VONA GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! 2014 tavaszán a magyar föld magyar kézben tartására kapott moratórium, az Európai Uniótól kapott moratórium határideje lejár. Ez az időpont elég drámai helyzetben, drámai állapotban fogja érni az országot. Ugyan hallottunk ma már napirend előtt egy felszólalást, és a politika és a közélet vitájának, úgy tűnik, hogy a fókuszába kezd kerülni a földkérdés, de azért a viták nagy része jelen pillanatban a Földalap pályázatai körül forog.
Ez egy nagyon fontos vita, de azért arra szeretném fölhívni mindenki figyelmét: nehogy ennek a fontos vitának a fáitól a valódi, az igazán fontos kérdés erdejét elveszítsük szem elől. Ez pedig a magyar föld magyar kézben tartásának a kérdése. A magyar földárak ebben a helyzetben ugyanis, ebben a jelenlegi helyzetben ugyanis töredékét képezik az európai uniós földáraknak, ami egyértelműen azt jelenti, hogy a magyar föld szabad préda és nagyon olcsó préda lesz a külföldiek számára.
Arról is szó esett már, hogy zsebszerződések révén micsoda óriási földterület van külföldiek kezében, ami szintén sajnálatos. De arról is beszélni kell, hogy a társadalom állapota jelen pillanatban milyen ehhez a kérdéshez. Sajnos azt kell lássuk, hogy a magyar földtulajdonosok egy jelentős része szinte már várja ezt a pillanatot, mert a számára túl sok örömet nem jelentő földtől szeretne már megszabadulni, sajnos már adná el szívesen akár egy külföldi számára is a számára megnyomorodást jelentő földet.
Ebben a jelenlegi súlyos társadalmi és gazdasági helyzetben a politika és a törvény sem védi a magyar földet, és ez már nem az Európai Unió, nem a gazdasági válság felelőssége, hanem ez a jelenlegi kormánykoalíció felelőssége, hogy nincs törvényi védelem a magyar föld számára, merthogy nincs. Amikor erre lehetőség lett volna az alaptörvény vitájában, akkor a fideszes, KDNP-s képviselők név szerint egyenként szavaztak nemmel arra a jobbikos javaslatra, hogy alkotmányos szinten alaptörvényben védjük a magyar föld magyar tulajdonban tartását.
Akkor önök arra hivatkoztak, hogy majd egy alacsonyabb szinten, földtörvényben fogjuk megvédeni a magyar földet, és Orbán Viktor ígéretet is tett, hogy tavasszal a földtörvényt az Országgyűlés elfogadja, de mind a mai napig nem látjuk ezt a földtörvényt. Szeretnénk már látni az első javaslatokat vagy a konkrét törvényjavaslatot, mert elég sok misztifikum veszi körül jelen pillanatban ezt a földtörvényt. Tehát a helyzet nagyon rossz.
Egyedül egy ember fogalmazott a kormány részéről valóban őszintén és egyértelműen, V. Németh Zsolt. Ő ugyan csak egy gazdafórumon, de elmondta, hogy vagy az Európai Unió tagjai maradunk, vagy a földünket védjük meg. (V. Németh Zsolt közbeszól.) Én arra kérem a kormány tagjait, egyéb tagjait, államtitkár urat is, hogy ön is legyen ilyen egyértelmű, ön is legyen ennyire őszinte. Sokkoljuk, ha kell, a magyar társadalmat, a magyar közvéleményt, hogy a helyzet drámai: vagy az Európai Unió vagy a föld.
Ezzel a kérdéssel kellene szembesíteni a magyar társadalmat, ugyanis a földtörvény nem járható út. Az Európai Bíróság nemrégiben kaszálta el azt a dán földtörvényt, amely számunkra is és az önök számára is modellként szolgálhatott. Ez innentől kezdve nem járható. Ugye, azt államtitkár úr és a kormánypárti képviselők sem gondolják komolyan, hogy ami a dánoknak nem sikerült az Európai Unióban, az Magyarország jelenlegi nemzetközi helyzetében, az Európai Unión belül betöltött helyzetünkben, a kormány jelenlegi érdekérvényesítő ereje híján majd nekünk sikerülni fog? A földtörvény útja tehát nem járható.
A helyzet drámai, és erről én már beszéltem önnek, államtitkár úr. Nekem nem volt szerencsém olyan kedélyes beszélgetésre, mint Szabó Rebekának, velem nem volt ilyen, de nem is tartok persze rá igényt, de azért választ kaptam. Választ kaptam, és ez a válasz földbe gyökereztette a lábamat, és azóta sem tudok igazán napirendre térni a válasza kapcsán, államtitkár úr, mert ön azt mondta, hogy miért izgulok én a föld miatt, hiszen ez csak a 10 százalékát érinti a magyar földeknek, az állami földtulajdon a földek összességében 10 százalékot képvisel, és azt önök meg fogják védeni.
Államtitkár úr, ki beszél 10 százalékról? Én azt gondoltam, hogy eddig ugyanarról beszélünk, mindannyian meg akarjuk védeni a magyar föld 100 százalékát, és ön azt mondta, hogy nem akarjuk megvédeni csak a 10 százalékát? A parlamenti logika szerint nem volt lehetőségem viszonválaszra, de azért ha nem is kedélyesen, megkérdeztem, hogy ezt hogyan gondolta, és akkor azt a választ kaptam öntől, hogy magánszerződésekbe nem lehet beleszólni. Azt gondolom, akkor erről mondjuk el őszintén a magyar embereknek az önök véleményét. Hadd hallja a magyar társadalom, hogy a kormány nem akarja megvédeni a magyar föld 100 százalékát, megelégszik a 10 százalékával is. Ezt mondja el, államtitkár úr!
Nemrégiben, néhány napja egy gyöngyösi ismerősömmel beszéltem, Fidesz-szimpatizáns, neki elmondtam mindazt, ami történt. Nem hitte el, az önök szavazója nem hitte el. Azt mondta, hogy biztos csak tréfálok vagy megpróbálom őt félrevezetni, és azt mondta: bízik benne, hogy ez valamifajta tévedés lehet csupán, és bízik abban, hogy nem következhet be az a tragédia, hogy az ő szavazatával támogatott kormány és kormánypártok fogják eladni a magyar földet.
Arra kérem önöket, hogy ezt a kérdést ne szőr mentén, hanem egyértelműen fogalmazzák meg, mit akarnak önök a magyar földdel. A 10 százalékot akarják megvédeni vagy a 100 százalékot? Ne mellébeszéljenek, kérem, államtitkár úr, őszintén mondják el a választ, és ne csak engem nyugtassanak meg, hanem az önök szavazóit is, azokat az embereket, akik azt hitték, abban a tudatban szavaztak önökre, hogy önök is komolyan gondolják!
Várom válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés