhatja ki a szakértői véleményeket, mert arra hivatkozott. Alapvetően módosította volna ennek az egész bizottságnak a tevékenységét, ha a katasztrófa bekövetkezte utáni szakértői vélemények - hozzáteszem: kormányzati, hivatali szakértői vélemények - a kezünkben vannak. Ezt ugyanúgy nem hiányolta itt senki. Mi kétszer jeleztük a bizottsági ülésen, ott volt ön is. Kétszer megígérték, utána kaptunk egy féloldalas levelet, hogy ugye, ezt nem gondoljuk komolyan.
Innentől kezdve azt mondani, hogy mi bárkit védünk, mi azt mondtuk, hogy ez a bizottság ebben a formában komolytalan, és biztos, hogy takargatnivalója van a kormányoldalnak, ha nem engedi el a másik felét. Ráadásul senkinek nem okozott ügyrendi problémát, amikor beszámolt a katasztrófavédelem és beszámoltak - nagyon helyesen - a polgármesterek urak a kárenyhítés feltételeiről, de rögtön problémát okozott a bizottság kormánypárti többségének, hogy hallgassuk meg a civileket.
Nekünk ez volt a problémánk, képviselő úr, és persze mi is tudjuk, hogy mi ennek a címe, csak az elején azt kértük, és sajnos ebben nem volt elég határozott a Jobbik-frakció, mert ha határozott, akkor közösen tudtunk volna helyette egy másik bizottságot, aminek benne lett volna a címében, hogy a katasztrófához vezető út, illetve a kárenyhítés vizsgálata. De ahogy tűnik, ez most sem meg akkor sem volt érdeke a kormánypárti többségnek.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés