PLESCHINGER GYULA nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! A jegybank működését szabályozó jogszabályok módosítása, mivel a monetáris politikáért felelős, független intézményről van szó, mindig nagy jelentőséggel bír. A mostani módosítások jellegüket tekintve nem átfogóak, csak a vonatkozó jogszabályok egy-egy részét érintik. Az alaptörvény és az MNB-törvény jelenlegi módosítását az indokolja, hogy az Európai Bizottság 2012. január 17-én jogsértési eljárást indított az MNB függetlenségével kapcsolatban, amelyre a kormány 2012. február 17-én adott választ. A Bizottság véleményével összhangban és az európai uniós előírásokkal való összhang megteremtése érdekében a kormány vállalta, hogy törli az alaptörvény és az MNB-törvény egyes vitatott szakaszait. A kormány ezen szándékát a Bizottság 2012. március 9-én küldött levelében tudomásul vette. A kormány mindezek alapján teljesíti az Európai Bizottság felé tett vállalását, 2012. április 17-én benyújtotta az Országgyűlésnek az alaptörvény első módosítását, illetve a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt módosító törvényjavaslatot.
Az MNB-törvényt módosító T/6818. számú törvényjavaslat törli az MNB-törvény azon szakaszát, jelesen a 34. §-t, mely a miniszter képviselőinek részvételére a monetáris tanács ülésein és a napirend megküldésére vonatkozik. Eddig is csupán szavazati jog nélkül vehetett részt a monetáris tanács ülésén a kormány képviselője, így nem volt összeegyeztethetetlen mindez a jegybanki függetlenséggel, ugyanakkor a megegyezés érdekében a kormány bejelentette, hogy kész lemondani erről a lehetőségről.
A javaslat szintén törli a monetáris tanács tagjainak súlyos kötelezettségszegés esetén történő felmentésére vonatkozó szabályozást, annak érdekében, hogy ne legyen vitatható az egyes tisztviselők esetleges felmentésének háttere.
A jelenleg hatályos törvény szerint az euró bevezetésekor a monetáris tanács megszűnik, ugyanakkor azután is előfordulhatnak olyan feladatok - itt alapvetően a makroprudenciális hatáskör megadásával kapcsolatos feladatokra gondolunk -, amelyek a tanács feladatai között szerepelnek változatlanul, ezért a javaslat szerint az euró bevezetése után sem szűnne meg a monetáris tanács.
Az alaptörvény módosítására irányuló T/6817. számú javaslat szintén rendezni hivatott egy, az MNB-vel összefüggő kérdést. A javaslat hatályon kívül javasolja helyezni az alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek 30. cikkét, amely lehetőséget teremt az MNB és a PSZÁF, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete összevonására. A makro- és mikroprudenciális felügyelet egy intézménybe telepítése mellett és ellen is felhozhatók érvek. E szerint számos nemzetközi példa található a felügyelet és a nemzeti bank közös, illetve külön-külön történő működésére. Az alaptörvény átmeneti rendelkezései pusztán a lehetőségét teremtették volna meg a PSZÁF és az MNB jövőbeni összevonásának, de figyelemmel az ezzel kapcsolatos európai aggodalmakra, a kormány javasolja törölni ezt a lehetőséget.
(10.10)
Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő, az alaptörvény módosítására irányuló javaslat emellett tartalmaz egy, inkább technikainak nevezhető módosítási javaslatot is. Ez a 2011. december 30-án elfogadott, Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezés című dokumentum jogforrástani helyét teszi még egyértelműbbé azáltal, hogy az alaptörvény ezentúl expliciten is kimondja, hogy az átmeneti rendelkezések alaptörvény erejű jogforrásnak minősül, az alaptörvény részét képezi.
Mivel az új alaptörvény elfogadása 2011-ben jogfolytonos alkotmányozás útján történt, a korábbi alkotmány alkotmányjogi felhatalmazása alapján került sor az új alkotmány, az alaptörvény elfogadására. Az Országgyűlés Magyarország Alaptörvényét és Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezéseit alkotmányozó hatalomként, a hatályban lévő alkotmány 19. § (3) bekezdés a) pontja és 24. § (3) bekezdése alapján fogadta el. Erre utal az Alaptörvény záró rendelkezéseinek 2. pontja, valamint az átmeneti rendelkezések 31. cikk (2) bekezdése is.
Az alkotmány felhívott rendelkezései három követelményt állítottak az alkotmányozó hatalom elé. Egyfelől akaratkijelentését deklaráltan alkotmányozó hatalomként az alkotmány vonatkozó rendelkezéseire hivatkozással kellett megtegye, másfelől azt valamennyi országgyűlési képviselő legalább kétharmadának szavazatával kellett elfogadnia, végül azt megfelelően ki kellett hirdetni. A fentieken túl ugyanakkor az alkotmány rendelkezései sem további formai, sem tartalmi kötöttséget nem jelentettek az alkotmányozó hatalomként eljáró Országgyűlés számára.
Mindezek alapján tehát a fenti követelmények megtartásán túl az alkotmányozó hatalom szabad mérlegelése körébe tartozott, hogy amennyiben új alkotmány elfogadásáról határoz, azt milyen formában, milyen címmel, milyen szerkezetben, milyen tagolással és legfőképpen milyen tartalommal alkotja meg. Ennek megfelelően az alkotmányozó hatalom e minőségében az elfogadás formai követelményeit megtartva tett akaratkijelentése alkotmányerejű, függetlenül annak tartalmától, illetve formájától.
Egy új alkotmány elfogadása természetesen elengedhetetlenné tette a korábbi alkotmány hatálya alól az új hatálya alá történő átmenet alkalmazási kérdéseinek egyértelmű rendezését. E rendelkezéseket - mivel azok alkotmányos kérdéseket rendeznek - alkotmányi szinten, az új alkotmány rendelkezéseihez kapcsolódva kellett megalkotni. Annak eldöntése ugyanakkor, hogy ezen átmeneti rendelkezéseket az új alkotmányhoz formailag is hozzákapcsolva vagy azokat az alapdokumentumot nem terhelve, külön fogadja el, ugyancsak az alkotmányozó szabad mérlegelése körébe tartozott.
Az Országgyűlés Magyarország Alaptörvényének elfogadásakor ez utóbbi megoldás mellett döntött, azaz Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezéseit tartalmilag az alaptörvényhez kapcsolódva, formailag azonban attól külön fogadta el. E körben az alkotmányozó azt is mérlegelte, melyek azok a további, nem az alaptörvény törzsszövegébe illő rendelkezések, amelyek nem technikai, hanem tartalmi értelemben tekinthetők átmenetinek. Az átmeneti rendelkezések ennek megfelelően alaptörvényi szintű, az alaptörvény részét képező dokumentum, erre már a cím is utal. Formailag a 31. cikk (2) bekezdésével önmagát is az alkotmányozói hatalom eredményének tekinti, sőt tovább erősíti e köteléket azáltal, hogy kijelenti: az átmeneti rendelkezések az alaptörvény részét képezik.
Az alkotmányra hivatkozás az alaptörvényhez hasonló, amelynek funkciója, hogy világossá tegye: az átmeneti rendelkezések megalkotásának alapja az alkotmányon alapuló alkotmányozó hatalom. Az alaptörvényre utalás csak jelzés az alaptörvény meghozatalakor már kifejezett alkotmányozói akaratra, az átmeneti rendelkezéseknek egy külön, további dokumentumban történő közzétételére. Amíg azonban az átmeneti rendelkezések 31. cikk (2) bekezdése ezt az összetartozást expliciten is tartalmazza, arra az alaptörvény csak az Alaptörvény egységes módosítására utaló S) cikkében, illetve a záró rendelkezések 2. pontjában utal. A javaslat értelmében ezentúl az alaptörvény is kifejezetten kimondja, hogy az átmeneti rendelkezések alaptörvény erejű jogforrásnak minősül, az alaptörvény részét képezi. Ezzel válik teljessé az alaptörvény két dokumentumban foglalt rendelkezéseinek összhangja.
Tisztelt Országgyűlés! Szeretném kiemelni, hogy egy hatékony, a hazai és az európai uniós előírásoknak és szokásrendnek megfelelően a függetlenség alapelvein nyugvó monetáris politika a magyar gazdaság egyértelmű érdeke. Úgy vélem, hogy a beterjesztett módosítások ennek a követelménynek a teljesülését segítik elő. A kormány meggyőződése, hogy a korábbi MNB-törvény is kielégítően garantálta a magyar jegybank függetlenségét, de európai partnereink kérésére a függetlenséget szabályozó pontokban még egyértelműbb helyzetet kívánunk teremteni.
Tájékoztatom önöket, hogy a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó módosító javaslatok kidolgozása folyamán megkértük és megkaptuk az MNB, illetve az uniós jogszabály-egyeztetési eljárásoknak megfelelően az Európai Központi Bank véleményét.
Felhívom a figyelmet, hogy az alaptörvény módosítása, illetve a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt módosító törvényjavaslat a Magyar Nemzeti Bank szervezetének és működésének részletes szabályait módosító 2. §-a az alaptörvény előírásainak megfelelően sarkalatosnak minősül.
Megköszönve megtisztelő figyelmüket, kérem a tisztelt Országgyűlést a törvényjavaslatok támogatására.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés