DR. HENDE CSABA honvédelmi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön konkrét kérést intézett a külügyminiszter úrhoz. Ebben egy minősített anyagról kér tájékoztatást, illetve annak a nyilvánosságra hozatalát kéri.
Szeretném emlékeztetni, hogy az április 13-án írott levelében ön ez ügyben már betekintést kért a külügyminisztertől az említett dokumentumba. Ezzel kapcsolatban azt a tájékoztatást kaptam, hogy a Külügyminisztérium illetékesei önnek a kérdésére időben válaszolni fognak. (Gúr Nándor: Jó időben!)
Hadd jegyezzem meg még a következőket. Ön az interpellációjában álszentséggel, hamissággal vádolja a kormányt. Hadd kérdezzek vissza: nem az a kormányzati politika volt-e vajon álszent és hamis, amelyik pannon pumával és szárnyaló gazdasággal szédítette a lakosságot, miközben külföldre hamis adatokat szolgáltattak? (Zaj és közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból: Úgy van! - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Hazudik!) Az őszödi beszéd után, a gazdasági válság kirobbanása után ön vajon számon kérte-e pártjának vezetésén az álszent és hamis kormányzati ígéreteket? (Lukács Zoltán: Martonyival jobban jártunk volna!)
Ön felszólalásában aggódik a magyar gazdaságért. Nem az az álszent és hamis magatartás, amelyik most is belpolitikai haszonszerzés céljából, minden nemtelen eszközzel kockáztatja egy minél előbbi és minél jobb feltételekkel megvalósuló megállapodás létrejöttét az IMF-fel? (Soltész Miklós: Úgy van!)
Engedje meg, hogy megnyugtassam, tisztelt képviselő úr: a magyar kormány folyamatosan tárgyal mind az Európa Tanács Velencei Bizottságával, mind az Európai Bizottsággal és az IMF-fel. (Gúr Nándor: Kettős tárgyalás!) Ezek a tárgyalások jól haladnak, és a fejlemények az önök számára is ismertek.
Bízunk abban, hogy az ön akciójának nem az a célja, hogy hátráltassa az ország (Gúr Nándor: Kettős tárgyalás!) szempontjából minél előbb kívánatos megállapodást.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés