DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy békésebb vizekre evezzek; az ajánlás 29. pontjáról szeretnék beszélni.

Most nem szeretném vitatni, hogy házszabályszerű-e vagy sem, inkább a módosító javaslat céljáról szeretnék beszélni. Nem hiszem, hogy vita lenne ebben közöttünk, mégis fontosnak tartom felhívni a figyelmet erre a területre. Ugyanis 2009-ben, amikor a Magyar Országgyűlés elfogadta a magyar jelnyelvről szóló törvényt, akkor ez a törvény módosította a médiatörvényt is, és ez óriási előrelépést jelentett a műsorok akadálymentesítése területén. Emelkedő óraszámban elkezdődtek a feliratozások avagy a jelnyelvi tolmácsolások a hallássérült nézők számára.

Azonban nem minden műsorra írja elő a törvény, hanem korlátozza a feliratozott műsorok típusát. Az elmúlt 2-3 év gyakorlata bebizonyította, hogy szükség van a módosításra, illetve a nézői panaszok alapján is, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége véleménye szerint is, a médiahatóság által felállított monitoringcsapat ellenőrző tevékenysége alapján is kiderült, hogy szükség van erre a módosításra.

Ugyanis nem mindig voltak pontosak a feliratozások, nagyon sokszor kvótán kívüli műsoridőben történt a feliratozás, avagy ismétléseket számítottak bele a kvótába. Tehát többször előfordult, hogy a kezdetben feliratozott sorozatok feliratozását később megszakították, avagy lerövidítették a feliratozást, tehát nem pontosan volt szinkronban az elhangzott szöveggel a felirat; vagy a feliratozott vagy tolmácsolt híradó után a sporthíreket, illetve az időjárás-jelentést már nem akadálymentesítették, és ez nagyon zavaró volt a hallássérült nézők számára.

Ezek alapján történt meg ez a módosítási javaslat, ami sokkal pontosabban előírja a műsorterjesztők számára a kötelezettségeket: pontos feliratozást; a megkezdett műsor vagy sorozat esetén is végig megtörténjen a feliratozás. Kiterjeszti a kötelezően akadálymentesített műsorokat a közlekedési és sporthírekkel, illetve az időjárás-jelentéssel, illetve bővíti a gyakorlat alapján a műsortípusokat is. A kulturális műsorokat különböző politikai műsorokkal bővíti. Illetve előírja a műsorterjesztőknek, hogy kötelesek biztosítani a teletext-szolgáltatást is. Így nem fordulhat elő olyan eset, hogy a teletext-szolgáltatás hiánya miatt vagy csúszása miatt nem elérhető a feliratozás. Illetve a filmalkotásokat beszűkített időkeretben, reggel 6 órától éjfélig kell biztosítani a feliratozás tekintetében, tehát nem lehet úgy teljesíteni a kvótát, hogy az éjszaka vagy a hajnali órákban történő ismétlést feliratozzák. Ez esetben ez nem fog beleszámítani a kvótába. Ez a módosítás nagyon fontos és pozitív a hallássérült nézők számára. Úgy gondolom, képviselőtársaim is támogatni fogják ezt a javaslatot.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

(12.10)

Forrás: parlament.hu