DÚRÓ DÓRA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Minden propagandisztikus kormányzati kommunikáció ellenére arról szól ez a javaslat, hogy a Fideszre szabják az Országgyűlést. Nem azért van tehát elsősorban szükség erre a törvényre, mert az alaptörvény előírja, természetesen ez is igaz, azonban ennek a törvénynek a tartalmát tekintve azt mondhatjuk el, hogy nincs másról szó, mint fideszesítik az Országgyűlés működését.
Alapvetően az első kérdés, amit fel kell tennünk, és a törvényjavaslat előterjesztőinek is fel kell tenniük, hogy minek tekintjük az Országgyűlést. Ha az előterjesztett törvényjavaslatot megnézzük, például a házelnök jogosítványainak felsorolásánál a felsorolás elejére teszik a nemzetközi kötelezettségeket, tehát a házelnök jogai és kötelezettségei között először azokat említik, amelyek nemzetközi kötelezettségek, és majd csak az 5. vagy a 6. pontnál lép be az, hogy egyébként a házelnök összehívja az Országgyűlés üléseit. Úgy gondoljuk, ez hiba, az Országgyűlés elsősorban a magyar nemzeti szuverenitáshoz kapcsolódik, és a nemzeti hatáskörök azok, amelyeket a házelnöknek is és magának az Országgyűlésnek is közvetítenie, illetve képviselnie kell. Persze lehet, hogy itt az utóbbi időben már megszokták, hogy az Európai Unióból és a nemzetközi szervezetekből diktálják azt, hogy milyen törvényeket kell megalkotnia a Magyar Országgyűlésnek, de ez elfogadhatatlan, ez a betagozódás jellemzője, az EU zsarnokságát hivatott szentesíteni Magyarországon.
Az előterjesztők a Házszabályt sem veszik komolyan, hiszen a Házszabály módosítására beterjesztett javaslatuk sem házszabályszerű. Ugye, egy 36 oldalas normaszöveg-módosításról van szó, amelyhez nem egészen 5 soros indokolást nyújtottak be, pedig a jelenleg hatályos Házszabály 97. § (2) bekezdése előírja, hogy a várható társadalmi és gazdasági hatásokat is meg kell becsülni az indokolásban. Ezt nem tették meg, tehát a Házszabály tisztelete sem telik ki az előterjesztőktől.
Az Európai Unió zsarnoksága mellett a többség zsarnokságát is szeretné ez a törvényjavaslat az Országgyűlés napi működésévé tenni. Egészen odáig elmennek, hogy akár a mandátumát is felfüggeszthetik egyes képviselőtársuknak, de ezekről a fegyelmi kérdésekről a későbbiekben a vezérszónoklatban Farkas Gergely, illetve Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársaim fognak beszélni.
Szeretnék arról is szólni, hogy mi az, ami az Országgyűlés méltóságát sérti, hiszen a törvényjavaslat szeretné - legalábbis látszólag - rendezni a viselkedési szabályokat is. Ennek kapcsán egy életképet vázolok fel önöknek, miszerint itt az Országgyűlésben rendszeresen előfordul, hogy egyes képviselők esznek, zenét hallgatnak vagy akár focimeccset néznek, sőt van, aki a fogsorát is kiveszi és itt tisztogatja, vagy a műemlék hamutartókban nyomják el a cigicsikküket, vagy pedig ittasan szólalnak fel, mint ahogyan ezt Szanyi Tibor megtette. (Derültség a Jobbik és a kormánypártok soraiban.) Ezek azok, amelyek az Országgyűlés méltóságát sértik, és ezek azok a viselkedési problémák, amelyekkel valamit kezdenünk kellene.
A sajtó jelenléte egy olyan lehetséges eszköz lenne, illetve a sajtó jelenlétének szélesebb körben való biztosítása olyan eszköz lehetne, amely talán visszatartó erőt jelentene a képviselőknek, de erre sem látjuk a példát, sőt ebben is ellenkezőleg hat a szabályozás, és már korlátozták is a sajtó jelenlétét, nemcsak itt, az ülésteremben, hanem még az ülésterem melletti piros társalgóban is, tehát ezzel is ellentétes irányba hat a Fidesz szabályozása. Pedig, úgy gondolom, ami itt, az Országgyűlés üléstermében történik, az közügy, ahogyan itt az országgyűlési képviselők viselkednek, az közügy, és ezért a sajtónak joga van erről értesíteni, ezt közvetíteni a választópolgárok számára.
De ne csak a képviselők botrányos viselkedéséről, hanem a munkájáról is beszéljünk. Három olyan kérdést szeretnék még kiemelni, amelyeket a törvényjavaslat érint.
Az első a mentelmi jog kérdése. A Jobbik álláspontja egyértelmű, mi el szeretnénk törölni a mentelmi jog intézményét. Mi jó példával járva elöl, magunkra kötelezően bevezettük, hogy minden jobbikos országgyűlési képviselő, amikor a törvény neki erre lehetőséget ad, lemond a mentelmi jogáról. A törvény előtti egyenlőséget is sérti, ugyanis szerintünk ez a jogintézmény mára már elavult, gyakran inkább az mondható el, hogy a politikusbűnözők bújnak e mögé a lehetőség mögé, és a javaslat ezt a mentelmi jogot nemhogy eltörölné, hanem még a nemzetiségi képviselőkre, illetve a szószólókra is kiterjesztené, tehát bővíti a mentelmi joggal rendelkező személyi kört. Ez a Jobbik szerint elfogadhatatlan, el szeretnénk törölni ezt az intézményt.
Az Országgyűlés működését és a képviselői munkát alapvetően befolyásoló következő téma a politikusi álláshalmozás, amelyet a Jobbik javaslatára, a Jobbik sikereként aposztrofálhatunk, hogy ugyan felemásan, de bekerül a törvénybe. Erre vonatkozóan módosító javaslatot is benyújtunk, mert úgy gondoljuk, több olyan tisztség van, amelyeket tiltani kellene az országgyűlési képviselőknek, hogy a képviselői munkájuk mellett egyidejűleg ellássák. Magunkra nézve ezt is már kötelezően bevezettük. A Jobbik alapszabálya kimondja, hogy aki a Jobbik színeiben országgyűlési képviselői mandátumot szerez, az semmilyen más önkormányzati tisztséget nem tölthet be, tehát a mi frakciónkban ilyen képviselő nincsen. A Fideszben ez nyilván nagyon sok érdeket sért, és a korábbi viták során Kovács Péter képviselő úr egyenesen megélhetési politikusnak nevezte azokat, akik nem töltenek be az országgyűlési képviselői mandátumuk mellett más önkormányzati tisztséget. Kíváncsian várom, a képviselő úr fog-e ennek a véleményének megfelelően például módosító javaslatot benyújtani ehhez a részhez.
Nemcsak erről kell beszélni, hanem mostanában már divatossá vált az üléshalmozás is, amely itt az Országgyűlésben azt jelenti, hogy a köré a képviselő köré ülnek oda az egyébként még jelen lévő képviselők, akit éppen mutat a kamera, megtévesztve így a tévénézőket, mintha úgy tűnne, részt vesznek a vitában, holott ez nem így van.
Áttérve a hiányzások témakörére, a törvényjavaslatban előírják, hogy a szavazásokról történő igazolatlan hiányzások eddigi szankcióját szigorítják, és nemcsak a szavazások egyharmadáról történő hiányzás után történik meg a fizetéslevonás, hanem ezt egynegyedre fogják szigorítani, azonban ez önmagában csak egy kommunikációs trükk. Egyrészt az Országgyűlésben az a gyakorlat, hogy a frakcióvezető utólag, automatikusan igazolja a hiányzásokat. Az elmúlt 20 évben is alig találni olyan példát, hogy ez ne így lett volna, ebben az országgyűlési ciklusban pedig egyszer sem fordult elő, hogy a frakcióvezető automatikusan utólag ne igazolta volna a hiányzásokat, amelyek meghaladták ezt az arányt. Tehát nem az a kérdés, hogy ezt az arányt mire változtatjuk, hanem az, hogy meg kellene szüntetni azt a gyakorlatot, hogy a frakcióvezető ezeket automatikusan igazolja.
A hiányzások kapcsán el kell mondani - szintén az Országgyűlés méltóságát sértő gyakorlatról van szó -, hogy érdemi vita gyakran ki sem alakul az Országgyűlésben, sőt, nemritkán előfordul, hogy egyetlenegy kormánypárti képviselő sincsen jelen például egy részletes vitában.
(12.20)
Tehát ellenzéki képviselőként úgy kell érvelnünk a módosító javaslatunk mellett, hogy senki nincs az ülésteremben. Ez elfogadhatatlan. Ez a törvényjavaslat ezekre a kérdésekre nem ad megfelelő választ. Nem várható ezekben érdemi változás, ahogy például a lakhatási támogatások ügyében vagy a végkielégítések kapcsán sem.
Úgy gondolom, hogy az általam imént felsoroltak azok, amelyek sértik az Országgyűlés tekintélyét, szemben például Kövér László véleményével, aki legutóbb kétszer is rendre utasította Vona Gábort a "franc" szó használata miatt, mert kocsmai hangvételűnek minősítette azt. Az efféle önkényes minősítések a jövőben e törvény alapján kiegészülhetnek karhatalmi fellépéssel is az ülésteremben, de erről már Farkas Gergely képviselőtársam fog beszélni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés