DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Két tévedést, de lehet, hogy én fogalmaztam rosszul, szeretnék nevesíteni. Az egyik tévedés: ne haragudjon, képviselő úr, én nem az ön ellenzésére vagyok kíváncsi, azt tudom. Én azt szerettem volna, hogyha a Velencei Bizottság leírja, hogy ő konkrétan mit ért alatta - nem írta le. Ne küldjön el nekem semmit! Köszönöm szépen. (Derültség a kormányzó pártok padsoraiból.)
A másik, amire szeretnék hivatkozni, hogy akkor, amikor az alaptörvény vitájában volt szó erről a bírói igazgatásról, akkor kétségtelen, hogy azt mondtuk, és úgy tudtuk, hogy igen, ez így legyen. És akkor ennek az eredménye lett az, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács helyén egy bírói hivatal, illetve az Országos Bírói Tanács mint felügyeleti szerv vagy tanácsadó szervezet ezen a hivatalon belül jön létre.
Gyakorlatilag ez a vita akkor arról szólt, hogy kormány- vagy önálló igazgatás, és akkor én ezt az önálló igazgatással kapcsolatban mondtam. Egyébként a visszahivatkozásom csupáncsak arról szólt, és azért tettem meg a visszahivatkozást, hogy hivatkozhassak rá, felvezessem azt, hogy '96-ban, amikor az egész igazgatást elvették a kormánytól, azt akkor milyen nagy hiba volt megtenni.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés