KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Gondolom, egyetért azzal, hogy a közlekedési ágazat stratégiai ágazat Magyarországon, már csak azért is, mert ez a tevékenység az ön hatáskörébe tartozik. Mindezekre tekintettel szeretném kérdezni a következőket. Hol volt ön a Malév csődje idején, tisztelt miniszter asszony? Elképzelhető-e ön szerint az, hogy egy illetékes miniszter a nemzeti légitársaság csődjével kapcsolatban egyszerűen nem szólal meg? Nem mond semmit, nem kommentálja, nem mondja el a kormány álláspontját és az ön személyes álláspontját a nemzeti légitársaság, nem egy akármilyen fapados társaság csődjével kapcsolatban.

Nem tudjuk, mert a kormányzat és ön sem mondott semmit arról, hogy ön tett-e lépéseket vagy erőfeszítést annak érdekében, hogy megmentse a nemzeti társaságot. Vagy pedig tudatosan hagyták bedőlni, esetleg hátsó szándékkal hogy ezt a piacot átjátsszák valami befektetőknek, akik érdekeltek ezen a területen.

(15.50)

Jó lenne, ha erre megnyugtató választ adna. A másik, ugyanilyen kérdéskör: ígérték, hogy nemzeti közlekedési holdingot hoznak létre a párhuzamosságok csökkentése érdekében. Az államtitkár úr biztosan mondaná, hogy most van napirenden a törvény, de tudjuk, ez nem arról szól természetesen.

Kérdezzük: egyébként hol van a miniszter akkor, amikor a BKV-ról folynak a tárgyalások, és nem lehet tudni, mi a kormány álláspontja? Ezeknél a társaságoknál is az-e a kormány szándéka, hogy bedönti ezeket a társaságokat, a zsíros üzletre majd jönnek a magánbefektetők, és elviszik ezeket az üzleteket, mint ahogyan egyébként a törvény erre lehetőséget is adna?

Azt szeretném kérni, hogy a környezetében lévő elnök úr a súgógépeknek szóljon, hogy ne zavarják a miniszter asszonyt a válaszban. (Derültség az MSZP soraiban.)

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu