DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Én kicsit szégyellem, hogy ezt a vitát hallgatják végig, de kénytelen vagyok a vitát folytatni.

Bárándy képviselő úr egy viccel zárta a rendes felszólalását, nevezetesen azt mondta, hogy ha száz ember jön szembe az autópályán, nem biztos, hogy az a száz az őrült. Igen, ezt meg kéne fontolni a Szocialista Pártnak, és hogyha ilyen kisebbségi véleményekkel mindig Nyugatra szaladgál, akkor nem biztos, hogy a jó utat szolgálja.

Tisztelt Országgyűlés! Én ezt az egész vitát és ezt az egész ügyet egy kicsit a médiatörvényhez tartom hasonlónak. A médiatörvényről is elhangzott, főleg a sajtóorgánumok nyomják folyamatosan, hogy őket betiltották meg nincs sajtószabadság, meg mit tudom én, micsoda, és amikor végre eljutottunk odáig, hogy mondják meg konkrétan, hogy mi a bajuk, akkor két, szinte nevetségesnek tűnő helyreigazítással oldotta meg a Magyar Országgyűlés ezt a problémát.

Itt is ez a Velencei Bizottsággal kapcsolatos egész kezdeményezés számomra egy kicsit döbbenetes. Döbbenetes azért, köszönet Darák elnök úrnak, aki egyszerűen, ha jól emlékszem, valamelyik sajtóorgánum hasábjain utasította vissza a jogegységi döntéssel kapcsolatos velencei bizottsági állásfoglalást, itt én a Velencei Bizottságnak a hitelességét és egyáltalán az egésznek a komolyságát vonom kétségbe. De tessék szíves lenni egy kicsit végiggondolni az egész történetet!

Név szerint meg lettem szólítva azzal, hogy '96-ban egy felszólalásom kapcsán mit mondtam. Arra is szeretnék hivatkozni, hogy akkor, amikor Vastagh Pál igazságügy-miniszter úr előterjesztette az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsra vonatkozó törvényjavaslatát, arra emlékszem, mert megnéztem, felálltam, és mondtam, hogy ezt nem szabad megcsinálni, mert ebből borzasztó nagy botrányok lesznek. Elnézést, én erre a régire emlékszem, mert ez számomra fontosabb, mint amit Bárándy képviselő úr mondott.

Azért tartom nagyon hibásnak ezt az egész OIT-vargabetűt, amit csinált '97-től mostanáig Magyarország, mert azokban az országokban, ahol változatlanul az igazgatás a kormány felügyelete alatt van, ott az égvilágon semmi probléma nincs a függetlenséggel, semmi gond, minden további nélkül megy a dolog. Magyarországon létre lett hozva az Igazságszolgáltatási Tanács, aminek a csődjét elsősorban nem mi állapítottuk meg, hanem én jól emlékszem arra, hogy amikor Lomnici elnök úr mandátuma lejárt, és volt egy meglehetősen hosszú időszak, amikor a Legfelsőbb Bíróságnak és az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak nem volt elnöke, akkor erősen dolgozott a szocialista igazságügy-miniszter, Draskovics Tibor azon, hogy a két pozíciót kettéválassza, vagyis külön legyen a Legfelsőbb Bíróság elnöke, és a bírói igazgatásnak önálló vezetője legyen és önálló hivatala legyen.

Én emlékszem arra, hogy hosszasan vitatkoztunk ezen a modellen, mert még azt is előadták, hogy voltak ilyen anomáliák, ha jól emlékszem, Horvátországban van így a rendszer, hogy külön van a legfelsőbb bíróság és a külön a bírósági szervezet és igazgatás, és ott a pénzügyminiszter mégis a legfelsőbb bíróság elnökével tárgyalt a költségvetésről, holott ez hatáskörileg a bírói szervezethez tartozna. Száz szónak is egy a vége: az a kérdés, ami elkezdődött, az ezzel a szétválasztással, legalábbis én úgy emlékszem rá, hogy Draskovics miniszter úr idején kezdődött, legalábbis én akkor szembesültem először ezzel a kérdéssel.

Tisztelt Országgyűlés! Most egy közbenső megoldást talált ki a kormány: gyakorlatilag az Országgyűlés alá rendelt hivatal látja el a bírósági igazgatást és nem a kormány alá rendelt. Az Európai Unióban még ma is az országok egy jelentős részében ezeket a feladatokat a kormány látja el. Ennek ellenére az igazságszolgáltatás függetlenségét Magyarország tekintetében félti a Velencei Bizottság.

Szóval, ezek a dolgok azért döbbenetesek, és különösen az a mondat, amikor azt mondja Bárándy képviselő úr, hogy azért van olyan megállapítása a Velencei Bizottságnak, amit ő se fogad el. (Dr. Bárándy Gergely: Nem értek egyet vele!) Igen, tisztelettel, számomra nagyon sok olyan megállapítása van, amit nem fogadok el, különös tekintettel arra, hogy írnák már le pontosan, hogy melyik az a rendelkezés, ami ellen féltik a magyar igazságszolgáltatást.

Itt azért azt szeretném mondani, és én osztom azt az álláspontot - és ez a mai vitához tartozik -, hogy ha jól tudom, a Velencei Bizottság álláspontja szerint az egy jó megoldás lenne, hogyha az öregségi nyugdíjkorhatárt elért bírók közül pályázat alapján lehetne tovább dolgozni, és ezt az ötletet a Velencei Bizottság hozza. Hát tisztelettel, ha valami alkalmas a bírói függetlenség megsértésére, akkor ez az intézkedés bizony alkalmas, és hogyha ezt a Velencei Bizottság ötletként ki meri mondani, akkor nekem a Velencei Bizottság demokráciáról ne beszéljen. Tisztelettel, ezek a túlzások, a jogegységi döntés, a pályázat útján való továbbdolgozás és ilyen szubjektív elemekkel teletűzdelt státuskérdés, ha ez a bírói függetlenséget támadja, és ez a helyzet, amit ma itt a bíróság nem, akkor én már nem tudok mire jutni.

Az a kérdés pedig, és itt bizonyos fokig Papcsák képviselő úrral vitatkozom, mert az Igazságszolgáltatási Tanács külső tagjaiként gyakorlatilag az országgyűlési képviselők kivételével a régi külső tagok visszajöttek, csak most nem szavazati joggal, hanem tanácskozási joggal. Úgyhogy ez a kérdéskör tulajdonképpen túl sokat nem változtat a kérdésen.

Én tisztelettel ezt a törvényt egy kicsit - a Gaudi-Nagy Tamás által mondottakhoz hasonlóan, úgy érzem, hogy nem kellene mindenben ennyire kiszolgálója lenni ennek a külső iránymutatásnak, főleg amikor belülről érezzük, hogy ezek teljesen, nem teljesen, de nagyjából hiteltelenek - túlzottnak tartom, de ettől függetlenül fogjuk támogatni.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu