KULCSÁR GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A szlovák Penta befektetési csoport tulajdonában lévő Debreceni Csoport Húsipari Kft. vezetése 2011 áprilisában döntött arról, hogy bezárja az évtizedek óta működő Debreceni Húsüzemet, az utcára juttatva a cég több mint 400 dolgozóját.

A dehir.hu hírportál tavaly júniusban arról számolt be, hogy a vidékfejlesztési miniszter állami segítséget nyújtana a debreceni húsipar megmentésére. Fazekas Sándor azt nyilatkozta, hogy a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül pénzhez juthatna az ágazat, így segítve a dolgozókat és a megyei beszállítókat. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere július elején már azt közölte az üzemi tanács tagjaival, hogy hamarosan újraindul az üzem. Elmondta, hogy sikerre vezettek a tulajdonos, a város, az állam és a leendő üzemeltető közötti tárgyalások. Azt is bejelentette, hogy több száz ember kapja vissza a munkáját a húsiparnál. Két hónappal később Papp László alpolgármester is ráerősített Kósa szavaira, aki azt mondta, hogy az üzemet a Magyar Fejlesztési Bank projektcége vásárolja meg, így magyar bérlők üzemeltetik tovább.

A későbbiekben hallgatás övezte az ügyet. Pár hónapja a szakszervezeti elnöktől azt tudtuk meg, hogy a finanszírozásra kiszemelt MFB-nél elakadt a program, de a miértre nem tudta a választ. Úgy tűnik, hogy a munkahelyek teremtése helyett a már meglévőket sem tudja megmenteni a kormány.

Kérdezem tehát az államtitkár urat: ki segít a kilátástalan helyzetbe került 400 dolgozón, akik egyik napról a másikra kerültek az utcára? Miért nem lép a minisztérium a Debreceni Húsüzem megmentése érdekében? Mi lesz a helyi gazdákkal, akik nem tudják hol leadni a sertéseiket, azokat messzire kell utaztatni, hogy pénz legyen belőlük, és így is jelentősen csökken az így is csekély bevételük?

Az emberek nem élnek meg az önök ígéreteiből. Kérem, tegyenek konkrét lépéseket. Köszönöm megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu