BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Gondolkodtam rajta, hogy szóljak-e, de azért csak szóvá kell tennem, amit Schiffer képviselőtársam mondott, mert bent maradt még, bár Lamperth Mónika nincs bent. Úgy gondolom, én teljesen higgadt vagyok és nyugodt vagyok. Néha az ön vagdalózásai, hazugságai, mellébeszélései és a kormány szidása, pocskondiázása néha gyomorforgató. Megvallom őszintén, ilyenkor elkap egy kicsit a vörös köd, de nézze, ön megtehet mindent, nekem pedig viselnem kell mint kormánypárti, de azért eléggé gusztustalan alkalmasint ez a viselkedés, többek között az is, amikor nem mond igazat, többek között azzal, hogy a monetáris politikához nincsenek kreatív ötletek.

Tisztelt Schiffer Képviselő Úr! Ön hogyan gondolja azt, hogy a Nemzeti Bank függetlensége mellett a monetáris politikára olyan kreatív ötletek lehetnének, amelyek befolyással lehetnének? Tessék megosztani a közvéleménnyel, beszéljünk Simor Andrással vagy a Központi Bank elnökével! Lehet, hogy nagyon rosszat kapna. Illene elmélyedni ebben a dologban.

Még egy dolgot hadd említsek meg. Ön ne említse a 2011-es pénzügyi beszámolót, mert az elnök úr ezt még nem tűzte napirendre. A Nemzeti Bank 2010. évi gazdálkodásáról volt szó, amely a mi bizottságunkhoz tartozik, és az, hogy az elnök úr mikor veszi napirendre, ez az ő döntése. Az elnök úrral együtt a legutóbbi alkalommal a 2010. évi zárszámadásukat azzal küldtük vissza, hogy nem elfogadható, a tisztelt Ház elé nem hozható, ugyanis az elnök úr, a Magyar Nemzeti Bank elnöke semminemű gazdálkodási kritikát nem ismert el. Úgy látszik, magas lovon van, majd egyszer a felügyelőbizottság leszállítja, és majd akkor jönnek vissza a tisztelt Ház elé.

Úgyhogy, képviselőtársam, ön nagyon sokszor valótlant mond, ez nagyon vérlázító és felháborító, de tudja, az az igazság... Nem mondok többet, köszönöm, ennyit ért.

Forrás: parlament.hu