DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném leszögezni azt, hogy az elkövetőt a rendőrök a cselekmény elkövetése után órákon belül elfogták. Elfogták, őrizetbe helyezték, és azóta a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Egyértelmű az, hogy a szórakozóhelyeink biztonságát meg kell őrizni. Meg kell őrizni a fiatalság miatt is, hogy a későbbiekben úgy tudjanak elmenni szórakozni, hogy a szülőknek ne kelljen otthon aggódniuk. Ennek érdekében a West Balkán-eseményeket követően valamennyi szórakozóhelyet az országban a rendőrség, a tűzoltóság, az egészségügyi hatóságok leellenőriztek. Kimondták azokat a hiányosságokat, rávilágítottak azokra a tényekre, amelyek miatt nagyon sok ilyen éjszakai szórakozóhelyet be kellett zárni, meg kellett szüntetni a működését.
Egyértelmű azonban az, hogy minden egyes szórakozó mellett rendőr nem állhat. Itt a felelősségük az üzemeltetőknek, itt a felelősségük az önkormányzatoknak, hogy megfelelő módon ellenőrizzék a későbbiekben az ilyen jellegű helyiségek üzemeltetését.
Azt szeretném mindenféleképpen a rendőrség, a tűzoltóság révén elérni, hogy minden fiatal biztonságosan mehessen szórakozni, azonban minden egyes táncparkettre nem kívánunk rendőrt állítani, nem kívánunk rendőrállamot felépíteni. Köszönöm. A válaszom elfogadását kérem.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés