TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A kérdésem inkább arra vonatkozik, úgy tenném fel, hogy mint volt iskolaigazgatót kérdezném, tehát most nem a tárca felelős szakpolitikusát, hanem az abban a helyzetben lévő igazgatót, akinek remélhetőleg nem volt az életpályája során hasonló helyzete. Az a hasonló helyzet pedig, amellyel nem találkozott az államtitkár asszony, éppen Szigetszentmiklóson történt meg, ahol 50:5 arányban azt szerette volna a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium tantestülete, hogy az intézményt a jelenlegi megbízott igazgató irányítsa tovább. Nem így történt. A tantestület kívánsága pusztába kiáltott szó maradt, a tanárok, a szülők, a diákok panasza és tiltakozása senkit nem érdekelt, legkevésbé a kormány helyi emberét, így most egy olyan ember irányítja a száz legjobb középiskola rangsorában a huszadik helyen álló intézményt, aki a sajtóhírek szerint tavaly még összeszerelőként dolgozott Írországban, amellyel semmi baj nincs, hiszen ez egy tisztességes munka, de erősen fideszes kapcsolatai révén szerezte meg ezt a helyet, vezetői tapasztalatai nincsenek, ámde igyekszik, hogy ezeket megszerezze.

A jelenség, amelyre felfigyelhetünk, maga a lényeg. Az a lényeg, hogy miután az állam átvette a megyei fenntartású intézményeket, a kormány gátlástalanul érvényesíti személyzeti politikáját. Szeretném megkérdezni az államtitkár asszonyt: hány iskolát ad még oda a Fidesz ejtőernyőseinek a minisztérium? Ennyire nem számít önöknek az ott dolgozó szakemberek és gyermekeiket az intézményre bízó szülők akarata? Ennyire nem lesz késztetés, nem lesz szándék felismerni, hogy ez a gyakorlat nem vezet sehová, sőt olyan mederbe, a politika világába viszi már az oktatás intézményeit is, amelynek ott semmi keresnivalója nincs, és ezt az igazgató asszony pontosan tudja? Szeretném megkérdezni: az lesz mindig, aki nyer, akit előre kihirdetnek, vagy lesz még értelmük a pályázatoknak is?

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu