OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kontur képviselő úrra szeretnék reagálni. Azt gondolom, hogy sok mindenben egyetértünk. Azt gondolom, hogy azon a vitán, amit még a szocialista képviselőtársak próbálnak fenntartani, már túl kell mennünk, mert akkor parttalanná válik ez a vita. (Babák Mihály: Tetszik hallani?)

Igen, én is azt látom, és akik az oktatási bizottságban ülnek, hiába ellenzéki képviselők vagyunk, bízhatunk abban, hogy igenis fog változni, fogja szabályozni valahogyan a kormánytöbbség ezt a bizonyos elméleti képzést.

Én viszont abban nem értek egyet önnel, Kontur képviselő úr, én nem látom azokat a garanciákat, amelyekről ön beszél a 9. évfolyamon megkötött tanulószerződést illetően. Nem látjuk, mert pontosan rengeteg információ nem áll rendelkezésünkre, mint ahogy Dúró Dóra képviselőtársam is felvetette, nem látjuk a szabályozását annak, hogy itt milyen pedagógiai előképzettséggel bíró emberek lesznek még ebben a körben.

Nem látszik semmilyen olyan előrevetítés, ami minket megnyugtathatna azt illetően, hogy itt nem a két véglet fog előállni. Az egyik véglet az, ahogyan továbbra is hangsúlyozom, hogy szintfelmérés nélkül, a szakma ismerete nélkül bekerül valaki valahova, és igen, akkor talán az fog történni, amit Vincze képviselő úr elővetített, hogy meg fogják tanítani, mondjuk, például a szerszám jó fogására. Nem tudom, hogy a XXI. század szakképzésében ez merre vezet, mert szerintem nem erre, nem nagyon van már olyan szerszám, amivel dolgozni lehetne, hiszen minden gépesítve van, azt gondolom.

A másik, hogy majd pont az fog történni vele, amit én mondtam, hogy majd ott állingál, kávét főz. Azt mondta erre Pokorni elnök úr, hogy nem lehet az Audi-gyárban kávét inni, mert gézmaszkban dolgoznak. De mi van akkor, ha nem mindenki az Audiba kerül, és mondjuk, kávéért, szendvicsért küldik el ezeket a fiatalokat? (Az elnök csenget.)

Tehát ezek a garanciák hiányoznak, és ezeken a garanciákon viszont önök tudnak változtatni, nem mi. (Az elnök csenget.)

Forrás: parlament.hu