DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ellentétben egyes ellenzéki képviselőtársaimmal, felszólalásomat a Joggal a Demokráciáért, a Magyarország külügyminisztere által felkért európai bizottság, a Velencei Bizottság Strasbourgban, 2012. március 19-én kelt véleménytervezete, valamint Magyarország Alaptörvénye alapján állítottam össze.
Tisztelt Országgyűlés! A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvényt a Velencei Bizottság észrevételeit figyelembe véve Magyarország kormánya módosította. A módosító törvényjavaslatot T/6393. számon terjesztette az Országgyűlés elé. 2012. január 1-jén hatályba lépett Magyarország Alaptörvénye. Az alaptörvény 25. cikk (7) bekezdése a bíróságok szervezetének és igazgatásának, a bírák jogállásának részletes szabályait, valamint a bírák javadalmazását sarkalatos törvények közé sorolta. Sarkalatos törvénynek minősülnek továbbá a 26. cikk (1)-(2) bekezdésében foglaltak, nevezetesen, hogy a bírák függetlenek, csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatók. Továbbá a hivatásos bírákat sarkalatos törvényben meghatározottak szerint a köztársasági elnök nevezi ki, a kinevezés feltétele a 30. életév betöltése. A bíró szolgálati jogviszonya az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn, kivételt képez a Kúria elnöke, hiszen a Kúria elnökét a bírák közül kilenc évre a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja, a képviselők kétharmadának szavazatával.
Tisztelt Országgyűlés! A Velencei Bizottság aggályait négy csoportra lehet osztani. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének megválasztásához előírt kétharmados többségi szavazatot azért tartotta aggályosnak, mivel álláspontja szerint ez átpolitizálja az egyébként semlegességet igénylő tisztséget. A Velencei Bizottság véleményének 26. pontjában kifejti, hogy nem tartja helyesnek, hogy egy személy kezében összpontosul a bírósági igazgatás. A jogalkotó rámutatott arra, amit álláspontom szerint a Velencei Bizottság figyelmen kívül hagyott, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnökét az Országgyűlés választja kétharmados többséggel, de - és ez a kiegészítés lényege - a köztársasági elnök jelölése alapján. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének a tisztségtől való megfosztását kezdeményezheti a tisztségre jelölési joggal rendelkező köztársasági elnök, valamint az Országos Bírói Tanács. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke munkájáról félévente tájékoztatja az Országos Bírói Tanácsot, évente egyszer a Kúria, az ítélőtáblák, valamint a törvényszékek elnökeit. Évente köteles beszámolni az Országgyűlésnek a bíróságok igazgatási tevékenységéről.
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének a Velencei Bizottság javaslata alapján több hatáskörét áthelyeztük az Országos Bírói Tanácshoz. Ezek közül kiemelem a bíró lemondása esetén a hozzájárulást ahhoz, hogy a lemondási idő három hónapnál rövidebb legyen, illetve a bírót a lemondási idő egészére vagy egy részére mentesíthetik a munkavégzési kötelezettség alól. Az Országos Bírói Tanács a bíró nyugállományba helyezése esetén dönt a felmentési időre vonatkozóan a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés idejéről. Elrendelheti az ügyek soron kívüli intézését, felmentést adhat a bírósági vezető és a vezetése alatt álló szervezeti egységben bíráskodó hozzátartozója közötti összeférhetetlenség esetében.
A Velencei Bizottság véleményének 26., 30., 38. és 43. pontjaiban azt kifogásolja, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke nem számoltatható el és nem ellenőrizhető. A T/6393. számú törvényjavaslat 4. § (4) bekezdése azt tartalmazza, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke az Országgyűlés felé fennálló éves beszámolási kötelezettsége mellett az éves beszámolók között egy alkalommal beszámol az Országgyűlés igazságüggyel foglalkozó bizottságának is.
A bírósági ügyek áthelyezése, a bírák kinevezésének kérdése. A Velencei Bizottság problémásnak tartotta az Országos Bírósági Hivatal elnökének azon jogosítványát, hogy az ügyek áthelyezése tekintetében intézkedhet, azt mondja a Velencei Bizottság, hogy mintegy belenyúl az eljárásokba, és szerinte sérül a törvényes bíróhoz való jog biztosítása. Itt kívánom megjegyezni, hogy egy nemzetközi példát hozzak, hogy a Velencei Bizottság a holland eljárást nem kifogásolja. Hollandiában ugyanis az ügyek vitelére a bíróságok egymás között is megállapodhatnak, és ezt nem tartja furcsának a Velencei Bizottság. No de, térjünk vissza, hogy mit mond a továbbiakban a Velencei Bizottság.
(18.10)
A törvényjavaslat 6. §-a értelmében a bírósági ügy áthelyezésére akkor kerül sor, ha az ügy elbírálása a bíróság rendkívüli munkaterhe mellett ésszerű határidőben nem biztosítható. Az úgynevezett kijelölés csak a bíróságokra és nem a bírákra vonatkozik, és ezt duplán aláhúzom. A Velencei Bizottság véleményének 58. pontjában észrevételezi, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bírák kinevezésénél eltérhet az objektív pályázati rangsortól. Az előttünk lévő törvényjavaslat 6. §-a az észrevétel alapján módosítást tartalmaz, és kimondja, hogy az Országos Bírói Tanács a személyzeti területen meghatározza a pályázati elbírálásnál figyelembe veendő elveket az Országos Bírósági Hivatal elnökének és a Kúria elnökének azon jogköre vonatkozásában, amikor az álláshelyet a rangsor második vagy harmadik helyén álló pályázóval kívánja betölteni, továbbá egyetértési jogot gyakorol azon pályázatok elbírálása során, amelyekben az Országos Bírósági Hivatal elnöke vagy a Kúria elnöke az álláshelyet a rangsor második vagy harmadik helyén álló pályázóval kívánja betölteni. Meggyőződésem, hogy a jogalkotó a Velencei Bizottság észrevételét a törvényjavaslat módosítása során maximálisan figyelembe vette.
Kifogásolta továbbá a Velencei Bizottság véleményének 35. pontjában, hogy aggályos az Országos Bírósági Hivatal elnökének az a joga, hogy jogszabály alkotását kezdeményezheti. Ezzel szemben a helyzet a következő. A mai napon tárgyalt törvényjavaslat 4. §-ához fűzött részletes indokolás kifejti, hogy szövegpontosításra került sor, az Országos Bírósági Hivatal elnökét nem illeti meg a jogszabályalkotás kezdeményezésének a joga, az Országos Bírósági Hivatal elnöke csak közvetett úton, törvény esetén a törvény kezdeményezésére jogosultnál, rendelet esetén a kormánynál vagy az egyes minisztereknél tehet javaslatot a bíróságokat érintő jogszabály megalkotására.
A Velencei Bizottság véleményének 40. pontja aggályosnak tartja, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke részt vehet az Országos Bírói Tanács zárt ülésein. Ezt azért kifogásolta, mivel az Országos Bírói Tanács ellenőrzi az Országos Bírósági Hivatal elnökét. A jogalkotó az észrevételt a törvényjavaslat 9. §-ába építette be. A rendelkezés egyrészt bővítést tartalmaz, a korábbi résztvevőkön kívül jelenlétet biztosít a legfőbb ügyésznek, jelenlétet biztosít a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének, az Országos Bírói Tanács elnöke által meghívott civil és egyéb érdek-képviseleti szervek képviselőinek. Zárt ülés esetén a tanácskozási joggal rendelkezők nem vehetnek részt az ülésen, kivéve, ha az Országos Bírói Tanács eltérően rendelkezik.
A Velencei Bizottság észrevételei között még ki szeretnék térni a 63. pontban megfogalmazott véleményre. Ugyancsak a Velencei Bizottság azt kifogásolja, hogy a bírósági vezetők kinevezésénél a kinevezőt nem köti a véleményező szerv javaslata, valamint az Országos Bírósági Hivatal elnöke kinevezheti a bírósági vezetőt akkor is, ha nem kapta meg a véleményező szerv többségi támogatását, és az Országos Bírói Tanács nem javasolja a kinevezést. A fentiekre tekintettel a törvényjavaslat ezt a problémát is rendezi a 10. §-ban. Tehát, ha az Országos Bírósági Hivatal elnöke és a Kúria elnöke olyan pályázót kíván kinevezni, aki a véleményező szerv többségi támogatását nem nyerte el, a kinevezés előtt az Országos Bírósági Hivatal elnöke beszerzi az Országos Bírói Tanács előzetes véleményét a pályázóról. A pályázó kinevezésére abban az esetben kerülhet sor, ha a kinevezéssel az Országos Bírói Tanács egyetért.
Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásomban megkíséreltem áttekinteni a Velencei Bizottság által megfogalmazott észrevételeket, amelyek nagy része technikai jellegű módosítást tartalmaz. Azokat a javaslatokat, amelyek érdemi jellegű módosításokra tettek javaslatot, a jogalkotó, mint ahogyan említettem, ezt megoldotta, átvezette a törvényszövegen, amely itt található az Országgyűlés előtt, és ennek alapján tisztelettel kérem ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés