DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, roppant fontos identitásképző határozati javaslathoz érkeztünk. Hiszen nem csupán örökségvédelem jelenik meg ebben az országgyűlési határozati javaslatban, hanem valóban a Kárpát-medence nem csupán épített, hanem szellemi kulturális örökségének védelme is, annak deklarációja. Ilyen szempontból kiemelten fontos lehet, hogy ezt a listát, amit az UNESCO védelem alá vesz, és amelynek tekintetében a szomszédos országok kicsikét talán előttünk is járnak, azt gyarapítsuk. Tegyük gazdagabbá mind a határon túli, mind pedig az anyaországi területeken a szellemi kulturális örökség védelmi listáját. Nyilván az ezek közé tartozó, védelem alá eső tárgyak már most is jelentős nemzeti ereklyéink, azonban ezek az apropók még tovább fokozhatóak.

Azt hiszem, fontos lenne, hogy minden képviselő a saját környezetében, a saját területén, a saját szakterületén, illetve a lakókörnyezetében is térképezze fel és gyűjtse össze azokat a megóvásra váró értékeinket, amelyek méltán lehetnének a nemzeti kulturális örökség részeként egy világméretű, védelem alá eső örökség részei is. Úgyhogy nemcsak épített örökségről kell beszélnünk, amelynek nyilvánvalóan megvannak a maga védettségi küszöbei, feltételei és megvan a törvényi háttere is ennek, hanem a szellemi örökségünk megóvása és ennek deklarálása is fontos. Ez a határozati javaslat, együtt gondolkodva az európai uniós tendenciákkal, ahogy ez már elhangzott, mondjuk, a Duna-stratégiánál is, ezt a célt kívánja szolgálni, és fontos, hogy minden parlamenti erő, ahogy ez már itt el is hangzott, egyetértsen ebben az értékdeklarációban.

Forrás: parlament.hu