KARA ÁKOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Sós Tamás által figyelembe vett ajánlási pontok, amelyeknél a magam által benyújtott módosító indítványok szerepelnek: határidőkről beszélünk, és itt nem bizonytalanság van, hanem a határidők világos megjelenítése az én javaslatomban egy lehetőséget ad, időt ad rákészülésre, felkészülésre. Ennyi van benne, képviselő úr.

Szeretném még elmondani önöknek, mert itt többször elhangzott, csak a rend és a tisztánlátás kedvéért, vagy ha tetszik úgy, akkor az én értelmezésemben: ez a törvény a szakképzés gyakorlati oldaláról forrást nem von ki. (Babák Mihály: Csak riogatnak.) Itt a forrásokról nagyon sok szó esett, nagyon sokféle összefüggésben hangzott el téves állítás. Ez a törvényjavaslat semmiféle forrást nem von ki a szakképzésből, kedves képviselőtársaim.

És Sós Tamás képviselő úrnak egy felvetésére valóban szeretnék reagálni, de ehhez elnök úr megértését kérem, mert ez meghaladja nyilván az ajánlási pontok keretét a törvényjavaslat mostani tárgyalási fázisában. Valóban, ha kevesebb lesz a diák, kedves képviselőtársam, valóban a cégek aktívabbak lesznek, mint ahogy más országokban is ez lejátszódott.

Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(15.20)

Forrás: parlament.hu