TÓTH CSABA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Úgy látom, hogy ön különös vonzalmat érez Gyurcsány Ferenc iránt, hiszen az (Derültség az MSZP padsoraiból.) eddigi kérdéseinkre, interpellációinkra, ha jól számolom, ötödik alkalommal idézte ezt a mondatot tőle.
Önök a rokkant embereket csak számoknak, megtakarításnak tekintik, mert mit is mondott a Széll Kálmán-terv? 2012-ben 88 milliárd, 2013-ban pedig 117 milliárd forinttal kell csökkenteni a rokkantak ellátását. Ezzel a 16 ezer emberrel, akik nem jelentkeztek be március 31-éig, havi 800 millió forintot takarítanak meg, ez éves szinten 10 milliárd forintot jelent. Az a 2 ezer ember pedig, akit a rendszerből kiraktak, havi 100 millió forintot jelent - újabb megtakarítás.
És hogy mi a véleményük önöknek ezekről az emberekről, azt a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgatója fogalmazta meg, idézném: "Sajnos tény, hogy mindenki ismer a környezetében olyat, aki eddig a rokkantsági ellátórendszerből több-kevesebb juttatást kapott, de tudja róla a környezete is, hogy nem volt indokolt." Szégyen, hogy csalónak állítják be ezeket az embereket!
Bizonyára lesznek, akik a válaszát el fogják fogadni, én nem tartozom közéjük. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból. - Közbeszólás ugyanonnan: Így van!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés