MANDUR LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mi kettéosztottuk a vezérszónokit Lendvai Ildikóval, úgyhogy usque 15 percet fogok most szólni én, aztán majd Lendvai Ildikó használja ki a hátralévő időt. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Halljuk! Keményen! - Zaj. - Az elnök csenget.)

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen, valószínűleg Menczer Erzsébet eltalálta azt a részét, hogy azt fogjuk mondani, hogy ez egy látványos visszavonulás. Ez azért van így, mert én élénken emlékszem, amikor ebben a teremben ezeknek a törvényeknek az első vitája folyt, és mintha pont ellenkező érveket hallottunk volna ugyanezekben a tételekben, amelyeket az Alkotmánybíróság most amúgy egyébként egyrészt törölt, illetve kötelezte az Országgyűlést arra, hogy május 31-ig a kifogásolt és alkotmányellenes szakaszokat módosítsa. Tökéletesen ellentétes álláspontot védtek foggal-körömmel, néha egyébként eléggé határozottan és agresszíven, és pont mi mondtuk azt, hogy például az informátor védelme ügyében nagyobb védelmet kell adni az újságírók számára. Mi mondtuk azt, hogy szét kell választani a szabályozását az írott sajtónak, az internetes sajtónak és az elektronikus sajtónak, hiszen nem lehet egy törvénybe beleszuszakolni és gyömöszölni minden olyanfajta szabályozást, amely érvényes és jó lesz különféle típusú médiákra.

Akkor mi kaptunk egy nagyon határozott kioktatást azt illetően, hogy ez szakmailag is egy butaság, ez alkotmányosan és minden szempontból rendben lévő dolog, és még sorolhatnánk. Önök itt akkor még a fülkeforradalom hevületében ezt foggal-körömmel védték, de jól látszott, hogy ennek az egész médiaszabályozásnak egyetlen célja az, hogy teljesen központosított hatalmat építsenek ki, egy olyan intézményrendszert, amit viszonylag tartósan, kilenc évre egészen biztosan amúgy egyébként a saját irányításuk és felügyeletük alá vonnak, nem a mindenkori kormányzaténak, hanem saját maguknak biztosítva minimum kilenc évre ezt a fajta felügyeletet és irányítási rendszert. Nos, hát az Alkotmánybíróság a benyújtott indítványok alapján vagy kérelmek alapján ezek egy java részét megsemmisítette, illetve kötelezte az Országgyűlést a módosításra.

Csak szeretném pontosítani az államtitkár úrnak egy mondatát, hogy az Alkotmánybíróság határozatában, amely itt van előttem, arról egy szó nincs, hogy egyébként azt mondta volna az Alkotmánybíróság, hogy a kifogásolt részeken túl ez teljesen alkotmányos, úgy, ahogy van. Ilyet nem is mondhat és nem is szokott mondani. Ő arról szokott nyilatkozni, amiben egyébként beadvány érkezik. Amúgy az egészhez nem érkezett beadvány, hogy ilyen nyilatkozatokat tegyen. Nem tett.

Lesz még egyébként gond, és ez az, ami igazán problémás ebben a mostani előterjesztésben, hogy december óta várjuk, hogy hozza a Ház elé a tisztelt kormányzat a szükséges módosításokat, és tudta nagyon jól, hogy május 31-én a határidő le fog járni, és mindjárt le is fog járni valóban. Gondoltuk azt, és erre is hivatkozott az államtitkár úr, hogy itt nemcsak az Alkotmánybíróság által kifogásolt részek kerültek beépítésre ebben a módosító javaslatban, hanem figyelembe vettük az európai intézmények, az Európa Tanács, az Európai Bizottság észrevételeit is, és amit most itt mi tárgyalunk, ez minden olyanfajta észrevételt kezelt. Hát, sajnálatosan ez nem így van. Ez sajnálatosan nem így van.

Hogy azért emlékeztetőként mondjam, hogy mi maradt ki ebből a törvényjavaslatból, aminek benne kellett volna lennie, és rengeteg idő állt volna rendelkezésre, hogy ezt meg is tegyék, hiszen usque öt hónap alatt nem sikerült mindezt a problémakört kezelni, mondom az egyszerű tételeket. Európa Tanács, amit az Európai Bizottság is magáévá tett, Neelie Kroes biztos asszony egyébként meg is fogalmazta azt, hogy tessék betartani azt, amit az Európa Tanács meg fog állapítani. Mi van a jelentésben? A Médiahatóság elnökének, a Médiatanács tagjainak kinevezési és jelölési módja, a szakértelem és függetlenség kérdésköre. Egy szó nincs ebben a módosító javaslatban, pedig kéne. Megállapítja azt, hogy a médiatörvényt nem kétharmados többséghez, hanem többpárti elfogadáshoz kellene kötni. A közmédiában törölni kellene az MTI kizárólagos hírkészítési jogát. Ez is benne van ebben a jelentésben, és azt is furcsállja, hogy míg a közmédiumnál az MTI kizárólagos joga van, addig kötelezik a kereskedelmi tévéket, hogy önálló hírrészlegeket működtessenek.

A médiabiztos intézményét, hát ez bizony legalább benne van, elég markánsan kéri megszüntetni, ahogy nagyjából ezt az Alkotmánybíróság is feszegette, főleg a médiaterületen - most nem a hírközlésről beszélek. Megállapította az Európa Tanács is, hogy szükséges, hogy a rádiós, tévés frekvenciapályázati kiírásoknál már a kiírást is meg lehessen támadni bíróság előtt. Ez ma nem adatik meg ebben a szabályozásban. De mondhatnám az Európai Parlament plenáris ülésén elfogadott nagyon markáns állásfoglalást, amely olyan tételeket tartalmaz, hogy például a kormány ne irányíthassa központilag sem a közmédiát, sem a Médiahatóságot. Csökkenteni kell a példátlan mértékű bírságot, biztosítani kell a Médiatanács döntései elleni valódi jogorvoslati lehetőséget, megállapította, ez legalább benne van, hogy garantálni kell az újságírók forrásainak védelmét. Azt is megállapítja az Európai Parlament, olyan médiarendszert, amely biztosítja az állampolgárok szabad tájékozódását, és nem kényszeríti öncenzúrázásra az újságírókat. De hát mondhatnék hazai példát is, hiszen az alapvető jogok biztosa, Szabó Máté úr az Alkotmánybírósághoz fordult, és ez most indul el az Alkotmánybíróság előtt, ennek a vizsgálata, amelyben kéri megsemmisíteni, illetve jelentősen szabályozni a Médiatanács elnökének, tagjainak kinevezésére és megválasztására, megbízásuk megszüntetésére vonatkozó passzusokat, hiszen ezek együttesen értelmezhetetlenek és alkalmatlanok arra, hogy működjenek. A jogállamiság elvét veti fel és a jogbiztonság követelményrendszerét feszegeti a biztos úr.

Azt is megállapítják a hozzá forduló beadványt kérők, hogy a kétharmados többség meghatározó befolyása nem zárható ki ebben a szabályozórendszerben. Nemhogy nem zárható ki, hanem egyenesen kívánatos volt a jogalkotók részéről, pontosabban a kétharmados többségtől, hogy ez létre is jöjjön. Úgyhogy a folyamatos társadalmi viszonyokat leképező működést szavatolni kellene, például ha lejár a mandátuma a Médiahatóság elnökének, és nincs kétharmada, akkor hogyan tovább, hogyan megyünk tovább. Ilyen kérdésekre nem adott választ ez a törvény, és önök sem terjesztettek be semmifajta módosítást. Tudjuk például a köztársasági elnök kérdésében, hogy a köztársasági elnöknek lenni kell, ha például nem sikerül kétharmaddal elnököt választani, a harmadik körben egy egyszerű többség mellett azért mégiscsak választunk köztársasági elnököt, ha éppen nincs kétharmados többsége egy parlamentben lévő hatalomnak, és még sorolhatnám, az EBESZ vagy az ENSZ szólás- és véleményszabadság jelentésének a passzusait. Tehát az a tétel, amelyet az államtitkár úr említett, hogy ezek is mind kielégítést nyertek, tételesen felsorolva azt kell hogy mondjam, hogy ez nem igaz.

Az is egy nagy kérdés, hogy nekünk itt hajbókolni kell-e Nyugat felé, meg Brüsszel, és a többi. Felhívnám mindenkinek a figyelmét, hogy ez így általában konkrétan megnézve még jól is szólhat egyeseknek, de ha konkrétan végignézzük, hogy mit kifogásolt, ezek szinte taxatíve megegyeznek pont ugyanazokkal a panaszokkal és kifogásokkal, amit tőlem balra, nekik jobbra lévő párt folyamatosan szokott kifogásolni, hogy ezek a jogok számukra nem biztosítottak, és a magyar jogrendben, a magyar médiaszabályozásban ezek nincsenek benne. Hát, kérdezem én, hogy mikor tetszenek behozni, hogy ha egyébként meg kívánunk felelni ezeknek az elvárásoknak és kívánalmaknak, ide, az Országgyűlés elé, hogy újból módosíthassuk a magyar médiaszabályozásról szóló törvényjavaslatokat.

Na, de nézzük egy picit végig mindazt, hogy mely témakörökben van valamifajta elmozdulás az eddigiekhez képest.

Kétségtelen, hogy az újságírói forrásvédelem kérdésében jelentős a változás. Azt is meg kell állapítani, hogy ez a változás jelentős irányban mozdult el, hiszen ahogy az államtitkár úr az expozéjában említette, és ahogy ez benne is van a szövegben, valóban, a büntetőeljárásokban bizonyos korlátok között kell csak felfednie az újságírónak, illetve a médiatartalom-szolgáltatónak a forrást.

Nagyon érdekes filozofikus kérdéshez érkeztünk amúgy egyébként, mert itt már az a kérdés, hogy a média, az újságírás, a nyilvánosságnak mi a helye, szerepe egy demokráciában, milyenfajta védelmek, jogosítványok illetik meg. Bizony történelmileg kialakul egy társadalomban, hogy vannak bizonyos helyzetek, szituációk vagy életszerű helyzetek, amikor rendkívüli védelmeket élveznek, például rendkívüli védelmet élveznek, mondjuk, egy büntetőperben azok a családtagok, akik nem kötelezhetők arra, hogy tanúvallomást tegyenek önmagukra terhelő módon vagy akár a hozzátartozóikra terhelő módon.

(19.40)

Ezt elfogadtuk, hiszen több száz éves vagy ezeréves szabályként folyamatosan mindenki elfogadta ezt a szabályt, hogy hozzátartozóinkra nem vagyunk kötelesek rosszat mondani vagy terhelőt mondani, mert ez a norma, amit mi mindannyian elfogadtunk.

De mondhatnék egy nagyon közismert és egyszerű példát is, hogy mondjuk, a gyónási titok körében nem nagyon lehet kötelezni - és nagyon helyesen - például azt, aki olyan titkok tudója, ami mondjuk, egy bűncselekmény felderítése ügyében jó lenne, ha a nyomozó hatóság vagy a bíróság rendelkezésére állhatna, és lehet, hogy csak ő az egyetlen személy, a gyóntatópap, aki egyébként rendelkezik olyan információval vagy ténnyel, nemcsak informátortól, hanem esetleg magától a bűn elkövetőjétől is, és nem lehet őt kötelezni arra, hogy egyébként kiadja ezt az információt. Pedig lehet, hogy ő az egyetlen forrás, ő az egyetlen megfejtés, hogy esetleg a bűnös elnyeri a méltó büntetését. De végül is védi. Még ha nincs is leírva egyébként, hogy milyen esetekben kéne neki ezt a titkot feloldania. Meg azt sem szabályozzuk egyébként, hogy milyen esetekben tarthatja meg a titkot. Nem is szabályozzuk istenigazából sehogy sem, hanem tudomásul vettük, hogy ez így van rendjén és így van jól.

Hát akkor, kérdezzük mi, hogy amikor itt van a nyilvánosság kérdése, a sajtó - aki egyébként kontrollál, és egy nagyon erős kontrollszerepe van egy demokratikus intézményrendszerben; akinek az a feladata, hogy nemcsak a politikai hatalmat, de a gazdasági hatalmat is ellenőrzi, és számtalan példát tudnánk felsorolni, hogy a média hogyan akadályozott meg túlkapásokat, gazdasági visszaéléseket, politikai hatalmakat hogyan tudott egyébként megdönteni, rossz értelemben működő politikai hatalmakat, és ha nem kerül megfelelő védelem alá például az az informátor, akitől az információ kikerül, és nyilvánosságra kerülhetett a dolog, akkor lehet, hogy nem működik jól a média, mert fél a megtorlástól.

Hiszen mi az egész lényege? Az egyik lényeges pontja, hogy ne lehessen senkit megtorolni, miközben az újságíró vagy a mögötte lévő intézmény, a médiaszolgáltató intézményesen vállalja az összes kockázatát annak, hogy ebből konfliktusai származhatnak. De ezt bevállalja, mert ő mégiscsak egy intézmény vagy egy intézmény része.

Itt nem arról van szó természetesen, hogy valami bűn védelme történik, hiszen itt információkról beszélünk. Mi azt gondoljuk, ha ez az információ napvilágra kerül, és ennek nyomán elindul egy olyan tevékenység, amelyben az igazságot igyekeznek felderíteni, valós összefüggéseket, és segített a média azáltal, hogy ezt nyilvánosságra tudta hozni, akkor ő sokat tett a társadalom tisztaságáért, a tisztánlátásért, és segítette a nyomozó hatóságokat vagy bíróságokat azáltal, hogy ennek nyomán elindulhat egy olyan nyomozó tevékenység az igazság felderítésében, ami egyébként lehet, hogy sosem indult volna el, ha mondjuk, a média ezt nem hozza nyilvánosságra.

Itthon is az elmúlt években, évtizedekben számtalan példát lehet arra hozni, hogy a média milyen ügyeket derített fel vagy indított útjára, ami sosem indult volna el, és a társadalom számára ez hasznot hajtott és hozott. De nemzetközileg is ismerek nagyon sok olyan példát, ami, ha nem védte volna meg az újságírót és nem védte volna meg az információt hozót, akkor bizony soha senki nem mert volna nyilvánosságra hozni olyan dolgokat, aminek a vége az lett volna, hogy különböző retorziók vagy megtorlások érik.

Ezért mi azt fogjuk javasolni, hogy az informátort a védelem mindenképp illesse meg, minden esetben és minden módon. Erre módosító javaslatot is be fogunk majd nyújtani.

A vezérszónoklatunk második felét Lendvai Ildikó mondja tovább. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Elnök Úr! Parancsoljon! (Taps az MSZP soraiban. - Karácsony Gergely tapsol.)

Forrás: parlament.hu