DR. BAJA FERENC (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elektronikus információszabadságról szóló 2005-ös törvény a közfeladatot ellátó szervek által kezelt legfontosabb közérdekű adatok bárki számára elérhető, ingyenes, elektronikus formájú közzétételét írja elő. Az államtitkár úr jelezte, hogy nincs ellentét a két törvény között, az egyik az ingyenes hozzáférési lehetőséget adja meg, illetve a jelenleg tárgyalt törvény pedig a közadatoknak egyfajta újrahasznosítását írná elő.
Ilyen értelemben az európai gyakorlatnak a magyarországi átültetéséről lenne szó, és bizonyos értelemben a magyarországi adatvagyonnak egy újfajta hasznosítási lehetőségéről. A cél ebben az értelemben, ha ilyen tekintetben határoljuk el, támogatható, és elképzelhető is, hogy Magyarországon is szükség lenne egyrészt az egységes adatkezelésre. Hozzáteszem, hogy olyan óriási problémát nem jelent a külön adatkezelés, eddig is hozzá lehetett jutni adatokhoz differenciáltabban, sokrétűbben. Ennek is megvannak a maga előnyei, már csak azért is, mert a közzétételt és a megállapodást a polgári jog szabályai írták elő, és a nyilvánosság rendszerén keresztül ma is ellenőrizhető, és ma is, ha tetszik, átlátható az a rendszer, amelyben az állami intézmények a létrehozott közadatokat külső szereplő számára szerződésen keresztül érvényesíthetik.
Ebben az értelemben tehát a javaslat az egyik oldalról az európai uniós gyakorlatnak egyfajta átültetése, ilyen értelemben támogatható. Ha nem is olyan mértékben kötelező, mint azt az előterjesztők jelezték, azért nem biztos, hogy pont ezen a területen kell minden tekintetben az európai gyakorlatot követni, de elfogadjuk azt, hogy van ebben ráció.
Nagyobb problémát jelent azonban az, hogy itt egyfajta központosítása történik meg ennek az adatkezelésnek, méghozzá úgy és olyan értelemben, hogy - mint ahogyan azt jelezni fogom - nincs ennek ellenőrizhetősége a kormányrendeleteken és a szereplőkön túl. Tegyük föl, elfogadjuk ezt a törvényt, és ennek eredményeként Magyarországon szabályozott keretek között lehet hozzájutni olyan állami rendszerekben termelődött adatokhoz, amelyek a törvény szerint közadatnak minősülnek.
Ebben az értelemben mi lehet a probléma? Lehet az a probléma, hogy ezzel a közadatvagyonnal élnek, a mai kommunikációs és reklámvilágban természetesen élhetnek. Ilyen értelemben valójában van indoka annak, hogy azok a vagyonelemek, amelyek az adatvagyonban az állam oldaláról termelődnek, amelyek egy információgazdasággal foglalkozó világban valójában mások számára is valódi új vagyonelemeket hozhatnak létre, hiszen az információ világában a közadatvagyon egy ugyanolyan vagyon, mint bármely másik elem... - indokolt tehát közkinccsé tenni.
Mi történik azonban akkor, hogyha az a vállalkozó, aki megkapta ezeket az adatokat, visszaél a közadattal? Mit fogunk tenni ebben az esetben? Tegyük fel, hogy valaki jelentkezik, és a KEK KH teljes adatbázisát megvásárolja. A törvény jelen állapotban ezt nem tiltja, egyébként van olyan gyakorlat, például választás előtt, amikor egyébként is lehetőség van arra, hogy az állampolgárok lényegében majdnem teljes adatvagyonát megvásárolhassa valaki. Rendben van, őrá is vonatkoznak persze a magyar törvények, nem élhet vissza ezekkel az adatokkal. De mi történik, ha mégis megteszi? Ki ellenőrzi? Ki szankcionálja?
Lényegében egy olyan szituáció keletkezik, amelyben a két törvény hiátusában az egyik oldalról az információszabadságról szóló törvény szerint ingyenesen kellene hogy hozzájusson bárki a saját adatához. Hozzáteszem, ezen törvény elfogadása után - és ezt kezelnie kell a kormánynak - lesz egy ellenérdekeltsége abban minden közigazgatási szervezetnek, hogy kiadja az állampolgárok adatait ingyen és bérmentve. Ellenérdekelt lesz ebben, hiszen adott esetben kiadhatja pénzért is.
Szükséges tehát majd, és erre teszünk módosító javaslatokat, ennek a két törvénynek a harmonizációja, hogy mikor lehet, mikor nem lehet, mikor lehet tiltani. Mi történik akkor, még egyszer mondom, ha nagyon jelentős számú, nagyon nagy mennyiségű adatot vásárol valaki az államtól és ezen adatokkal visszaél? Mi történik akkor, hogyha ne adj' isten, ezeket az adatokat más-más cég vásárolja meg? Az egyik meg fogja vásárolni az állampolgárok adatbázisát. A másik meg fogja vásárolni, mondjuk, az egészségügyi nyilvántartásnak bizonyos elemeit.
(13.00)
A harmadik meg fogja vásárolni a biztosításokhoz kötődő nyilvántartásunk bizonyos elemeit. És most tegyük fel azt a kérdést, hogy nem jóhiszeműen jár el mindenki; majd ez a három vállalkozás valamelyik budapesti kávéházban találkozva ezeket a nyilvántartásokat összevezeti. Mi történik ebben az esetben? Ki akadályozza meg, hogy ezek a nyilvántartások összevezethetők legyenek? Van-e bármilyen jogszabályi feltétele annak, ami tiltja a három vállalkozás vagy a négy vállalkozás számára, hogy mindezt megtegyék?
Miközben tehát azt gondoljuk, hogy igen, szükség lenne arra, hogy ezeket az adatvagyonokat Magyarországon használni lehessen - miközben, hozzáteszem, jelen pillanatban is elő lehet ilyen használatot állítani, de ez mind-mind egy-egy adatkezelőhöz kötődik -, rendkívül komoly veszélyeket látunk a tekintetben, hogy vissza is lehet élni ezeknek az adatbázisoknak a felhasználásával.
Fontos tehát azt mondani, hogy teremtsük meg ezen jogszabály feltételei között azokat a garanciákat, hogy a közadattal soha semmilyen formában ne lehessen visszaélni. Ennek az egyik feltétele az, hogy különösen jelentős adatvásárlás esetén kell egy olyan szervezet, amelyik ellenőrzi az adatvásárlás lehetőségét és tényét.
Hadd mondjak erre egy példát! Vannak az úgynevezett egyszerű adózók, akikkel kapcsolatosan az adóhivatalnak megvannak a maga feltételei, és vannak az úgynevezett nagy adózók. A nagy adózók esetében külön eljárások vannak az adóhivatali engedélyezésben. Ugyanígy indokoltnak tartanám azt, hogy nyilván ha valaki 50 adatot, 100-at vagy egy kisebb részt akar vásárolni, ott a hivatal vezetője eldöntheti, hogy ezt engedélyezi-e vagy sem a jogszabály alapján, de nagyon nagy mennyiségű adatvásárlás esetén nagyon-nagyon fontosnak tartanánk azt, hogy ezt az ombudsman engedélyéhez vagy előzetes ombudsmani vizsgálathoz kössük.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Ennek eredményeként létrejön a szervezet és a vállalkozó között egy lehetséges tranzakció, de az ombudsman előzetesen vizsgálja, hogy vajon mire fogja azt használni, milyen módon, tényleg arra használja-e és a többi. És ezen kívül szükség lenne egy ellenőrzési mechanizmusra is, hogy mi van akkor, hogyha egyébként a vállalkozó - az ombudsman által megadott feltételek alapján eljárva - nagy mennyiségű adatot vásárol, él ezzel, de mi történik, ha visszaél. Ki ellenőrzi, ki szankcionálja az ilyen típusú adatvisszaélést?
Nagyon fontosnak tartjuk és nem eléggé bizalomkeltő az, hogy az egész adatgazdálkodása vagy adatfilozófiája a kormánynak nem egységes, és nincs egy kézben. Jelen pillanatban folyik a Ket. végrehajtási rendeleteinek a kihirdetése. Ebben egy egész más jellegű filozófia mutatkozik meg a kormány oldaláról. Ha valaki összeveti a jelenlegi törvényt és a Ket. végrehajtásából következő adatvédelmi filozófiát, ebből az látszik, hogy az egyik kéz nem tudja, hogy mit csinál a másik. Abban az esetben egy jelentősebb korlátozással számolnak az érintettek, itt viszont kinyitnák az adatbázist. Szerintem indokolt ennek a harmonizációnak az előállítása. A Ket. végrehajtási rendeletei már megjelenésben vannak, a törvénynek ezek a passzusai az elfogadás után ütni fogják a Ket. végrehajtási rendeleteit.
Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt időszakban képviselőtársunk nyújtott be arra vonatkozó törvényjavaslatot, hogy a kormány bizonyos feltételek mellett, nem vásárlóként egyébként - a kormány lehetne a saját adatvagyonai vásárlója -, hanem adott esetben ingyenes használóként, az állampolgárok tájékoztatására igénybe veheti ezen adatbázisok történetét. Na most, akkor hogy van? A saját adatbázisunkat a kormány ingyenesen használja, egy vállalkozásnak azonban fizetnie kell érte.
Fel szeretném tehát hívni mind a kormány, mind a tisztelt Ház figyelmét arra, hogy indokolt lenne a törvény vitájához kötődően a kormány és a közösség adatvagyon-felhasználási harmonizációja, mert jelen pillanatban a mi megítélésünk szerint az információszabadságról szóló törvény, a Ket. végrehajtási utasításai, a közadatvagyon felhasználásáról szóló törvény, illetve képviselőtársunk indítványa arra vonatkozóan, hogy bizonyos adatokat az állam használhasson ingyen, nincs harmóniában.
Azért beszélünk erről ilyen elvi határozottsággal, mert az egyik legfontosabb, legszenzitívebb kérdésről beszélünk. Ezek látszólag csak számok, papírok és szerződések, ugyanakkor látnunk kell, az egyik kulcskérdés a biztonság szempontjából, az állampolgári biztonság szempontjából, az elektronikus térben közlekedő állampolgárok biztonságához kötődően is, hogy az a bizalom, amelynek keretei között énrólam adatot gyűjtenek az állam nevében, semmilyen módon ne csorbuljon. Ha ezt a bizalmat a kormány vagy a parlament, közösen elveszítjük, és azt fogják érzékelni az emberek, hogy az adataik máshová is kikerülhetnek, ennek nagyon-nagyon súlyos következménye lesz - nagyon súlyos következménye!
Nem akarok belemenni ennek a részleteibe. Az elektronikus kommunikációt ismerők vagy akár a bankkártyát használók vagy az elektronikus térben elektronikus fizetést használók esetében jól tudjuk szakmailag azt a küszöbeffektust, hogy miért is nem használják az emberek ezeket az eszközöket. Azért, mert félnek attól, hogy az adataikat összevezethetik. Félnek attól, hogy róluk olyasmi derül ki, amit ők nem szándékoltak odaadni bárkinek.
Ilyen értelemben tehát nagyon figyelnünk kell arra, hogy amikor kinyitunk egy ilyen piaci kaput és az újrahasznosítás irányába elmegyünk, akkor nem dobjuk-e ki a gyereket a fürdővízzel együtt. Kétségtelenül nyerünk valamennyit, hiszen ezeket az adatokat, amelyeket az állam nyújtott, a piaci szereplők újrahasznosíthatják. Adott esetben a legjobb formájában létrejön egy korszerű adatvagyon-gazdálkodás, hiszen az adatokkal nemcsak az államnak, az önkormányzatoknak, a civil szerveződéseknek, a magánembereknek, hanem az adatpiacon működő vállalkozásoknak is van értelme dolgoznia. Ilyen értelemben ez EU-konform. Ugyanakkor, ha ennek eredményeként az állampolgárok nem szívesen adják meg majd az adataikat, ha az állampolgárok úgy érzik, hogy kiszolgáltatottá válnak ebben a térben, vagy adott esetben, mivel nincs kontrollja ennek a folyamatnak, visszaélnek az adataikkal, akkor ebből egy állampolgári adat-bizalomvesztési mechanizmus alakul ki, amelyik nagyon sok problémát fog jelenteni a későbbiekben.
Nem véletlen az, hogy Magyarországon kevésbé használják az elektronikus befizetéseket, és egy csomó területen érzékelhető az, hogy az állampolgárok nem szívesen adják meg adataikat. Mondok erre egy egyszerű példát: hosszú ideig beszélgettünk arról, hogy mennyire jó lenne egy darab kártya a magyar állampolgárok számára. A jelenlegi kormány is gondolkodik ilyennek a bevezetésén. Mi azt látjuk, én legalábbis azt érzékelem, hogy a magyar társadalom jól együtt tud élni azzal, hogy külön személyi igazolványa van, külön taj-száma van, külön OTP-befizetése és -bankszámlája van. Nem okoz ez neki problémát, annak ellenére, hogy például az ügyfélkapus elektronikus bejelentkezés alkalmával is ezekhez a külön adatbázisokhoz juthat hozzá, és újra és újra meg kell adja ezeket. Jelenleg mi a helyzet? Belép egy állampolgár az adóhivatal adatbázisába, ott megadja a maga azonosítóit; átlép az egészségügyi adatbázisba, ott az egészségügyi biztosítás azonosítóit adja meg.
Azt érzékelem, hogy a tervezet körül van egy olyan bizonytalanság, amelyik régóta vita a magyar közpolitikai térben. Egészen a személyi számig visszamehetünk abban, hogy milyen módon és hogyan kezelik a magyar állampolgárok adatait. Ebben nagyon hosszú ideig volt az igazgatásnak egy olyan törekvése, hogy valamilyen módon egyszerűsítse és komplexszé tegye ezeket a feladatokat, de egyrészt az alkotmányos kontrollon, másrészt pedig azon, hogy az állampolgárok ezt olyan nagyon nem igényelték, ez az egyszerűsítési mechanizmus mindig megbukott. Most nem egyszerűsítésről beszélünk, hanem ennek az adatmetszetnek egy újabb típusú hasznosításáról.
Éppen ezért tartjuk rendkívül fontosnak azt, hogy semmilyen olyan aggály ezen a területen ne maradhasson a törvény elfogadása kapcsán, amelyik az állampolgároknak az állami adatkezeléshez kötődő bizalmát megerősíti. (Sic!) Ezt a bizalmat nem szabad semmilyen körülmények között megrendíteni. Ehhez pedig szükséges az is... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés