KARA ÁKOS, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság a múlt heti ülésén tárgyalta meg az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.

A bizottság megállapításai között szerepelt, hogy nagyon fontos szempont szerintünk az, hogy az a törvényjavaslat, amely valóban több törvény módosítását tartalmazza, mind a Semmelweis-tervben, mind pedig a Magyary-program egyszerűsítési programjában megfogalmazottaknak, tehát ezeknek a kormányhatározatoknak megfelelően vezeti végig a kormány javaslatait, szándékait az egészségügyi dolgozók érdekében, a jobb egészségügyi ellátás érdekében. Megítélésünk és meggyőződésünk szerint ez fontos szempont, hogy tudatos és átgondolt munka folyik.

Rögzítettük azt is a bizottsági ülésen, hiszen fontos, hogy az egészségügyi érdekképviseletekkel egyeztetés történt, az egyeztetés alapján fogalmazódtak meg szándékok, és - ami roppant fontos az elmúlt esztendők folyamatait ismerve - az egészségügyi dolgozókra vonatkozó, irányadó egyszeri és beépülő béremelés szabályait tartalmazza.

Tekintettel arra, hogy a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság nyilván a szakfeladatait, a szakterületét tekintve kell hogy vizsgálja a munka világával, egyéb jogszabályokkal, munka világát szabályozó jogszabályokkal, más jogszabályokkal, így a munka törvénykönyvével kapcsolatos szempontokat, így fontosnak tartjuk, hogy ebben a törvényjavaslatban ez is megjelenik, ami a munka törvénykönyvével való összhangot kívánja, szeretné megteremteni. Természetesen tudjuk azt magunk is, és nyilván majd az általános vita és a részletes vita is szólni fog erről, hogy pontosító, jogértelmezést elősegítő egyéb szabályokat is tartalmaz ez a javaslat.

A bizottságunk végül kormánypárti támogatással, 12 igennel, 5 nem szavazat mellett általános vitára alkalmasnak tartotta és tartja az anyagot.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti sorokból.)

Forrás: parlament.hu