DR. GYENES GÉZA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kisebbségi véleménynél is jeleztem volt, hogy ennek a törvénynek - kétségtelen, mivel salátatörvény - vannak olyan jó részei, amiket lehet támogatni, olyan átalakítások, amiket igazából azért sem kívánok nagyon részletesen érinteni, mert egyet lehet velük érteni.

A béremeléssel kapcsolatos, eddig elhangzott kritikákat nem kívánom megismételni, legfeljebb egy más oldalról megvilágítani a kérdéskört. Valóban, ennek a béremelésnek az egyeztetése az érdekképviseletekkel elég sajátságosan folyt. Én nem voltam részese, de olyan kollégáim vettek részt ezen, akiket természetesen jól ismerek és munkakapcsolatban vagyok velük, már nem úgy, mint parlamenti képviselő, hanem mint kamarista. És ott bizony egy kicsit az volt a legdöntőbb probléma, hogy az érdekképviseletek és a tárca leült tárgyalni, de hogy mikor hangzott el, hogy mekkora pénzt óhajtanak erre a kérdésre szánni, az valóban nem a tárgyalások elején volt, hanem a tárgyalás végénél bökték ki, hogy körülbelül mekkora lesz ez az összeg. Az érdekképviseletekkel történő egyeztetés ettől fogva nagyon mechanikus lett, mert közölték, hogy ennyit szánunk rá, és akkor ehhez vághattok jó pofát.

Érdekesen történt, hogy a beígért kétszer 15 milliárd... - és most nem foglalkozunk azzal, hogy ez mennyire reális forrás, mennyire nem, egyetértek Tukacs képviselőtársammal abban, hogy a kormány, ha már ebbe belekezdett, akkor tök mindegy, hogy honnan fogja ezt a pénzt elvenni, de nem a beígért költségvetési tervből, illetve költségvetésből. Én is úgy látom, hogy ha névlegesen meg is említik ezt a bevételt, de nem bázisra tették le ezeket a pénzeket, tehát nem igazán használhatók fel erre a célra. Tehát valójában az érdekképviseletek kénytelenek voltak elfogadni azt a bornírt dolgot, hogy 15 milliárdon osztozzanak az orvosok. Persze, igyekezzünk kizárni nagyon sok orvost a körből, a kamaratagként létező, körülbelül negyven-egynéhányezer orvosból igyekezzünk legalább a felét, vagy több mint a felét kizárni, ezért körülbelül 16 ezer orvost és olyan 1000-1500, nem orvosi diplomás, de orvosi kamarai tagságra kötelezett egészségügyi, más diplomás dolgozót érint az orvosi körben. Tehát elég nagy, szép számban, körülbelül 10 ezres nagyságrendben valóban kimaradtak az alapellátók.

És nem azért maradtak ki, azon valós magyarázatok miatt, hogy az alapellátók azért maradnak ki, mert ők annyi sok, szép pénzt kaptak már ebben a rendszerben az elmúlt években, és miért nem oldották meg abból a bérfejlesztést. Hangsúlyozom, az alapellátási pénz jelen pillanatban semmire nem elég, se bért nem lehet belőle, mondjuk, egy közalkalmazotti szintű bért sem kifizetni, a járulékaival együtt, és persze az asszisztensére sem, sem a működtetésre nem elég. Illetve az egyiket a másik rovására lehet, ha működtetek, akkor nem tudok bért adni; ha bért adok rendesen, közalkalmazotti szinten, nem tudok működtetni.

Azok a pénzek, amik itt elhangzottak, hogy majdnem 10 milliárd forint, meg az eszközvásárlásra adott pénz, és akkor elhangzott egy olyan, hogy kérem, ha kapott eszközvásárlásra ennyi pénzt a háziorvos, akkor a felszabaduló összeget költse bérfejlesztésre. Semmilyen összeg nem szabadult fel, hiszen mondom, a jelenlegi pénz semmire nem elegendő.

Tehát az érdekképviseletek, amikor ezt az alkut elfogadták, akkor egy olyan érdekes helyzetben voltak, hogy azt mondták az orvosoknak: tehát 15 milliárd, és körülbelül 15 milliárd, igen, bruttóban, ez a szakdolgozókra lesz adva. Ebből jött ki ez az eszméletlen furcsa arány, amit kritizáltak kollégák, hogy pár ezer forintos szakdolgozói béremelések születtek. Persze, azért szakdolgozóból van vagy 100 ezer, kedves képviselőtársaim. Hát persze, ha a 15 milliárdot erre osztom szét, akkor nagyon minimális lesz, és az orvosi kört pedig lecsökkentették körülbelül a felére, és a többiek úgymond ebben a béremelésben most nem részesültek.

Természetesen egy tisztességesen átgondolt bérfejlesztési programmal kapcsolatosan elvárná az ember, hogy azt mondják: rendben van, hogy te most nem kapsz, de ütemezetten ekkor és ekkor elindítjuk nálad is a bérfejlesztést, és javítunk azokon a körülményeken, azokon az anyagi körülményeken, amik egyszerűen már az egészségügyi dolgozók egzisztenciális helyzetét veszélyeztetik, olyan fokon, aminek az eredménye, ez sajnos vitathatatlan tény, az egyre nagyobb kivándorlás.

Mindig elmondom, mert én csinálom a kamarán belül, most hétfőn, azaz tegnap, tekintettel arra, hogy hétvége után a posta kicsit megszaporodik, egészen pontosan 28 darab jó hírnévről szóló igazolást írtam alá - ezek orvosok természetesen, mert a szakdolgozókét nem én írom alá, hanem a szakdolgozói kamara képviselője írja alá. Ezek a kollégák gyakorlatilag elkívánkoznak, és azok a rezidensek vannak benne nagyobb részt, akik ezt a nagy béremelést látszólag kiharcolták ilyen végeredménnyel.

Nem könnyű az érdekképviseleteknek ilyet kiharcolni, mert vagy ezt teszik, hogy felállnak az asztaltól - volt olyan érdekképviselet, amelyik azt mondta, hogy ezzel ő nem fog alkudni, mert ez nagyon megalázó -, a többiek meg beleestek abba a - nem mondom, hogy hibába -, csapdába, hogy jó, ott maradunk és megpróbálunk ebből a kevés pénzből valahogy kijönni. És akkor így született meg ez a forradalmi, nagy bérfejlesztés, csak én úgy gondolom, hogy ez még tűzoltásra sem elég. És az a legnagyobb bajom, hogy nem egy rendszerben történik és nem egy jól felépített, lépcsőzetes rendszerben, egy olyan célt kitűzve, hogy 2015-re - csak mondtam egy has számot - érjük el az egészségügyi bérekben legalább az uniós bérszinteknek egy olyan százalékát, amitől a még itt lévő orvosok nem fognak elmenni külföldre. Azt nem mondom, hogy a kint lévők haza fognak jönni. Bár ez is nagyon érdekes Magyarországon, mert éppen olyan orvos kollégával beszéltem legutóbb, aki haza óhajtott jönni 8 éves angliai tartózkodást követően, és kérem szépen, mit gondolnak, hogy epedve várták-e őt? Közölte az anyakórház igazgatója, hogy nem tudlak felvenni, mert nincs bérkeretem, ezért nem tudlak felvenni. Tehát ez az egyik baj.

A másik baj pedig: olyan adminisztratív akadályok támadnak, hogy körülbelül féléves Canossát kell járni annak a kollégának, aki egyébként magyar diplomával ment ki, magyar szakvizsgával ment ki, ott 8 éves gyakorlatot szerzett, és akkor azt mondják neki: hát, sajnos neked a működési nyilvántartásba-vétel érdekében a továbbképzésedet és a képzettségedet igazolni kell, és ez ennyi, meg annyi idő. Szóval, egyszerűen picit nehéz, de most egy kicsit messzire kerültünk a bérfejlesztéstől meg a béremeléstől, vagy isten tudja, mitől. A törvény először azt használta, hogy bérfejlesztés, aztán a béremelést használja, megváltoztatták erre a szóra. Nem igazán tudom, ez valami érdemi változtatást jelent-e vagy sem.

Azt is említették a kollégáim, kétségtelenül, ami az egzisztenciális helyzetre igencsak kihathat, hogy a béreket úgy fejlesztették, hogy ez, ha az alapbérekbe be is épült, de alapvetően úgy épül be, hogy az alapbérekből származó egyéb más jövedelmeknél, így például az ügyeleti díjaknál, be lett fagyasztva a bér. Tehát nem az emelt bérek után lehet kapni az ügyeleti díjakat.

Nyilvánvaló, hogy 2012. január 1-jétől júliusig utólag már nem lehet megváltoztatni a dolgokat, ezt megértem, de az úgynevezett ügyeleti díjnak az alapbértől való elszakítása vagy befagyasztása kapcsán, más szóval, azért jó lett volna, ha ez a jogszabály tartalmaz egy határidőt, hogy emberek, persze nincs pénz, ezért most erre és eddig.

Egyébként az érdekképviseleteknek ezt is le kellett nyelni, és azt mondták, többször kritizáltam ezt a megoldást, és akkor azt a választ kaptam az államtitkár úrtól, hogy az érdekképviseletek "kérték" azt, hogy be legyenek fagyasztva az ügyeleti díjak. Nem egészen így volt: nem kérték ők, hanem azt mondták nekik, hogy kedves barátaim, ha tetszik, ha nem, befagyasztjuk, mert annyi pénz a 15 milliárdból már végképp nem jut. Tehát itt nem arról van szó, hogy felmérjük az egészségügyi bérszükségleteket, még hogyha nagyon szűk körben is és kis mértékben, és ezen felmérést követően rendeljük hozzá a pénzt, hanem volt ennyi pénz, vagy vélhetően ennyi pénz, és ehhez igazították gyakorlatilag a ruhát.

De nem akarok a bérfejlesztési kérdésekkel részletesebben foglalkozni, sok kritizálandó pont van benne, de kétségtelenül van, és az az egynéhány ezer orvos és szakdolgozó legalábbis elmondhatja, hogy igen, valami elindult az egészben, csak ők abban a hitben vannak, hogy ez egy első lépcső, és ez folytatódik. Na ez az, aminek nem látom semmiféle garanciáját és biztosítását a törvényben.

Kérem szépen, a bérjavítás forrásával kapcsolatosan is már elhangzott itt az ellenzéki társaim részéről egy felszólalás. Persze, könnyű azt mondani, hogy valójában ennek a bérfejlesztésnek, amiről mi beszélünk, nem is az államilag betervezett ilyen-olyan forrás a forrása, hanem saját magából kell az egészségügynek kitermelnie, azaz a Münchausen bárós effektusról van szó, amikor megfogom a hajamat, és kiemelem magamat a mocsárból.

(10.50)

Ez persze egy rosszindulatú ellenzéki állítás általában, és nyilván önöknek az a véleménye persze, hogy ha egy jobbikos képviselő mond ilyet, ez egy baromság. No hát, velem törököt fogtak, kedves jó kollégáim, ugyanis én húsz éve foglalkozom ügyeleti ügyekkel, olyan szinten, hogy perben képviseltem kollégákat. Tehát amikor a jogszabályban két szót megváltoztatnak, amit önök most nagyon dicsértek, hogy hú, de jó, és ez abszolút egyértelmű viszonyokat teremt, ha meghúznak egy szálat, akkor én tudom az összes vonalon, hogy mi fog megmozdulni ebben.

Tehát én nem ellenzéki oldalról óhajtom ezt az egész koncepciót kritizálni, hanem én minden egyes ilyen jogszabályi változtatást egyszer le szoktam modellezni. Megfelelő modellekkel le lehet vezetni, és akkor a modellekre így ránéz az ember, és azt mondja, hogy ez egy marhaság, ez nonszensz, ez így az egészségügy gyakorlatában nem valósítható meg.

Az igazán kritikával illetett rész elsősorban nem is a bérfejlesztés kérdése, hanem valóban az úgynevezett munkajogi rész - és itt egy pillanatra álljunk meg, hogy munkajogi rész. Kérem szépen, megcsinálták a 2003. évi LXXXIV. törvényt, ezt, azt hiszem, a szocialista kormány - nem azt hiszem, tudom, a szocialista kormány idejében csinálták meg, Csehák miniszter asszony menedzselésével -, amiben gyakorlatilag az Unió hatására is szabályozták az egészségügy speciális munkajogi környezetét, azaz a munka törvénykönyvétől eltérően szabályoztak, próbáltak meg szabályozni bizonyos dolgokat.

Ennek a szabályozásnak akkor természetesen a mi szempontunkból voltak hibái és nehézségei, és általában az volt a jellemző, hogy azok a fogalmak, mint például hogy túlmunka, önkéntes munkavégzés, ezek a fogalmak gyakorlatilag úgy voltak magyarázva és úgy voltak értelmezhetők, hogy érdekes módon a munkáltatók - és tisztelet a kivételnek - mindig úgy tudták értelmezni ezeket a szabályokat, hogy az gyakorlatilag a munkavállaló számára előnytelen volt. Milyen jogi szabályozás az, amit hogyha elolvasok, akkor nem lehet abból, se a munkavállaló, se a munkaadó nem tudja megállapítani, hogy most hogyan járjon el? Azaz hogyha kétféleképpen is lehet értelmezni, ez eleve, azt hiszem, még alkotmányellenes is.

No hát, az egészségügyben ez a fajta szabályozás, kérem szépen, fennállt, és én nagyon örültem annak, amikor 2011-ben, ezen kormány idejében pont az egészségügyi ügyeletnek a szabályozásáról sikerült végre meggyőzni a tárcát, hogy eldőljön a minősítése a munkavállalók munkavégzésének, hogy mi az, hogy önkéntes óra, és mi az, amit a munkáltató elrendelhet, ez egy roppant egyszerű, a jelenleg hatályos munka törvénykönyvében is meglévő szabály volt. Nevezetesen az, hogy 12 óra munkavégzéssel rendelkezik egy naptári napon vagy nevezzük munkanapon, mert a munkanap is 24 órás, csak a munkanap az egészségügyben az nem nulla órától kezdődik és 24-ig tart, hanem általában konvencionálisan reggel nyolctól másnap reggel nyolcig, ezt az időszakot kell lefedni. Ennek az időszaknak a munkavégzésében értelmezési zavarok voltak, holott a munka törvénykönyve szerint 12 óra felett minden óra önkéntesnek számít.

Miért mondom ezt? Azért, mert pontosan az a forrás, amivel a bérfejlesztést meg tudják valósítani, onnan fakad, hogy ha relatívvá teszem az önkéntes órák értelmezését, akkor, számoljunk utána - én utánaszámoltam -, egy önkéntes óra ügyelet az 50 százalékkal magasabb ügyeleti díjat jelent, és hogyha igyekszem az önkéntes órák számát manipulatíve legalább 30-40 százalékkal csökkenteni, akkor gyakorlatilag máris látható, hogy bizonyos pénzügyi források maradnak a munkáltatónál, mert a munkáltató nem fog külső pénzt kapni, neki kell kigazdálkodni.

Elnézést, hogy ennyire belementem a részletekbe, most átadnám a szót Kiss képviselőtársamnak, ő folytatja, én majd az általános vita éjszakai részénél fogom folytatni.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu