ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! 228 éve, 1784-ben Erdélyben, a Háromszék megyéhez tartozó Kőrösön született Kőrösi Csoma Sándor nyelvtudós, könyvtáros, a tibetológia megalapítója, a tibeti-angol szótár megalkotója.

Tanulmányait a falu iskolájában kezdte, ennek befejeztével a nagyenyedi Bethlenianumban tanult tovább. Alsóbb osztályos tanulmányai során elsajátította a latin és a görög nyelvet, később kiváló tanulmányi eredménye nyomán taníthatott az alsóbb osztályokban is. Akadémián tanult filozófiát, teológiát. Megismerkedett a magyarság őstörténetére vonatkozó különféle elméletekkel, amelyek közül a hun-avar-magyar rokonságnak és az akkoriban népszerű ujgur eredetnek tanárai között is akadtak lelkes hívei. Amikor Csoma elindult a magyarok őshazáját megkeresni, úgy vélte, azokra valahol Közép-Ázsiában, illetve az ujgurok között bukkanhat rá.

Ami Csoma nyelvismeretét illeti, a már említett latinon, görögön kívül a hébert is megismerte, illetve a modern európai nyelvek közül a franciát, valamint a környékbeli szászok és románok nyelvét. Göttingenben találkozott ismét a még Nagyenyeden megismert ujgurelmélettel, amely szerint minden ugor-ogur nép, köztük a magyar, az ujgurral rokon.

1818-ban visszatér Nagyenyedre, ahol ismerteti keleti utazásának terveit, ám legnagyobb elkeseredésére megpróbálták lebeszélni róla. Ekkor kezdett szláv nyelveket tanulni, Temesvárra, majd Zágrábba ment, hogy ott ennek különféle dialektusait és az ószlávot elsajátítsa. 1819 késő őszén ideiglenes határátlépővel elhagyta Magyarországot, és elindult Keletre, hogy megkeresse a magyarok őshazáját.

Bukaresten, Szófián, Plovdivon keresztül jutott el Kairóba, ahol arabtudását akarta tökéletesíteni, a városban kitört pestisjárvány azonban Egyiptom elhagyására késztette. Hajón Ciprusra, onnan Bejrútba, majd Tripoliba és Latakiába utazott, innen gyalogszerrel jutott Bagdadba, onnan Teheránba. Itt hosszabb időt töltött, miközben angol- és perzsatudását gyarapította. Kalandos úton jutott el Kabulba, majd 1822. április közepén Kasmírba.

Csoma, vélhetően azzal a reménnyel, hogy ha Közép-Ázsia kapui nem is nyílnak meg előtte, az ismeretlen területnek számító Tibet irodalmában találhat a magyarság történetére vonatkozó forrásokat, tibeti tanulmányokba fogott. Megdöbbentően nehéz körülmények között megtanulta a tibeti nyelvet, megismerkedett a tibeti irodalommal.

Csoma a Zanglában eltöltött tizenhat gyötrelmes, nélkülözésekkel és nehézségekkel teli hónap alatt fektette le későbbi munkásságának alapjait. Nemcsak a tibeti nyelvet tanulta meg, hanem ekkor már egy 30 ezer szavas szójegyzéket is összeállított. Küldetését fel nem adva, 1825. június 6-án ismételten útra kelt a Himalája hegyei felé. A több év nélkülözés és megszállott kutatás végül meghozta gyümölcsét, Csoma befejezte azt, amire ígéretet tett: összeállította az első használható tibeti szótárt és nyelvtant, elkészítette a buddhista műszavak gyűjteményének angol változatát.

Ezt követően már Kalkuttában dolgozik, s művei kiadását készíti elő, valamint könyvtárosként a Bengáli Ázsiai Társaság alkalmazásában tevékenykedik, majd 1834-ben végül megjelenik két fő műve, a tibeti nyelvtan és a szótár. Az utóbbi előszavában, miután köszönetet mond mindenkinek, aki útja során segítségére volt, magát úgy mutatja be, mint olyan kutatót, aki a magyar nép és nyelv eredetét indult megkeresni, ám szegénysége miatt vándorlásai során mindig mások segítségére volt utalva, és a tibeti nyelvvel is részben ezért kezdett foglalkozni. Tudományosan nem bizonyított véleménye, hogy a szanszkrit nyelv, ha szókincsében nem is, de nyelvtani szerkezetében a magyarhoz hasonló, azzal rokon nyelv, s kutatása elsősorban a magyarságnak lehet gyümölcsöző. Ezekkel a sorokkal Csoma bizonyára a hazaiaknak kívánt üzenni, hogy nem hagyott fel eredeti célkitűzésével, és az eddig végzett munkássága is valamilyen módon ehhez kapcsolódott. Munkáiból 25 példányt hazaküld Magyarországra, visszaküldi továbbá a részére hazájában adományokból összegyűlt pénzt is, valamint a saját maga megtakarította összegeket is. A pénzből Nagyenyeden alapítványt létesít a kiemelkedő diákok számára, illetve szétosztja Kőrös lakói és rokonsága között.

1835-ben már Indiában szanszkritot és bengálit tanul, hasonlóan szerény körülmények között, mint annak idején a tibeti kolostorokban. 1837-ben visszatér Kalkuttába, és visszatér a tibetológiához is, élete hátralévő részében már csak ezzel foglalkozik teljes visszavonultságban, remeteként.

1842-ben azonban ismét útra kelt Tibet, majd Észak-Kína, az ujgurok és mongolok földje felé. Úgy gondolta, hogy a dalai lámák könyvtárában rábukkanhat olyan forrásokra, amelyek a régi magyarokra vagy legalább az ujgurokra vonatkozó híradásokkal szolgálhatnak. Áprilisban érkezett meg Dardzsilingbe, ahol azonban betegség döntötte le a lábáról. Több napig feküdt lázasan, míg végül 11-én hajnalban a trópusi dzsungelben elkapott malária örökre véget vetett hosszú vándorlásának. Síremléke a dardzsilingi temetőben áll, a Himalája hegyeinek oldalában.

1845-ben sírja fölé az Ázsiai Társaság emelt emlékoszlopot. Széchenyi István lefestette Csoma síroszlopát, bekereteztette, és az alábbi feliratot vésette bele: "Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve - Kőrösi Csoma Sándor - bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt Távol a hazától alussza itt örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében." Éljen tovább a mi emlékezetünkben is!

Köszönöm a figyelmet! (Taps.)

Forrás: parlament.hu