DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm a szót, elnök úr. A bizottsági ajánlás 3. pontjához szeretnék hozzászólni, és egyben szeretnék válaszolni Pál Béla képviselőtársamnak is.

A bizottsági módosító javaslat pontosan ezt a helyzetet szeretné tisztázni, megteremtve a jogi feltételét annak, hogy azok a személyek, akik rokkantsági nyugdíjat kaptak, öregségi nyugdíjat kapnak januártól, a december 31-ei állapot szerint még rokkantnyugdíjat kaptak, de az új szabályozás szerint öregségi nyugdíjat kapnak, és ezáltal kiesnek az ellátások köréből. Tehát ez a módosítás tisztázza ezt a helyzetet.

A másik gondolat. Tudom, hogy április elején lesz az Országos Fogyatékosügyi Tanács ülése, és napirenden lesz a fogyatékostörvény módosítása is. Tehát első körben a civil szervezeteket fogják meghallgatni, és ennek alapján a kormány foglalkozni fog a törvénnyel, illetve a törvény módosításával.

Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu