KISS PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az európai szakszervezetek már a 90-es évek elején akciónapokat hirdettek, akkor április 2-ára, mondván, hogy nem lehet, hogy az átalakulás, az új Európa kialakulásának terheit csak a dolgozók viseljék, és a szükséges átalakulások nem járhatnak azzal a végeredménnyel, hogy a szociális Európa valósága szertefoszlik, tehát hogy automatikusan a jólétből és a biztonságból spórolja meg Európa a változás költségeit.
Ma már évente meghatározott célok érdekében és meghatározott tavaszi napokon lép fel a dolgozók érdekvédelmében a Szakszervezetek Európai Szövetsége, és úgy hiszem, soha jobbkor, soha nagyobb szükség nincs a szakszervezeti jelenlétre, mint éppen ezen válságos években. Hiszen a válság terheit nyilvánvaló módon minden nemzeti kormányzat saját politikája szempontjából elosztja, hogy ez ne a dolgozókkal kerüljön kifizettetésre, hogy a válság okozta változások ne a létbiztonságot és a munkahelyek biztonságát veszélyeztessék; nos, ebből következően különös aktualitása van a szakszervezetek akciónapjának, jelenlétének.
Ami ellen meg kell védeni tehát a munkavállalókat, az a munkahelyek elvesztése, a kiszolgáltatottság és legújabban az egyre növekvő dolgozói szegénység. A minimálbér, a munkanélküli-ellátások és a bérügyek mutatják, hogy nálunk is veszélybe került a dolgozók biztonsága, hogy körükben is egyre növekszik új jelenségként a szegénység. A többség ma azt hiszi Magyarországon, hogy a minimálbér kétszeri jelentős emelkedése, a bruttó minimálbér, tudjuk, 73 500-ról 93 000-re emelkedett, az érintetteknek segített, pedig, ki kell mondjuk, hogy miközben az adótartalma növekedett a minimálbérnek, addig az érintettek számára, akik a legnehezebb sorsúak és leginkább veszélyeztetettek a szegénység által, 60-61 ezer forintos nettó marad a zsebükben.
(9.10)
Mi az, ami tehát változott? A teljes bérköltség változott a minimálbér-emeléssel, 94 ezer forintról 119 500 forintra, és így sajnos, aki nem érintett, azt hiheti, hogy bőkezű a kormány, miközben aki szegény, de dolgozik, még nehezebb helyzetbe került, hiszen a megélhetési költségek emelkedésével párhuzamosan nem növekedtek a bevételei.
A probléma szuperponálódik azzal az üggyel, ami a foglalkoztató problémája. 1998-2002 között tapasztalhattuk, az akkori Fidesz-kormány idején, hogy egy bruttóban jelentősen megemelt minimálbér, ami a zsebekbe keveset ad, viszont a foglalkoztatók számára a foglalkoztatás lehetőségét jelentősen korlátozza. Így szűntek meg akkor iparágak, könnyűipar, bőr-, textilipar és így tovább, de talán nem is ez a legsúlyosabb, hanem foglalkoztatottak tízezrei vesztették el állásukat.
Ha valaki ma elveszíti a munkáját, és sokan veszítik el, akkor ő elvileg munkanélküli-ellátásra számíthat. A dolgozói szegénység másik nagy oka, hogy ha ilyen bizonytalan helyzetbe kerül valaki, akkor a többség véleményével, ma létező elgondolásával szemben sajnos a munkaügyi biztosításáért cserébe nem kap ellátást. A mai, durván 650 ezer regisztrált munkanélküli köréből közel 310 ezer semmilyen ellátást sem kap, egy fillért sem kap a munkaügyi biztosítása fejében. Munkanélküli-ellátásban is csak 111 ezren részesülnek, 54 százalékkal kevesebben, mint tavaly hasonló számok mentén, viszont szociális segélyt már 226 ezren kapnak ők.
A számok egy veszélyes átrendeződést mutatnak. Azt mutatják, hogy az eddig amúgy is nehéz sorú emberek lecsúsznak a segélyekbe, már munkanélküli-ellátást sem kapnak, sőt ezen segélyek körében is a 28 500 forintról 22 800 forintra csökkentett segélyösszeggel belecsúsznak a dolgozói szegények körébe.
Nos, ezt a kérdést, ezt a problémakört tovább feszíti a személyi jövedelemadó-rendszer miatti bérkompenzáció ügye. Tudják, tudniuk kell, hogy ha a bérkompenzáció meg is valósulna minden egyes munkahelyen, a kafetériaváltozások okán és az infláció miatt legalább 5-10 százalékos reálveszteséget okozna minden munkavállaló számára.
Nos, ezek a dolgozói szegénység legfontosabb okai Magyarországon. Van relevanciája annak, hogy a szakszervezetek fellépjenek akciónapokon is és (Az elnök csenget.) a munkahelyeken folyamatosan, itt pedig a parlamentben napirenden kell tartsuk ezt a kérdést (Az elnök csenget.), mert ez Magyarország egyik legújabb kihívása.
Köszönöm, elnök úr, a türelmét és a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés