DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért volt nagyon fontos, amit Kovács Tibor képviselőtársam mondott, mert ezt a vitát a távközlési adó bevezetéséről a fideszes-KDNP-s többség eldugta éjszakai vitára. Úgy tűnik, ez már egy olyan bevett technika a parlamenti többség részéről, amivel el tudják érni, hogy olyan ügyről, ami nagyon sok embert érint, ami nagyon fontos lenne a magyar emberek számára, hogy megismerjék, ki mit gondol erről, és hogy egyáltalán mivel tudja megvédeni a Fidesz azt a politikát, amit ebben az ügyben folytat, nos, ezt eldugják az éjszakába.
Pedig érdekes lenne arra figyelni, érdemes lenne arra felhívni a választók figyelmét és érdemes lenne önöknek megmagyarázni, hogyan van az, hogy folyamatosan az adócsökkentést hirdették a választási kampányban, aztán a kormányzásuk elején is, hogy van az, hogy utána egy csuklómozdulattal 500 milliárdot - de ennél inkább többet, mint kevesebbet - elköltöttek a személyi jövedelemadó egykulcsos bevezetésére, több pénzt adtak a gazdagoknak és elvettek a szegényektől, majd még 500 milliárdot elköltöttek részvényekre, és ezt követően meg panaszkodnak, hogy a költségvetési réseket be kell tömködni, ezért új adókat vetnek ki, és persze nyolcéveznek, miközben nem ez a valódi oka annak, hogy önöknek adót kell kivetni, nem is a gazdasági válság, amit senki nem kérdőjelez meg, hiszen küszködik vele az egész világ. Önök azok, akik ezt az ezermilliárdos lyukat előállították a költségvetésen, és utána adót vetnek ki, és szégyenszemre éjszaka tárgyalják a parlamentben.
Nagyon szégyellnivaló ez, kedves fideszes képviselőtársaim! Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés