MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki körben hangzott el néhány dolog, amire én azért reagálni szeretnék, hiszen különösen Baja képviselő úr mondott olyan dolgokat, amelyeket úgy gondolom, nem árt, ha jegyzőkönyvben itt is rögzítünk, habár Rogán képviselőtársunk bizottsági elnökként az ülésen is felhívta rá a figyelmet, de Baja képviselő úr azért továbbra is hangoztatta azokat az aggodalmakat, amelyek finoman szólva is - ha már itt elhangzott a csúsztatás - bizony csúsztatás.
(0.50)
Tehát világosan elhangzottak konkrét példák, konkrét bizottsági döntések, bírósági döntések arra vonatkozóan, hogy ezek az adók nem ütköznek az EU jogszabályába, ugyanúgy, ahogyan mondjuk, Máltán meg lehet ezt tenni, ugyanúgy meg lehet tenni Magyarországon is.
Másik. Tisztelt Képviselő Úr! Ön azt mondja, hogy európai uniós szinten is az egyik legmagasabbak az árak. Ez, ugye, elhangzott Z. Kárpát Dániel képviselőtársunk hozzászólásában is. Tisztelt Képviselő Úr! Ha ez így van, akkor van miből adót fizetniük ezeknek a távközlési cégeknek, hiszen hogyan lehetséges az, hogy nálunk magas tarifák vannak, az Európai Unióban, más országokban lényegesen alacsonyabb tarifákkal is tudnak működni ezek a cégek, úgy, hogy ezeknek a cégeknek bizony a komoly profitját nagy valószínűséggel az anyacégek valamilyen módon kiviszik Magyarországról. Tehát én úgy gondolom, nem kell különösebben félteni ezeket a cégeket, tehát nem a cégek érdekeit kell védeni.
Megint csak belemegyünk abba az adófilozófiai vitába, amelyről a bizottsági ülésen is szó volt, és itt kapcsolódnék Vágó Gábor képviselő úr hozzászólásához, hogy ez apró adó. Tisztelt Képviselő Úr! Pont az a célja, hogy apró adókból lehessen az ország költségvetését fenntartani és finanszírozni (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.), hogy minél kevesebbet kelljen fizetni, és ha mindezt használatarányosan lehet megtenni, akkor az az Európai Unió által is elfogadott adózási forma.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés