DR. BÓKA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Az önkormányzati bizottság módosító indítványával kapcsolatban szeretnék hozzászólni az első és a második vitaszakaszban, és valószínűleg a negyedik vitaszakasz tekintetében is, hiszen az önkormányzati módosító indítvány érinti véleményem szerint a preambulumot is, legalábbis egy részben mindenképpen érinti a preambulumot.
Az önkormányzati bizottság módosító indítványa meglehetősen széles körű és tág, gyakorlatilag valamennyi benyújtott módosító indítványt vagy azoknak a jelentős részét tartalmazza. Annak nagyon örültem, hogy valamennyi előttem felszólaló képviselő azt mondja, hogy az önkormányzati bizottságban megfogalmazott módosító indítványok irányai jók, jó irányba mutatnak, és remélhetőleg támogathatóak is.
Szeretném azt elmondani, hogy azt gondolom, annak, hogy a benyújtott törvényjavaslat milyen módon kívánja az átvett államigazgatási feladatok tekintetében az ingatlan- és az ingóátadást megoldani, nincs köze ahhoz, hogy az önkormányzatok felelősen vagy felelőtlenül gazdálkodtak. Azt gondolom, hogy ilyet senki nem mondott, sem a kormány, sem kormánypárti képviselő ilyet nem mondott és nem állított, és ilyen dolgokat ne adjunk szerintem esetleg mások szájába, mert nem erről szól a történet.
Kétségtelen tény, hogy a magam oldaláról és a kormánypárti frakcióban ülő képviselőtársaim oldaláról is nagyon fontosnak tartanánk, hogy az önkormányzati bizottság módosító indítványa a vagyonnal, a vagyonátadással kapcsolatban megfelelő módon és ebben a módosító indítványban javasoltak szerint történjen.
(9.20)
Egyébként már a cím is változott, hiszen átadásról használatra változott ez a megfogalmazás, ami azt gondolom, hogy óriási különbség.
Természetesen volt olyan korábban, hiszen megteremtettük ennek a jogalapját, hogy önkormányzati vagyon térítésmentesen állami tulajdonba kerüljön át, hiszen a nemzeti vagyon része volt. Nyilván nagy viták voltak ezzel kapcsolatban. A mi körünkben is nagy viták voltak ezzel kapcsolatban, de azt gondolom, hogy azok valamilyen módon vagy valamilyen szempontból indokoltak voltak.
A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok tekintetében a laktanyák vagy az azokhoz kapcsolódó létesítmények, vagyontárgyak kerültek át térítésmentesen állami tulajdonba, és például az önkormányzati fenntartású kórházak tulajdontárgyai, vagyontárgyai kerültek át állami tulajdonba. Tehát gondoljunk bele: a hivatásos önkormányzati tűzoltóságoknál és a kórházak tekintetében a működés tekintetében, a működés kapcsán gyakorlatilag egycsatornás finanszírozás valósul meg. Tehát az állam teljes mértékben az OEP-en keresztül finanszírozza ezeknek a vagyontárgyaknak a működését.
És nyilván volt a megyei önkormányzatok tekintetében is egy általános vagyonátadás, de a vagyonátadással egyidejűleg megtörtént a teljes adósságállománynak, tartozásállománynak az állam általi átvétele. És ne felejtsük azért el, hogy a megyei önkormányzatok gazdálkodása alapvetően a 2006-2010 közötti időszakban roppant meg, és ez nem vitakérdés, ez ténykérdés, hiszen az illetékbevételek, az illetékmódosítás tekintetében ebben az időszakban radikálisan csökkentek az állami támogatások. Ebben az időszakban csökkentek radikálisan, és semmilyen pótlás nem történt a tekintetben, hogy a megyei önkormányzatok az ezzel kapcsolatos feladataikat el tudják látni. A tények kedvéért ez rendkívül fontos.
Nagyon örülök annak, hogy a tulajdonjog-átadás helyett ingyenes használati jog fog - az átkerülő államigazgatási feladatokkal arányban - átkerülni a magyar állam részére. Szerintem nagyon életszerű javaslatok is találhatóak már ebben az önkormányzati bizottsági módosító indítványban, gondoljunk csak a 2. § (5) bekezdését szabályozó kérdésre, amely szabályozza azt a rendkívül életszerű dolgot, hiszen az önkormányzat a feladatait nemcsak a saját tulajdonát képező ingatlanban valósítja meg, hanem nagyon sok esetben nem a tulajdonát képező bérelt, használt ingatlan van, és itt az államnak lehetősége van belépni az önkormányzat által megkötött szerződésbe. Nagyon fontos kitétel ez.
Mindenesetre egy nagyon jó iránynak tartom azt, vagy remélem, hogy el fogja fogadni a parlament, hogy a térítésmentes vagyonátadás helyett ingyenes használat fogja megilletni a magyar államot. Én azt gondolom, hogy a használatból adódó működési költségeket, amiket Pál Tibor képviselőtársam felvetett, a polgári jog teljes mértékben rendezi, hiszen itt egy használati jogviszonyról van szó. A használati jogviszonyból adódó jogokat és kötelezettségeket megfelelő módon szabályozzák más jogszabályok. Érthetetlennek tartom, hogy miért kellene ebben a jogszabályban ezt külön szabályozni.
Szeretnék felvetni még egy gondot és problémát, ahol a természetbeni megosztásra a tulajdon tekintetében nem lesz lehetőség. Ahol 1/1 arányú önkormányzati tulajdon fog maradni, ott, amikor a használat csak az ingatlan egy bizonyos részére fog kiterjedni 1/1 arányban, aggályosnak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) tartom az ingyenes használat jogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzését. Ezen szerintem még gondolkodnunk kellene, államtitkár asszony, a kormánnyal közösen.
Köszönöm szépen, elnézést az időtúllépésért. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés