NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Talán Koszorús képviselőtársam és a kormány képviseletében jelen lévő másik politikusok, Répássy államtitkár úr is olvasta a Lamperth Mónikával benyújtott javaslatunkat. Ez szakmai paragrafusokból áll, úgyhogy ha a vitában esetleg még beszélhetünk róla, az jó lenne, mert a zárszó után nekem sajnos már nincs lehetőségem és jogom felszólalni és válaszolni azokra, amelyeket - biztos megalapozva - ön elmond.

Egy-két dolgot hadd tegyek szóvá. Egy háromnevű párttársamat, ha egyáltalán párttársamat említette Novák Előd úr. Mondhatnám azt is "A tanú" után szabadon, hogy Dániel Zoltánt 1943-ban ismertem meg, akkor még nem tudtam, hogy békaember... Azt sem tudom, miről tetszik beszélni, kedves Novák képviselőtársam. Azzal együtt, hogy viszont a napokban valóban megjelent egy-két hír arról, hogy Endrésik Zsolt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei egykori jobbikos elnök, egykori képviselőtársa, két héttel ezelőtt még pajtások voltak, őt kizárták a pártból, előtte feltörték a levelezési rendszerét. Ön azt állítja, hogy a baloldali anarchisták, akik aztán valószínűleg eljuttatták a Jobbik országos elnökségének ezeket a leveleket, amelyek saját magánlevelei voltak Endrésik úrnak, ennek alapján a Jobbik kizárta Endrésik urat. Egyébként hozzáteszem rögtön, hogy ennek örülünk, mert nekünk Borsod megyében rengeteg problémát okozott, többek között azokon a szavazatokon ül maga is idebenn, amit ott összeszedtek, de ez már legyen a maguk dolga.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu