DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány nem tud megfelelő megoldást adni a magyar fiatalok nyelvismeretének hatékony javítására. Átmeneti intézkedésként bevezetik a nyelvvizsga-amnesztiát, ami egyrészről érthető, másrészről viszont igazságtalan, és a minőség ellen hat. Tudjuk ugyanis, hogy a nyelvismeret és nem a nyelvvizsga a döntő kérdés a felsőoktatásban tanulók számára, hiszen a tudományos ismeretek elsajátításához manapság szinte elengedhetetlen például az angolnyelv-tudás.

Az is tény, hogy az abszolutórium és a diploma megszerzése közötti idő egyre inkább kitolódik, a diplomás pályakövetési rendszer legfrissebb, 2011-es adatai szerint a végzettek több mint 30 százaléka jelezte, hogy az abszolutórium megszerzése után, később szerzett csak diplomát. Ezen belül több mint 70 százalékuk a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapta meg az oklevelet. Ennek következménye egy másik, szintén aggasztó jelenség, miszerint a felsőfokú képzettségűek jelentős része olyan munkakört tölt be, amely nem a tanult szakterületükhöz kapcsolódik, sok esetben nem is igényel felsőfokú végezettséget.

Mindezen adatokból is kitűnik, hogy a nyelvoktatás helyzete nem rendezett hazánkban. A felsőoktatási törvény válasza erre az, hogy 2016-tól már a felsőoktatásba bekerülés feltétele lesz a nyelvvizsga megléte, ami irreális követelés. Ennek feltételei ugyanis nem állnak rendelkezésre a közoktatásban, és három vagy négy év kevés arra, hogy ezeket megteremtsük. Ráadásul további megszorításokra számíthat az oktatási rendszer. További problémát jelent, hogy a nyelvismerettel rendelkező, pedagógus végzettséget szerzett fiatalok számára egyáltalán nem vonzó a tanári pálya, és itt is jellemző a végzettség és a munkakör illeszkedésének hiánya.

A pedagógia területén végzettek 15 százaléka olyan munkát végez ugyanis, ami nem igényli végzettségét, és a maradék 85 százalék körülbelül ötöde nem a szakterületéhez kapcsolódó feladatot lát el. A köznevelési törvényben megalkotott pedagógus-életpálya anyagi fedezetét pedig miniszterelnök úr is kétségbe vonta, a Széll Kálmán-terv pedig a bevezetés időpontjának eltolását helyezi kilátásba, így ezen probléma orvosolása is kétséges. A jelenlegi helyzet fenntartása sem jelent megoldást, hiszen az a gazdagoknak kedvez. Ugyanis az tudja megszerezni ma a megfelelő nyelvismeretet, aki meg tudja fizetni a különórákat, és ez tovább növeli a társadalmi különbségeket a gazdagok javára, míg a szegényebb rétegek gyerekei hiába tehetségesek, nem jutnak hozzá a megfelelő képzéshez.

Kérdezem ezért államtitkár urat, hogy mit tesz a kormány a fiatalok nyelvismeretének javítása érdekében. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu