DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak, Hölgyek! Köszönöm legelőször is képviselő úrnak, hogy megvárt a válasszal, és így személyesen adhatom meg a választ. Csodálkozom azonban a kérdésfeltevésén, csodálkozom azon, hogy miért vitatkozom én egy demokratikusan megválasztott párt elnökével.

Ez a demokratikusan megválasztott párt 12 százalékot képvisel a magyar parlamentben, és miután 12 százalékot képvisel, és mintegy 16 százalék szavazatot adtak rá, azt gondolom, hogy vitatkozni kell vele. Miért kell vitatkoznom? Azért kell vitatkoznom, mert a nézeteikkel sok tekintetben nem, a módszereikkel még több esetben nem értek egyet. Ezért vitatkozom velük.

És hogy mi a vita? Ha megnézzük a Magyar Értelmező Szótárt, akkor a vita azt jelenti, hogy szópárbaj, szócsata, szóharc. Tehát ez azt jelenti, hogy én igenis a jelen lévő képviselő urakkal, miután bizonyos mértékben nem értek egyet, ezért szócsatába, szóharcba bocsátkozom. És mi ez? Nem más, mint az érvek felsorakoztatása, az érvek felsorakoztatása amellett, hogy az igazamról meggyőzzem őket. És miért teszem én ezt nyilvánosan? Azért teszem nyilvánosan, hogy a nyilvánosság is lássa, hogy meg akarom őket győzni, és akik a nyilvánosságból még billegnek, nem tudják, hogy kinek adjanak igazat, azokat még inkább meg tudjam győzni, tehát nemcsak a pártot, hanem a nyilvánosságot is.

Tehát ennek megfelelően, miután én a demokrácia híve vagyok, vitatkozom azokkal, akikkel nem értek egyet. Vitatkozom, szópárbajba, szócsatába bonyolódom, ha kell, szóharcba. Ez a demokrácia.

Képviselő úr, én ezért vitatkozom a demokratikusan megválasztott pártokkal. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu