DR. SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr, a szót. Én is onnan szeretném kezdeni, amit egyébként több képviselőtársam a mai este folyamán már megerősített, hogy két képviselőtársunk múlt hét szerdán bejött a parlamentbe, gondolom, egész május 1-jén májusfaállítás közben azon gondolkozott, hogy hogyan kellene ehhez a két kódexhez hozzányúlni. (Koszorús László: Haha!) Bejöttek, és - haha, igen - szerdára megálmodták azt, hogy két nagy kódexünkhöz, a Ptk.-hoz és a Pp.-hez hozzányúlnak egy-egy paragrafus erejéig. (Koszorús László: Gábor!)

A Ptk.-nál nagyon sok érv elhangzott, gyakorlatilag ami elhangzott, nem kívánom szintén elmondani, azonban arra mindenféleképpen utalni kell, hogy megállapítási per indítására - úgy, ahogy ma elhangzott többször - most is van lehetőség, jelenleg is van lehetőség, azonban itt az elévülés szabályai a képbe kerülnek. Akkor mi lehet a célja annak, hogy az érvénytelenségnél a 239. § egészüljön ki? Csak egy, hogy az érvénytelenség szabályai itt az elévüléssel ne jöjjenek szóba.

Steiner képviselőtársam jó néhány kérdést feltett Papcsák képviselő úrnak, aki elmenekült. Úgy látszik, hogy nem fog ezekre a kérdésekre válaszolni, én is azt remélem, hogy Vas Imre legalább elmeséli nekünk, hogy miért álmodták meg ennek a Ptk.-módosításnak a szövegét. Hiszen ez a kódex, a jelenlegi kódexünk, az '59. évi kódex, ami ugyan számtalan módosításon átment, azonban mégis azt mondhatjuk, hogy jelenleg egy koherens egység, ebbe beemelni ezt a szabályt, megbontja ezt a koherens egységet, ezt álláspontom szerint így semmiképpen sem lehet megtenni.

De a másik kérdéskör a polgári perrendtartás, a Pp. szabályai. Itt a történéseket leginkább Gyüre Csaba képviselőtársam említette nagyon helyesen; ha megengedi, akkor egy picit még ezen a nyomvonalon továbbmennénk. Ugyanis kérdésként tette azt fel, hogy netán Répássy úr volt-e az, aki nagymértékben érvelt az új szabályok elfogadása mellett. Én meg tudom nyugtatni Gyüre képviselőtársamat, hogy a jelenleg is körünkben lévő Répássy államtitkár úr érvelt amellett, hogy a Pp.-t a 146/A., illetve a 147/A. §-sal egészítsük ki.

Azt mondták akkor - és ezt 2010. december 23-án fogadta el a parlament úgy, ahogy helyesen elhangzott, az egyes törvények a bíróságok hatékony működését és a bírósági eljárások gyorsítását szolgáló módosításáról volt szó -, hogy ez aztán a kötelező jogi képviselettel kiegészítve fantasztikus mértékben fel fogja gyorsítani a bíróságok eljárását. A szakszerű jogi képviselet mellett előre a pozíciókat tisztázzák a felek, alperes-felperes, és később keresetváltoztatásra nem lesz szükség.

Répássy államtitkár biztos nagyon jól emlékszik, hogy mit mondott akkor, de azért hadd elevenítsem fel. Azt mondta, és idézem, hogy az igazságszolgáltatással mint szolgáltatással szemben az egyik legfontosabb elvárás: lehetőleg közel azonos, ésszerű idő alatt történjenek meg ezek az ügyek. Amennyiben ennek a követelménynek nem felelnek meg a bíróságok, úgy az egész igazságszolgáltatás megítélését negatívan befolyásolja. Éppen ezért szükséges, hogy érdemi, már rövid és középtávon is eredményt hozó lépések történjenek a bíróság hatékony működésének és az eljárások gyorsításának megvalósítása érdekében. Tehát ez volt az a hatékony lépés, amit most két képviselőtársa a kormánnyal szemben el kíván törölni.

No de államtitkár úr folytatta az érvelést, amikor azt mondta, hogy a törvénynek a Pp. módosítására vonatkozó részének talán legfontosabb eleme, hogy fő szabályként kötelező jogi képviseletet bevezetve a megyei bíróság hatáskörébe tartozó ügyekre kötelező jogi képviselet esetében a keresetváltoztatás, a viszontkereset és a beszámítási kifogás előterjesztését szigorú határidőkhöz köti. Tehát ez az önök igazságügyi reformjának az egyik kulcsa, alfája és ómegája úgy, ahogy ezt 2010 decemberében itt a tisztelt Ház előtt ön megfogalmazta.

Sőt, elmesélte nekünk azt is - itt visszatérnek tulajdonképpen a magyar perjogi hagyományokhoz -, újból bevezetik a magyar perjogi hagyományokat, és egy hosszas előadást tartott a parlamenti képviselőknek az 1911. évi I. törvénycikkről, az akkori perrendtartásról, tehát a száz évvel ezelőtti szabályokról, és kifejtette: micsoda nagyszerű dolog, hogy most, száz évvel később önök visszatérnek ezekhez a szabályokhoz, amit egyébként Vas képviselő úr most el kíván törölni.

No de az érvelésben államtitkár úr itt sem állt meg, hiszen úgy gondolta, hogy még ez is gyenge lábakon áll, ezért úgy gondolta, hogy egy kis európai kitekintést is tesz, és megemlítette nekünk, hogy a német polgári perrendtartás 264. §-a és az osztrák perrendtartás 235. §-a is hasonló dogmatikai megoldást alkalmaz a polgári eljárások tekintetében.

(20.30)

Tehát ez azt jelenti, innentől igazán indokolt ezeknek a szabályoknak a bevezetése. Tehát összességében - nagyon hosszú még egyébként az érvelés, nagyon szívesen felolvasnám, mert tényleg tanulságos -, mint óriási újításokat bejelenti, hogy igen, ennek így kell lennie, a kormány ezt mondja, és így biztos, hogy ezt a hatást el fogja érni, hiszen fel fognak gyorsulni ezek a peres eljárások. Na, de ez egy nagyon tanulságos vita volt itt a parlamentben, hiszen ezzel nem volt egyébként vége, ugyanis ebben a vitában felszólalt egy nagy tudású jogász kolléga, dr. Vas Imre úr, aki egyébként hasonló érveket próbált felsorakoztatni, amint azt Répássy államtitkár úr is megtette. Vas Imre azt mondta, feltehetjük a kérdést, miért szükséges az eljárások gyorsítása, a bíróságok működésének hatékonyabbá tétele. Ha röviden szeretne válaszolni, akkor egy választókerületéből hozott példát használt.

Azt mondja Vas Imre: az előterjesztésből kiolvasható, hogy az előterjesztő célja elérése érdekében szükségesnek tartja, hogy érdemi, már rövid és középtávon eredményt hozó lépéseket tegyen a bíróságok hatékony működésének és az eljárások gyorsításának megvalósítása érdekében. Nagyon szép mondat. Azért olvastam fel ugyanezt a mondatot az államtitkár úrtól, hogy lássák, micsoda nagy összhangban voltak, ugyanis szó szerint ezt a mondatot tetszett mondani, amit az államtitkár úr használt. Felmerülhet a gyanú, netán egy forrásból sikerült önöknek dolgozni. De Vas Imre folytatja: a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényt módosító javaslatok legfontosabb eleme, hogy fő szabályként kötelező jogi képviseletet bevezetve, a megyei bíróság elsőfokú hatáskörébe tartozó ügyekre kötelező jogi képviselet esetén a keresetváltoztatás, a viszontkereset és a beszámítási kifogás előterjesztését szigorú határidőkhöz köti. Nos, ha jól figyelt, képviselő úr, ez a mondat ugyanúgy szó szerint megegyezett az államtitkári expozéval, tehát az összhang önök között még ekkor is nagymértékben megvolt.

No, a képviselő úr folytatja. Azt mondja: a jogszabályi változás részeként a magyar perjoghagyományokhoz visszatérve kerül sor annak újbóli jogszabályban, törvényben történő rendezésére, hogy melyek azok a felperesi cselekmények, amelyek nem eredményezhetnek keresetváltoztatást. A Pp. jelenlegi szabályai a keresetváltoztatás lehetőségét gyakorlatilag véglegesen kitágították, jelenleg az elsőfokú ítélet hozatalát megelőző tárgyalás beterjesztéséig a felperes a keresetét bármikor megváltoztathatja. Mondatának első része a miniszteri expozéból hangzott el, ezt a másodikat már ön tette hozzá, mint egy bűnt, amely bűnt egyébként most akarja ön egy javaslatával visszaállítani. 21 óra 50 perc körül egyébként folytatta, de ezzel most nem untatom önöket, nyilván el tudja olvasni a saját felszólalását. Összegzésként elmondta: megállapítható, hogy a javaslat a jogkereső polgárok érdekeit szolgálja, csökkenti a bíróságok eljárásának hosszát, s a bíróságok működését hatékonyabbá teszi, ezért kéri képviselőtársait, hogy szavazatukkal támogassák a törvényjavaslat elfogadását.

Nos, 2010. december nem volt olyan messze, 2011. március 1-je, amikor ez a törvény hatályba lépett, szintén nem volt olyan messze, most pedig, múlt hét szerdán úgy gondolta, arra kéri a képviselőtársait, hogy pont az ellenkezőjét támogassák, pont az ellenkezője kerüljön be a törvénybe, magyarul, az önök igazságügyi reformjának egy fontos elemét kéri, hogy a parlament törölje el, és álljon vissza a 2010 előtti helyzet.

Nyilvánvaló, a kérdés az, hogy akkor mondtak igazat vagy most mondanak igazat. Az indokolás nincsen leírva, indokolás most sem hangzott el. Vagy kérdésként az is felmerülhet természetesen, hogy ha akkor gyorsítani akartak az eljáráson, most az ellenkező törvénnyel éppen lassítani akarnak-e a bíróságok eljárásán. Tehát mi az önök igazi szándéka? Ez nem derül ki, az viszont kiderül, hogy egészen mást mondtak 2010 decemberében, és mást mondanak a mai napon a március 2-án megfogalmazott és beadott indítványukban.

Összességében azt tudom önöknek mondani, hogy a polgári törvénykönyv rendszerét teljesen megbontja ez a javaslat. Én nem tudok ezzel azonosulni, akkor sem, ha az új Ptk.-ban ez lesz a szabály. Nyilvánvaló, ez egy másfajta összefüggésben és másfajta rendszerben kerül ide a beterjesztésbe. A Pp. szabályait pedig a felsorolt indokok alapján teljesen cinikusnak tartom. Teljesen egyetértek azzal, hogy 2011. március 1-je óta alig egy év telt el, a polgári eljárásokban ez nem elégséges idő arra, hogy ennek a tapasztalatait mindnyájan le tudjuk vonni. Lehet, hogy önök már látják, hogy nagyon rossz törvényt fogadtattak el a parlamenttel, lehet, hogy Vas képviselő úr már látja, hogy a kormány hibás intézkedést terjesztett ide be. Én a magam részéről egyébként erről még mindig nem vagyok meggyőződve. Igenis, van abban logika, hogy ha jogi képviselők járnak el, akkor a jogi képviselőtől egy magasabb szintű hozzáállás is elvárható, és tulajdonképpen lehet olyan értelme annak, hogy gyorsulnak az eljárások, azonban egy év alatt ez nem bizonyosodott be.

Összességében: a legjobb az lenne, ha ez egy álom maradna, tehát egy ilyen májusfaállítás utáni álom, május 2-án bejöttek, volt egy ötletük, módosítsuk ezt a két törvényt, és legyen inkább egy olyan ötletük, hogy vonják vissza, bízzanak a saját kormányukban, bízzanak Navracsics miniszter úrban, aki ezt beterjesztette, bízzanak Répássy államtitkár úrban, aki emellett hosszasan érvelt, és várják meg, hogy ennek a törvényalkotásnak, ami, mondom, március 1-jétől hatályos, 2011. március 1-jétől hatályos, tényleg van-e értelme, vagy végleg el lehet törölni, és az önök kormánya nagyot hibázott, amikor ezt a parlamenten átnyomta. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu