DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök út. Tisztelt Országgyűlés! Én ezzel a mostani törvénnyel kapcsolatos előeljárások során két területen is foglalkoztam korábban ezekkel a szakterületekkel: az egyik terület volt a mentelmi jog, amelyről mint a mentelmi bizottság elnöke már beszámoltam a tisztelt Háznak, a másik pedig a képviselői javadalmazással kapcsolatos kérdéskör.

Azt szeretném nagyon röviden, tájékoztatásul elmondani, hogy először az alkotmányügyi bizottság foglalkozott a javadalmazással kapcsolatos koncepcióval, és a koncepció tárgyalása során létrehozott egy albizottságot. Ennek az albizottságnak a vezetése volt az én tisztem. Az albizottsági munka során benyújtásra került a koncepcióból készült törvényjavaslat, ezért azt a megoldást választotta az albizottság, hogy jelentést írt a bizottságnak, a bizottság pedig ahhoz a törvényjavaslathoz bizottsági módosító indítványként terjesztette be az állásfoglalását.

Azokba az állásfoglalásokba a kereszténydemokrata álláspontnak csak azon részei kerülhettek be, amelyet annak az albizottságnak a többsége elfogadott. Voltak olyan kérdések, amelyek nem fértek be az albizottsági munkába, ezeket én ennek a törvényjavaslatnak az általános vitáját követően módosító indítványként elő is terjesztettem, és alapvetően ezekkel a bizottsági tevékenységet meghaladó álláspontokkal szeretnék a rendelkezésemre álló idő alatt foglalkozni.

Egy gondolat erejéig vissza kell térnem a mentelmi jogi kérdéshez, mégpedig az összeférhetetlenség és a képviselői megbízatás megszűnésével kapcsolatos jogkövetkezményekkel. Mi ezt a kérdést, és én is most pillanatnyilag mint mentelmi bizottság vizsgálom, és a mentelmi bizottság feladatai között van a vagyonnyilatkozatok kérdése és a vagyonnyilatkozatok kezelése. Vagyonnyilatkozat-adási kötelezettség terheli a képviselőt abban a pillanatban, ha megszűnik a képviselői mandátuma. Ezt minden esetben a képviselők rendezni is szokták, ennek megvan a maga szankciórendszere. Van egy űr a jelenlegi szabályozásban - hozzáteszem, hogy ez az űr korábban is fennállt, de gyakorlati példával tudom igazolni, hogy sajnos előfordult, hogy ebből igen komoly nehézségek adódtak -, mégpedig az, hogy az összeférhetetlenségi szabályok között az szerepel, az eddigi gyakorlatnak megfelelően, hogy összeférhetetlen a képviselő, ha bűntett miatt jogerősen elítélték. Ebben az esetben összeférhetetlenségi eljárás, lemondhat, vagy pedig megállapítja az Országgyűlés az összeférhetetlenséget. Ez a kérdés rendezhető, és erre több példa is volt az eltelt 22 esztendő alatt. Hála istennek, nem sok.

Igen ám, de van egy olyan variáció, hogy a képviselői megbízatás megszűnik az alaptörvény 4. cikk (3) bekezdés c) pontja alapján annak, aki jogerős ítélet alapján szabadságvesztés büntetését tölti. Hozzáteszem, hogy minden gondatlan cselekményért, nem mindegyikért, de lehet kapni végrehajtható szabadságvesztés büntetést. Ez nem szerepel az összeférhetetlenségi jogok között, viszont a képviselői megbízatás megszűnik azzal a törvény szerint, ha megkezdi a szabadságvesztés töltését. Tehát addig ő teljes értékű képviselő, a szabadságvesztés megkezdésével törvény erejénél fogva megszűnik a mandátuma. Ezt a kérdést valahogy rendezni kell.

Egy hasonló példa volt, hogy a korábbi Országgyűlés megszűnésekor egy volt képviselőtársunk előzetes letartóztatásban volt, és sajnos nem tudta teljesíteni, csak nagyon nagy nehézségek árán a kötelező, megszűnéskor beadandó vagyonnyilatkozatát, aminek aránytalan anyagi következményei voltak az ő szempontjából. A joghézagra való tekintettel ez változatlanul fennáll, és ezt a kérdést változatlanul rendezni kell.

Tisztelettel, a másik nagy kérdéskör pedig a javadalmazás, amiben szót kértem. Az albizottság akkor arra az álláspontra helyezkedett, és így az alkotmányügyi bizottság is olyan módosító indítványt terjesztett elő, hogy az eredeti tervek szerint ne 2012. szeptember 1-jén lépjen hatályba a javadalmazással kapcsolatos kérdéskör, hanem '13. január 1-jével. Ezt a módosító indítványát az alkotmányügyi bizottságnak fogadták be a mostani előterjesztők, de én éppen ezzel a rendelkezéssel szeretnék a Kereszténydemokrata Néppárt képviseletében harcba keveredni.

Nevezetesen, azért küzdünk, az a cél, és itt megegyezik, és örömmel hallottam a Fidesz vezérszónokától is azt a megjegyzést, hogy az lenne az igazságos és helyes megoldás, ha a javadalmazással kapcsolatos kérdéskör csak a jelen országgyűlési ciklus befejeztét követően, az új Országgyűlés megalakulásával lépne hatályba. Szeretném mondani, hogy vannak ennek a ciklus közbeni hatálybalépésnek olyan jogkövetkezményei, hogy a törvényjavaslat kénytelen tartalmazni egy olyan rendelkezéssort, amely a jelenlegi önkormányzati képviselők és különböző hivatalban lévő, később majd összeférhetetlenné váló személyek javadalmazásával kapcsolatos korlátozásokat tartalmaz.

Felvetek még egy olyan kérdést, ami egyáltalán nincs rendezve ebben a mai törvényjavaslatban. Ez a képviselői közlekedési támogatás kérdése. Az egyértelműen kialakult, és a törvényjavaslat is egyértelműen azzal a megoldással foglalkozik, hogy az országgyűlési képviselő állandó lakóhelye és az Országgyűlés központjának távolsága, így a budapestiek kapnak 2000 kilométernek megfelelő üzemanyagot, és aztán ez így emelkedik. De ma az Országgyűlésben még számtalan megyei listás képviselő van, akinek a lakóhelye nem egyezik meg a megyeszékhellyel. Például az én személyem - és most itt engedtessék meg, hogy hazabeszéljek -, én budapesti vagyok, de ugyanakkor a Somogy megyei listán kerültem be az Országgyűlésbe, és a mandátumom Somogy megyei mandátum, ami azt jelenti, hogy én mint budapesti képviselő megkapom a havi 2000 kilométernek megfelelő közlekedést, de azt társadalmi munkában végzem, ha a megyei képviselői kötelezettségemnek eleget téve rendszeresen lemegyek Kaposvárra, erre már semmilyen térítést nem kapok.

(12.10)

Ugyanez a probléma felmerül azzal is, hogy a lakástámogatási kérdés, amely eddig fennállt, jóllehet, ezt soha nem vettem igénybe, hogy a megyeszékhely szerint Kaposváron a ma hatályos jogszabály szerint megilletne lakástámogatás, ha a megyei munkám miatt Kaposváron lennék. Ez ugye kiesik, mert kizárólag országos lista lévén, a megyei listákkal értelemszerűen a javadalmazási kérdéskör nem is foglalkozhat. Tehát számtalan olyan probléma van, amelyek miatt ezt tisztelettel újra kell gondolni.

Elnézést, látom, lejárt az időm, bocsánat, és majd a rendes felszólalási időkeretben folytatom. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu