ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért vártam egy kicsit a gombnyomással, mert gondoltam, ha valaki, az előterjesztő képviselőtársam szót kér, akkor elmondja azt, amit már múltkor az általános vitában elmondott, hogy ön támogatja a mezőgazdasági bizottság előterjesztését, és egy alapvetően átírt szöveget támogat ezzel. De miután erre vonatkozóan nem született most gombnyomás, ezért gyors voltam, mert azt látom, hogy a módosító javaslatomat senki nem támogatta, ahol az eredeti verzió szerint a "médiákon" kifejezést módosítottam "médián" szóra, a többes számot nem tettem többes számba. De ha ezt azért nem támogatta az előterjesztő, mert már nem ez az érvényes szöveg, akkor én ezt elfogadom. Bólogat előterjesztő úr, akkor ezt így elfogadom, erről nem papolok tovább. Ez lett volna az egyik.

A másik pedig szintén egy kis értelemjavító kifejezés lett volna, de szintén ugyanaz a kategória, hogy a jelenlegi és a következő nemzedék, minden nemzedéket írtam, mert még lesz utána következő nemzedék is, de ugyanilyen megfontolások alapján ez is akkor tárgytalan, feltételezem, úgyhogy köszönöm, ennyi lett volna. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu