DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is Babák képviselő úr felszólalására reagálnék, aki egy érvként hozta fel azt, hogy sikertelenné tették a tanulókat a hatalmas elvárások miatt.
Képviselő úr, lehet, hogy vannak olyan szülők, akiknek a gyerekeit sikertelenné teszi önmagában már az is, hogy meg kell tanulniuk írni, és nem tudják első osztályban teljesíteni ezt a követelményt, de ott, akkor, abban az esetben nem az a válasz, nem az a megfelelő válasz erre, hogy akkor nem kell senkinek megtanulni írni. Ugyanez a helyzet itt a szakképzésben is.
Vegyük észre, hogy van egy adottság, vannak gyerekek, akik bekerülnek a szakképzésbe, akik, már sokszor elmondtuk, gyakorlatilag funkcionális analfabétaként érkeznek oda. De erre nem jó válasz az, hogy akkor ne is tanuljanak meg semmit, hogyha már addig nem tanultak meg, hanem a közismereti tárgyak oktatásának igenis az is a célja lenne, hogy emeljük az ő képzettségi szintjüket, és a könnyebb eligazodást a világban lehetővé tegyük. Semmilyen gyakorlati képzés nem alkalmas arra, hogy jó szakképzést adjon olyan gyerekeknek, akik nem tudnak írni.
Egész egyszerűen nincsen olyan munka, amit írás- és számolástudás nélkül el lehetne végezni, és ez az adottság az, amit önök nem vesznek figyelembe. És ez az előterjesztés akár azt is lehetővé teszi, hogy semmilyen közismereti követelményt nem támasztanak a szakképzésben tanulókkal szemben, és ez az óriási probléma. Abban bízni pedig, hogy a köznevelési törvény ezt meg fogja oldani, ez igen kétséges, és ha így is lesz, egyik napról a másikra ez biztosan nem fog sikerülni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés